HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Burger King Ernő elrontotta a kedvünket

2009.09.16. 11:42 zsombor

„A lényeg, hogy van ez az új menünk. Jól gondolod, AZ a menü, a nevemmel – Ernő menü. Kicsit kínos.”

Ezt írja a Burger King Ernő menü-kampányának kifejtése az éttermi tálcákon, de nincs igaza, mert Ernő nem kicsit kínos. Szívesen írnám, hogy nem értjük, de sajnos de. Nyilván az történt, hogy a Burger King besétált az ügynökséghez, amely Szőke kapitányt és BB (Budapest Bank) Emesét is fellőtte a magyar reklámégboltra, és azt mondta nagyon sok pénzzel a kezében: kell nekünk is egy ilyen, mert ezek eszetlen viccesek (emlegetik a buszon meg minden!), mi meg most nem vagyunk azok. Pedig.

Négy baj van ezzel. Négy nagy. Egyrészt hogy ez – ha valóban így volt, ami azért sokat mentene a dolgon – eleve rossz indítás az ügyféltől, mert a probléma helyett a megoldással mentek az ügynökséghez, ráadásul egy kifejezetten rosszal. Másrészt hogy ezért teljesen kár volt ügynökséget váltani, mert ez nem új márkastratégia, hanem egy egyszeri, avas poén, és még annak sem vicces. Harmadszor hogy pont az az ügynökség vett elő huszadszor is egy hűvös-fémes fényben fényképezett kedvelhető idióta reklámfigurát, akik reménykeltő módon mintha pont arra utalgattak volna, hogy lassan azért többre törnének ennél.

Negyedrészt pedig hogy tökmindegy, hogy a szeptemberi grafikonon az lesz, hogy ezzel sikerült hamburgert eladni vagy sem, ez tankönyvi márkarombolás.

Ernő minden lehetséges sebből vérzik. Simán lehet, igen, hogy a „van olcsó menü, mert most húzós ezerkettőért a nagymenü” üzenetet ránézésre fájdalommentesen csomagolja be, de ez akkor is a sokadik ilyen – a saját háztáji termésen kívül az Ács Mihály vagy Telekom Rezső Gyula, az megvan? Annyira pedig a gyorsétteremben ücsörgésre és egybites mémekre fogékony tizenhét éveseknek se lehet rövid a memóriája, hogy ettől hosszú távon akkora szerelembe essenek a márkával, hogy ezentúl ne a legközelebbi gyorsétterembe menjenek be, hanem direkt metrózzanak a legközelebbi Burger Kingig, mert Ernő.

Az is lehet, hogy egy viccesnek szánt reklámot nem elegáns logika szempontjából vizsgálni, de most tényleg az az üzenet, hogy a Burger King véletlenül ad kedvezményt? Mert Ernő elbaszta, és nem kirúgták utána, hanem úgy hagyták, és kitapétázták ezzel a várost?

Az miért becsomagolhatatlan, hogy jobbak a hamburgereink, mint másoknak, mert nem fűrészpor, hanem hús van benne: finomabb, jobb ízű marhahús, mint a konkurencia lelketlen félreértései meg az ország összes büféjében árult papírvékony bizonytalan húsipari tréfák? És hogy mivel a válságban is szeretünk, belőled élünk és törődünk veled, most csináltunk belőle 500 forintos játékkiadást? Arról a más reklámban még sosem észlelt nagyívű gondolatról, hogy a reklámokat csináljuk bénára, és ezt vezessük le abból, hogy az ÓRIÁSI KEDVEZMÉNYEK miatt többre nincs pénzünk, már nincs is erőm írni.

A McDonald’s, mint közvetlen vetélytárs, valóban irigylésre méltóan különös helyen van a magyar néplélekben: az elsők között érkezett amerikai márkaként valami kategóriájától egészen elemelkedett helyre fészkelte be magát, ahol családok boldog hétvégi ebédeket költenek el a zsírpapírba csomagolt leheletnyi, állományjavított hamburgerek és állatfigurás menük között. A Burger King nem ez, és jól teszik, ha nem ezzel akarnak konkurálni, de azzal sem fognak sokra menni, ha ők akarnak lenni a jófej étterem, mert egyelőre nem azok: az éttermeik súlyos belsőépítészeti tévedések, közhelyes Amerika-megidézésekkel a falakon, az enervált, sótlan eladók pedig olyanok, mintha azt az utolsó kört sikerült volna elhozni a diákmunka-állásbörzék végéről, akik már a gyümölcsszedésre is alkalmatlanok voltak, ezért aztán ételt kell osztaniuk úgy, hogy minimumcélként ébren maradnak közben.

