HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Leszoktat-e a hatmilliárdos kampány?

2009.01.29. 17:02 zsombor

Februárban elindul hát a régóta előkészülő Médiaunió 2009-es kampánya – annak, aki lemaradt: egy rakás egy újság és tévé összedobott egy nagyon nagy rakás hirdetési felületet, amin évente egy darab Nemes Ügyért lehet harcolni szakadatlan. (Azaz: civil kampány, nem állami, a hatmilliárd pedig a felajánlott hirdetési felületek névleges összértéke.)

Az első Nemes Ügy az egészségmegőrzés és a saját felelősség a szervezet szétcseszésében, tekintettel a drámai magyar halálozási statisztikákra. A kampánycsinálás lehetőségét elnyerő ügynökség, az ACG.Hey a "Nincs de" logikára fűzi fel az évet: tavasszal a hülye kifogásokról beszélné le a népet, ősszel meg tartaná bennük a lelket, amikor egyre inkább hidegben kell futni és egyre jobban csúszna a meleg szobában kortyolt borokhoz a cigi.

Szakmai részletek a Kreatívon (itt és itt), alant pedig a három szpot, ami tavasszal forog majd, írjátok meg, be-e jön! Szerintünk karakteresek (ha ismerős a világ, nem véletlen, az utóbbi években a Miniszterelnöki Hivatal kampányait, például az egy hónapja zajló esélyegyenlőségi kampányt is ők ötölték ki), és az átlagnépességet elnézve egész konfrontatívak, de a Nagy Válság, Ami Rendesen Még Rá Se Kezdett évben nem lesz egyszerű mérhető javulást elérni a fejekben, pedig a cél ez volna.

A szpotok mellé lesz persze újság, rádió, online, utcai lerohanás és tematizált cikkek meg műsorok, mindenesetre ez nektek eddig milyen?

82 komment

Címkék: médiaunió

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr14910572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edd China 2009.01.29. 18:01:20

Szerintem jók, tetszenek.
Csak kíváncsi vagyok, hogy ezek hatására mennyien fognak változtatni bármin is...
"Mert ezek csak hülye reklámok."

Ehh 2009.01.29. 18:02:41

Ezt hívják primer prevenciónak ha jól emlékszem. Kifutási ideje 30-40 év. Ha jól emlékszem. Ha folyamatosan nyomatják. De lehet hogy csak rosszul emlékszem.

88wx335dsf 2009.01.29. 18:11:07

Jó lesz, főleg a legelső.

7esbusz 2009.01.29. 18:11:23

Végre normális reklámok. Csak így tovább...

tóbiás · http://poorn.hu 2009.01.29. 18:11:46

Van értelme? Nincs? De! :)

rio.pete 2009.01.29. 18:16:56

ügyes, kreatív szpotok. más kérdés, hogy ettől senki nem fog leszokni,életmódot váltani. az ember csak a saját kárán tanul....

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.29. 18:18:26

Ezek nagyon jók! Viszont ezt már rég meg kellett volna lépni!

Getz 2009.01.29. 18:23:21

Jó, mert végre valami elindul, de lehetne provokatívabb. Hatmilliárdért... :)

Brunoka 2009.01.29. 18:30:44

Nem akarok unnepronto lenni de a "nincs de" szlogent mar hallom egy ideje a brit reklamokban... ("No ifs, no buts" - a szocialis ellatasok jogosulatlan igenybevetele ellen kampanyolnak)

Mo.-nak mar mindig csak a resztli jut? :(((((

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.01.29. 18:41:17

Valami anyagi ösztönző is kellene. Például, hogy a TB nem fizetné a kezelést, ha valaki szétcigizi a tüdejét, és tüdőrákos lesz.

Ez hatna.

Gabesto 2009.01.29. 18:50:01

Csak a provokatív és sokkoló kampány érne igazán valamit. Valódi rákos tüdőt mutassanak kirakva egy boncasztalra, vagy azt a 30-40 kg zsírt, ami a hasán volt! És egy kisírt szemű hozzátartozót...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.29. 18:58:48

Hát ez ölég gyatra. Biztos ezrek fogják lerakni a cigit/poharat/zsíros kenyeret...