Ernő nem fog semmit segíteni ezen, mert Ernőre nem lehet majd semmit felfűzni, ha elhasználódik a menü (könyörgöm, ne tanuljon meg Whoppert sütni!), az pedig nem csak reklámtörténeti távlatban nem lesz soká. És igen, a márkatankönyvekben benne van, hogy jó személyessé tenni a márkát, de a rohadt életbe, nem szó szerint értik.

185 komment

Címkék: kritika reklám burger king

A bejegyzés trackback címe:

http://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr291385902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

a_tom 2009.09.16. 14:31:48

@Ács Mihály:
Én nem emlékeztem Ács Mihályra, utánanéztem így már rémlik mi volt ez, de a neve így se mondott semmit. Régebbről halványan rémlik valami Szóljatok Ödönnek! reklám, de ettől nem fogok az (assetudommelyik) bankba menni.

Ács Mihály 2009.09.16. 14:32:25

@bulgakov: Nem Ernő bionyított, hanem az ötlet. Ennek alátámasztására hoztam fel az Ács Mihály kampányt. Illetve felhozta maga a cikk írója.

e-paraszt 2009.09.16. 14:33:20

@ergerberger:
Értem. Tehát ebben a reklémban nyújtott teljesítményéből jutottál ilyen sarkos következtetésre... No mindegy. Kár, hogy nem láttad színpadon játszani, mert kevesen érhetnek a nyomába.

Ács Mihály 2009.09.16. 14:33:31

@a_tom: Nem hiszed el, de az Ödön név is az én ötletem volt még 1997-ben. Erste Bank bevezető kampánya volt.

libudibu 2009.09.16. 14:34:31

mint reklám nekem se jön be

viszont rögtön kiszúrtam a villamosmegállóban, és meg is jegyeztem, hogy van ilyen olcsóbb menü, csak azt nem, hogy BurgerKing, és múltkor a McDonaldsban kerestem:D

a másik, ami eszembe jutott, mikor megláttam, hogy tuti ki fog ide kerülni.. és tényleg! úgyhogy nem csalódtam, köszönöm!

Szabó Patrícia 2009.09.16. 14:35:14

@Ács Mihály:

ok, nem kötözködni akartam, csak érdekelt, de főleg az, hogy Ernő mit bizonyított, mert ez elég tényként lett itt elkönvyelve, én meg nem tudom.

egyébként akkor te Ács Mihály vagy? Esteleg pont az, akiről elnevezték?

de most, hogy leírtad, hogy "megmentették-e már" nem érzed, hogy a nevet és az arcot leszámítva ez nagyjából ugyanaz a sztori Ernővel?

libudibu 2009.09.16. 14:36:30

fú, elég dermesztően hangzik, hogy ebből még tévéreklám is van.. (nemnagyon nézek tv-t)

Szabó Patrícia 2009.09.16. 14:36:48

@Ács Mihály:

ok, én nem akarok szarozni, de akkor az ötlet végül is Ács Mihállyal bizonyított, vagy Ernővel? Vagy az mindegy, mert ez egy akkora ötlet, hogy legközelebb Jenővel ugyanekkorát fog ütni?

venomspawn 2009.09.16. 14:37:48

nekem tetszett a spot, a menü is jóárasított :), szerintem ezerszer egy ilyen reklám mint pl a Bombi reklámok vagy a hüvelygomba

peter blau 2009.09.16. 14:38:31

Lesz Irénke menü is, abban saláta lesz hallal, mert Irénke nem eszik semmi hizlalót.

a_tom 2009.09.16. 14:39:36

@Ács Mihály:
Gratulálok. Sosem értettem miről szól(és más se akiket kérdeztem), most elmagyarázhatja végre valaki szakavatott. A mai napig úgy emlékszem rá mint valami teljesen értelmetlen, idegölő dologra :) Lehet ezért nem volt még dolgom az Erste bankkal, pedig már elég sokban csalódtam.

Ács Mihály 2009.09.16. 14:39:40

@bulgakov:
Igen, én vagyok Ács Mihály. Aki valamikor a Raiffeisennek dolgozott. Bár színész alakított, én meg a reklámügynökségen ültem.
Az ötlet egy sablon, ami általában bejön, eladja a terméket, egyszóvl már bizonyította, hogy működik.

peter blau 2009.09.16. 14:40:23

A kávéjukat pedig át fogják nevezni "halottnak a csók"-ra.

libudibu 2009.09.16. 14:41:19

@blackbarika: "Szerintem ez az annyira szar hogy már jó tipikus esete, megláttam a reklámot és annyira megmaradt bennem a gagyisága meg a szörnyűsége hogy amikor elhaladtam a burger mellett vettem egy Ernő menüt. Valahol jól csinálták."