Money for nothing. ismét...

forumuser 2009.01.29. 19:01:57

Brunoka
Azért a "nincs de" nem akkora korszakalkotás, hogy ne juthasson eszébe több embernek is egymástól függetlenül.

heszusz 2009.01.29. 19:04:18

nekem bejön, legalább nem olyan gagyi, mint anno a "ciki a cigi" :D na az nagy humor volt
a provokatív meg sokkoló kampány nekem nem jön be, ha láttam olyat elkapcsoltam, mert eléggé undorító ha kajálok és két film között dől ki a fiatal csaj bele, mert nekimentek kocsival, meg bőg mindenki... szerintem undorító...

playgorro 2009.01.29. 19:19:53

No ezek jók! Nem gagyi és már nagyon ideje volt!!! Kedvencem a szemetes, "útjavítós", parkolós.

nitro1 2009.01.29. 19:22:39

Sajnos aki hülye, az ezektől sem lesz normális. De azért dícséretes elgondolás!

sempreLippi 2009.01.29. 19:38:52

a nyílvános helyeken való dohányzást kéne elsőkörben beszüntetni. igy még az is szop aki amugy nem szeretne

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.01.29. 19:48:38

jól megcsinált cucc, bár szerintem nem mindenki választana viszonylag hosszú, ám önmegtartóztató és meglehetősen unalmas életet egy rövidebb, de zúzósabb és élvezetesebb helyett.

xszeg 2009.01.29. 19:50:46

Most nem azért, de a különböző tv meg egyéb média reklám szerű dohányzás megelőzés az USA-ban se működött igazán, (irodalom pl: malcom gladwell fordulópont).
Namost rakjuk az egészet hazánkba, ahol ugye az ember eleve nem biztos, hogy megéri a nyugdíjat (még akkor se ha nem mérgezi magát tudatosan), ha véletlen megéri akkor se biztos, hogy lesz még addigra bármi nyugdíjrendzser szerűség…
Ráadásul az egészet egy gazdasági világválság közepébe…..

Nagyjából még 6 milliárd kiment az ablakon….

Héj, van a kert végén egy használaton kívüli budi, az oldalára kiragasztok bármiellenes plakátot, nem akar valaki rá pénzt osztani???

nitro1 2009.01.29. 19:54:48

Újranézve és átértékelve azt mondanám, hogy nem elég elrettentőek.

Gabesto 2009.01.29. 20:01:49

@heszusz: Hát pont ez lenne a lényege, hogy ha már csak egyszer is láttad, és annyira felfigyeltél rá, hogy elkapcsolj, az azt jelenti, hogy megérintett - bármilyen formában is. Aztán ha ezt kapod mindenhonnan, akkor motoszkál majd a fejedben.

És még valami: pl. a ciginek dobjuk meg az adótartalmát úgy, hogy kb. 1000-1500 Ft legyen egy doboz. Hátha ez is elrettentő lesz. Az így befolyt összeget pedig fordítsuk a kampányokra meg a tüdőrákosokra (és ne a nem dohányzók TB keretét)

Graziano 2009.01.29. 20:04:09

Szánalmasan gyenge. Szánalmas és gyenge. Már csak az hiányzik a végéről, hogy megjelenik valamelyik számlaigazoló és belekornyikál a képünkbe, hogy mekkora igazságbeszéd és szakítsunk már a hazugságokkal. Merjünk bátrak lenni...
Egyébként meg ott, ahol nem rejtett kormánypropagandát csinálnak egészségkampány néven, inkább azt mondják el, hogy mi az egészséges táplálkozás, mi az egészséges életmód stb. Pl. nem a csülök a fő ellenség, étel esetében, hanem a só, az állati zsír, a túlzott fűszer, cukor stb.
De valahogy le kell papírozni ezt a pénzt is...

BigPi 2009.01.29. 20:12:41

Felháborítóak!!
Bizonyos jelenetek azt sugallják, hogy a magyar konyha, a pálinka és mulatós kultúra alapból káros és rossz.
Javaslom, hogy a kényes és megalázásra alkalmas részeket vegyék ki és azt pótolják másokkal.
Melyek ezek?
Kövér gyerek a kocsmában.
Öreg néni a pálinkás pohárral.
Lakodalmas zenekar.

Kövér gyerek helyet jobb lett volna, ha kövérke a kanapén fekszik, tv-zik és rágcsát zabál.

Öreg néni helyet, pedig egy késdobáló pillanat képét berakni.

A zenekar esetében a zene maradhat. Ellenben a zenekart érdemes kivágni, mert így a kettő azt sugallja, hogy aki szereti ezt a műfajt az károsan él.

mizie 2009.01.29. 20:34:20

PFFFF... 6 milliárd aha. a saját felületükön...

amúgy ja tök jó meg minden, de a nagy média képviselők helyében azért elgondolkodnék hogy
esetleg ennél többet is lehet költeni társadalmi felelősségvállalásra...

portis · http://www.online-szallas.com 2009.01.29. 20:41:50

Azért az jópofa hogy a "dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás"

Mérnem az "alkoholfogyasztás és a mértéktelen dohányzás"

2009.01.29. 20:50:04

Aki nem iszik és nem dohányzik az egészségesen hal meg. A Fitness kajáról híres Meki és Bking azaz igazi.
A dohányzás tiltása a megoldás minden bajra !! .A Mónika show fellépő Művészeinek való filmek ,de kinem szarja le. Naon elrettentőek?!

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2009.01.29. 20:57:31

szerintem naon jók, főleg a zene tetszik alattuk, jó kis "igényes" fílinget teremt.
arról, hogy lesz hasznuk, nem vagyok meggyőződve, de talán ez csak a kezdezdete valaminek...
hope so

zala 2009.01.29. 21:00:42

Gabesto 2009.01.29. 20:01:49
"... És még valami: pl. a ciginek dobjuk meg az adótartalmát úgy, hogy kb. 1000-1500 Ft legyen egy doboz. Hátha ez is elrettentő lesz. ..."

igen ez elrettentő lenne. a zárjeggyel ellátott, ellenőrzött minőségű, drága cigitől elrettentene rengeteg embert, akik tovább szívnák ugyanakkora mennyiségben a szerbiából, romániából, ukrajnából becsempészett, ellenőrizetlen minőségű, az eddigieknél is károsabb cigiket. öngól.

amúgy szerintem a spotok jók, nekem is az jutott eszembe, hogy ezek nem cikik, mint a 'ciki a cigi' meg a 'nem félsz, hogy égsz?'. szóval én úgy vélem jó kezdet, durván nyomatni kellene sokáig.

Erős.Pista 2009.01.29. 21:04:16

Az kiderült, hogy a dohányosok, stb. viccesen szemlélik az életet. Két filmben is hangsúlyos ez: "Egyszer élünk. Nem? De!" Vagyis ez a szlogenek után a legfőbb üzenet.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.01.29. 21:16:10

Nekem azért tetszik, mert beazonosít, és elég pontosan teszi. Hihető és hiteles helyzetek és emberek. vagyis pontosan rólunk szól. Igaz, az üzenet nem elég erős, de ha a beazonosítás megvan, akkor már a következő lépésekben jobban fog ütni az üzenet is.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2009.01.29. 21:17:57

Jók a szpotok, de túl viccesek. Ez így a kutyát nem riasztja el semmitől.

szajberpiraty 2009.01.29. 21:18:18

Sajnos, mintha apósomat, anyósomat látnám visszaköszönni a filmekből. Apósom minden kupica pálinkát úgy fogyaszt el, mintha világraszóló hőstettet hajtana végre.

Anyósom pedig semmit nem képes megfőzni úgy, hogy ne legyen rajta 1 cm-nél vékonyabb zsírréteg. És akkor jön a duma, hogy ez nem is zsíros, csak az ízéért. Komolyan mondom, a húslevesen annyi zsír úszik néha, amivel egy mozdonycsapágyat is be lehetne zsírozni.

Rengetegen rombolják tudatosan az egészségüket, és még büszkék is rá. Ha meg baj van, akkor az orvos a hülye.

csíra 2009.01.29. 21:19:54

Nagyon jók, nekem tetszenek, biztos lesz valaki, aki észbe kap! Ennél jobbat nehezen lehetett volna készíteni, abszolút rendben vannak.
És valóban azért jók, mert a néző azonosulni tud a szereplőkkel és szakíthatunk végre a betanult szövegekkel és kifogásokkal. Tökéletes üzenet, csak így tovább!

Bergeroth 2009.01.29. 22:06:25

Mi került ezen 6 milliárdba?

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.01.29. 22:39:47

@Bergeroth
A 6 milliárd a felületek értéke, amit a Médiaunióban részt vevő cégek felajánlottak a kampányhoz. Szóval nem a filmek kerültek természetesen annyiba, hanem a kampány összes médiamegjelenése ér papíron (azaz listaáron) annyit.

badabing 2009.01.29. 22:41:06

Jó, bár kissé light - lehetett volna durvább és elriasztóbb is.
A zene tökéletes.
Ilyen az ország - ez a feketeország.

MA 2009.01.29. 22:42:45

működik ez is, mint a mosópor meg hamburger reklám. ugyanúgy hat, nem tudatosan, észrevehetően hanem szépen lassan. csak itt talán pont a jó irányba. nem? DE :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.29. 23:04:22

@szigetipeter:

A nagy válság közepette úgysem tudják majd értékesíteni a reklámfelületeket, így nem maradnak a helyek üresen, nem kell árat csökkenteni, és így még jó fejek is a felajánlók, a népek meg talán okulnak belőle valamicskét. Végül is mindenki nyer vele, egyértelműen pozitív kezdeményezés. És még talán közpénzbe se kerül. Ritka az ilyen Magyarországon.

feltételes reflex 2009.01.29. 23:09:00

tetszenek, főleg az első.

szajberpiraty 2009.01.29. 23:20:09

Szerintem mind telitalálat. Pont ilyenek vagyunk, pontosan ilyenek.

szajberpiraty 2009.01.29. 23:22:24

A legjobbat a néni alakítja: De ez óóóórvosság! Mintha anyósomat látnám.

nitro1 2009.01.29. 23:26:31

De a saláta tényleg a nyulaknak való! :-D

Közöd?? (törölt) 2009.01.29. 23:53:45

nah a sok norbibuzi kommentelő. érdemes megnézni az adatokat, a magyar lakosság már régen nem eszik olyan sok zsíros húst, nincs rá pénze.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.01.30. 00:02:50

honnét lehet letölteni a filmeket??

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.01.30. 00:05:50

Ürülök a kezdeményezésnek.

Egyébként baromi hasonló fogyasztói -insight-ra épült a Nike - No execuses (fekete, kerekesszékes sportoló), aki egy percen keresztül sorolja a "nem sportolás" érceit, hogyan racionalizáljuk a mozgásszegény életmódunkat.

nevem 2009.01.30. 00:12:19

@Közöd??: a magyar lakosság baromi egészségtelenül táplálkozik. Ezek a sz@rt is megennék, ha akcióznák a teszkóban.

Ennek csak részben oka, hogy kevés a pénzük. A McD-ban valahogy mindig elegen vannak.

ave 2009.01.30. 00:25:31

Szerintem nagyon jok!

Bolee 2009.01.30. 01:12:36

jónak jó
de még mindig csak reklám

Morrózió 2009.01.30. 07:16:42

"... Azt gondoltam, hogy egy róka, meg egy nyúl,
De se nem róka, se nem nyúl,
Komámasszony, meg egy úr,
Ugrott ki a zöldleveles csipkebokorból"

decoati 2009.01.30. 07:42:41

Ezeket a kifogásokat akkor mondja az ember, ha valamiért nem akarja azt mondani hogy "húzzááel, semmi közöd hozzá".
Ha a kérdéseket "nem futtatja a hardver", csak ugyanolyan zsolozsmázás marad mint a reklámok 99%-a.

A " senemróka senemnyúl" az pont a "szarok bele, dínom-dánom"-ról szól, nem?

powerpc 2009.01.30. 07:58:27

persze elhagyhatnánk az egészségtelen szokásainkat..és sokaknak utána a nagy semmi maradna.

decoati 2009.01.30. 08:12:31

Na jó, átfogalmazom:
Anyám 30 éve cigizik. 10 éve kampányol ez ellen a család, mindenféle stratégiával.
Azóta anyám ugyanannyit cigizik csak stikában, és bűntudata van minden szálnál.
Hurrá.

teknős 2009.01.30. 08:28:05

Ezek a spotok nagyon jók!
Az ötlet jó.

Főleg az a kifogás virágzik, hogy más is ezt csinálja. gratula.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.01.30. 09:04:47

Az ötlet jó, DE :) nem fog elérni semmit...

Vámpír\\\'08 2009.01.30. 09:06:31

@agyvihar:
én január 1-től nem dohányzom. :)
Viszont jelenleg egy középkategóriás cigaretta árának kb. 67%-a az adó. Ez mondjuk napi 1 csg 500 Ft-os cigivel számolva több mint 120 ezer forint adó évente, tehát amire jön a tüdőrák, alaposan kifizette a kezelést a dohányzó.

Rafkóblog 2009.01.30. 09:07:33

túl lájtos

amúgy meg: minek rémísztgetni? velünk úgysem történik soha semmi, csak mással

ez ránk nem igaz

Vámpír\\\'08 2009.01.30. 09:08:00

@xszeg: a 6 milliárd nem ment ki az ablakon. Ez a 6 milliárd azt jelenti, hogy ennyi értékű hirdetési felüleletet ajánlottak fel ingyér' a médiumok.

Vámpír\\\'08 2009.01.30. 09:09:21

@Gabesto: A jövedéki adós termékeknél érdemes egy bizonyos önmérsékletet tanusítani. Az 5-6-700 forintos cigit morogva, de megveszik az emberek, de ha 1500 lesz, akkor átszoknak a csempészárura, és baszhatod az adóbevételt. :)

Vámpír\\\'08 2009.01.30. 09:11:06

@portis: Azért, mert már egy cigaretta is káros, tehát mértékletes dohányzás nincs. Viszont a bor, sör orvosilag is elismerten hasznos tulajdonságokkal (is) rendelkezik, ha mértékkel élsz vele.

zsombor 2009.01.30. 09:42:20

@voytek
mindenki ingyen dolgozik rajta és ingyen vannak a felületek

@dark future
btw még jóval a nagy válság előtt kezdett szerveződni

@Bery
tudtommal egyelőre sehonnan, de még el sem indult

zapa · http://szombathelyilakastulajtol.blogspot.com/ 2009.01.30. 11:00:19

hát én nem értek ehhez, csak így laikusként

a szpotok erősen a 70-80as éveket idézik, amit értenék is, ha a trapperfarmer-tiszacipő generáció a célcsoport
csakhogy nekem már kurvára nem fognak változni a fogyasztási szokásaim, se pénzem, se energiám, se kultúrám változtatni az életvitelemen, meg aztán azt se akarom, hogy a haverok kiröhögjenek
na aszt meg pláne utállom, hogy éngemet mindenki csak baszogat, ettől mindég ideges leszek, asztán ilyenkor hova menjen az ember: kocsma, haverok
nyilván egy pozitív megközelítéssel (véleményvezér, aspirációs csoport) többre lehetet volna: pl. hogy az új svájcifrankos hiteles Swiftbe mennyi petpalackot belelehet pakolni, ha megy az ember a szelektívbe, vagy mongyuk a kigyúrt, kopasz aranyláncos posírozott lazacot rendelne vajon futtatott zőccségekkel), de hát persze a baszogatás történelmileg van kódolva itten

hát perszehogy a junkfoodon fölnőtt, minden hétvégén a gödör, zöldpardon, stb előtt hányó tinihordákat kéne megcélozni, ha már hatmilliárd, de hát azoktól meg ez a stílus (vö. myvip, msn, anime, raphipphopp, stb) olyan messze van, mint ide makó, csülköt meg életükbe nem láttak

szóval ez az egész szerencsétlenség jól beleillik az elmúlt 20 év - aggyunk a szarnak egy jó nagy pofont, falusiak vagyunk, de legalább tehetségtelenek, mer így jutunk gyorsan, de biztosan minél hátrébb - történetébe - mondom én ezt laikusként, mer énis itt élek

Aggie 2009.01.30. 11:16:24

Mindharom siralmas!

A hozzam hasonlo oregtyukok es venrokak meg talan emlekeznek ra, hogy minket meg a tiltassal neveltek a szuleink - akkor szoltak, ha valamit rosszul csinaltunk. Mi mar nem lecsesszuk a gyereket, ha rosszalkodik, hanem dicserjuk, ha csak mod van ra. Na ezek a filmek a 70-es eveket hozzak vissza. Azt pontosan megmutajak, mi a rossz - de hol a jo pelda? Szerintem csak azt erositik, hogy igen, masnak sincs ideje mozogni stb. Hol a pozitiv pelda?

Emlekeztek meg az "Es ovszer van nala?" szlogenre? Na ott mindenki tudta, hogy mi a helyes - ezekbol a reklamokbol ez nem jo le. Egyetertek Sub-bal, ezeknek a filmeknek a legfobb uzenete az "Egyszer elunk" lett.

zsombor 2009.01.30. 11:17:47

@Aggie
nyilván lesz, ez egy egyéves kampány, a fenti szpontok csak a felütése

Aggie 2009.01.30. 11:31:38

@zsombor:
magyarazhatjuk a bizonyitvanyt, attol meg nem tudom, hogy mit akar mondani nekem ez a reklam.
Csak annyit kellett volna a vegere tenni, hogy valoban 1x elunk, de nem mindegy hogyan vagy rajtunk mulik hogyan. Es lett volna valami pozitiv uzenete is a reklamnak. Igy csak annyi van, hogy ejnye-bejnye rosszak vagytok, de mas is az. Es akkor mi van?

zsombor 2009.01.30. 11:36:57

@Aggie
"Csak annyit kellett volna a vegere tenni, hogy valoban 1x elunk, de nem mindegy hogyan vagy rajtunk mulik hogyan."
ööö, de pont ez van a végén

Aggie 2009.01.30. 11:47:33

@zsombor:
nem vagyok nyelvesz, reklampszichologus sem, de ha meg 1x megnezed a kovetkezo van a vegen: rajtad is mulik.
Ezzel 2 problema van:
- az egyik az IS - mert nem rajtam is mulik, hanem rajtam mulik! Erzed a kulonbseget.
- a masik pedig az, hogy nem tudom, mi mulik rajtam - peldaul, az, hogyan elek, hogyan halok stb.

Ui: en most mentem dolgozni, mert rajtam mulik am sokminden :)

hdome · http://haaszdomotor.tumblr.com 2009.01.30. 19:54:17

Úgy gondolom csöppet ironikus a nemrég indított blogunk és a Médiauniós kampány összefüggése.


Alapvetően tetszik a kezdeményezés, egyetértek a célkitűzéssel, de véleményem szerint ezek a szpotok csak ahhoz a felismeréshez segítik hozzá a nézőit, amit már eddig is tudtak. Tudják, hogy a dohányzás káros. Tudják, hogy az egészségtelen étkezés egészségtelen. Tudják, hogy az sem túl pozitív, ha az alkohol a mindennapi életük alapvető része. És azt is tudják, hogy minden rajtuk múlik. Ezt ezernyi helyről hallhatja az ember.
Én az ösztönzést hiányolom, illetve inkább a megoldást. Manapság, és úgy 10 évvel ezelőtt is, -mikor még ifjú voltam és bohém- alkoholt fogyasztani vagány volt. Dohányozni szintúgy. Dagadtnak lenni sosem volt az, legutóbb talán a willendorfi vénusz idejében:)
Mindenesetre én inkább ezeknek mennék neki, erre keresnék megoldást, hiszen ez a kérdéses terület, nem az hogy tudom-e, hogy nem sportolok-egészségtelenül élek és dagadt vagyok? Jó esetben azt azért észreveszi magán az ember...
A cigi ciki kampány rém ciki volt, pedig annak az alapja szerintem előrevezetőbb lett volna. Kár érte.

global 2009.01.31. 08:36:57

Nagyon jók!

Kellene egy olyan jelenet is, amikor a rosszul táplálkozó, dohányzó, lusta, alkoholista magára ismer ezekben a jelenetekben és felháborodva kommentezik pl. ezzel a szöveggel:
.., de ezek a reklámok nem érnek semmit..:)

ethan blow 2009.02.06. 17:22:13

a filmek tetszenek, nem rosszak, de ebből inkább olyan szlogen lesz nálam, mert egy állat vagyok sajnos, hogy mielőtt megiszom a felest, a haver meg nem akarja, ennyit fogok mondani neki határozottan: nincs de, nincs kifogás!

szal lart pour lart. olyan jó zsíros magyaros, röhögjünk egyet a halálunkon előtte.

adManiac · http://admaniac.blog.hu 2009.03.16. 15:20:59

alapvetően jó az ötlet és szimpatikus kezdeményezés a médiaunió is... mindenki annyit tett bele ami cégének még nem fáj és tette annak érdekében, hogy másnak se fájjon...

rada09 2009.03.18. 00:30:21

Dohányzom s mikor látom ezeket a spotokat,komolyan mondom:szarul érzem magam tőle.Bevallom kissé szégyenlem is, hogy fumárézok!
Szerintem ezek jók és nem kell brutálisra venni a stílust

nitro1 2009.03.19. 16:36:49

Szarul érzed magad, de leszokni azt nem fogsz...
süti beállítások módosítása