ez találó

Ács Mihály 2009.09.16. 14:42:37

@a_tom:
A kampány első felében érdeklődést kellett generálni. Erre született, hogy "Mondd meg Ödönnek!" És senki nem tudta, hogy mit kell megmondani. Aztán jött a feloldás vagyis "Mondd meg Ödönnek, hogy itt az Erste Bank." Egyébként a maga módján - mérhetően - sikeres volt.

peter blau 2009.09.16. 14:42:39

Ki az az Ács Mihály? Én komolyan nem emlékszem.

kkinga_07 2009.09.16. 14:43:05

AKi esetleg nem tudná, annyit fúznék hozzá, hogy Ernő egy igen megbecsült és tehetséges, a Kolozsvári Magyar Állami Szinház szinésze, becsületes nevén, Dimény Áron.

Ács Mihály 2009.09.16. 14:43:30

@libudibu:
Amint azt írtam korábban: bármilyen is a reklám, el fogja adni a terméket.

Szabó Patrícia 2009.09.16. 14:43:39

@Ács Mihály:

Ok. Ez esetben még ismerjük is egymást innen-onnan :)

peter blau 2009.09.16. 14:46:02

"A tehetséges Dimény Áron menü"-nek kellett volna nevezni, szerintem jobban hangzik.

libudibu 2009.09.16. 14:48:20

@Ács Mihály: háát.. azért ha észrevétlen, akkor szerintem nem annyira
(ilyenből van a legtöbb, csak nem beszélünk róluk, mert nem is vesszük észre)

Szabó Patrícia 2009.09.16. 14:48:45

okés, én tanultam valamit a kommentekből, remélem, tényleg nem a BK országos hálózatának emberei védik elvtelenül Ernőt, mert most majd megmutatják, de ettől még nem fog tetszeni továbbra sem, mindenesetre elgondolkodtató.

peter blau 2009.09.16. 14:53:06

Ernő a lúzer, alacsony keresetű magyar kisember megformálója. Ezért szimpi egyeseknek, mert önmagukat látják benne. Én nem látok benne semmit, csak egy olcsó BK menüt. Ettől még lúzer vagyok, csak máshogy mint Ernő.

Fat Jew Biatch 2009.09.16. 14:53:29

Elhúzzon ám a picsába aki a mekbörgerkinget basztassa! Megmondom én alássan, kerek-perec, a mekbörgerking az jó dolog, és az, hogy ötszázér van fűrészpor, abba tessék má nem beszólni, mer baj lesz! Ne tessék csak alulértékelni a proli-gógyit, mer jön aztán a népszavakalapács! Aztakutyamegamacska!
Amúgy meg az a müszis kartárs, az ha visszajöhetne az kéne! Az, meg a Németh Miklós!

v2peti 2009.09.16. 14:54:55

A BK Marketingből egy nagy kalap sz*r.

I. Hosszú évek során nem tudták lefedni az országot. (pedig jobb a burgerjük), és amelyik városban már két Meki megél, ott egy Burger is megélhetne.

II. Van ez A Supershop pontgyűjtő kártya. Ha már beszálltak a rendszerbe, akkor alkalmazzák minden tisztességesen minden üzletükbe (vagy ne szálltak volna be)

III. A szendvicsek többsége (a sajtburgert meg esetleg 1-2 mást kivéve) alapból nem tartalmaznak sajtot. Úgy kell külön kérni. Ez a laktózérzékenyek (az USA-ban elég sokan vannak, és a zsidók ők is elég sokan vannak az USA-ban) kedvéért még okés lehetne. Na de két gond van ezzel.
1. Ha kérek egy szendvicset (Mekihez szokva) ez nem ugrik be, az eladó meg nem kérdez rá automatikusan, így van amikor el van feledve
2. Az árak a sajt nélküli cuccok árai, így azt még külön kell hozzáadnom a menüárhoz

IV. Haver teát akart inni. A Mekiben van választék, de itt csak egyféle volt.

Szóval hiába jó a szenvicsük, a marketingosztályt fenékbe kéne rúgni!

EgyrosszfejWSETAdvanced 2009.09.16. 15:00:50

teljesen jó a reklám, köpködők

piszok alfréd 2009.09.16. 15:02:55

én tojok a reklámra,de az biztos,hogy a BK hamburgere és hagymakarikája nálam kilométerekkel veri a meki féle műburgert,ha néha betévedek dögéhesen valamelyikbe...annak marhahús,paradicsom és hagymaíze is van,legalábbis nekem,aki otthon például szívesen sütök saját burgert,igaz,hogy nem túl sűrűn,mert igazából a csülkös babgulyás rulez!

Transylvanianmixedgrill 2009.09.16. 15:03:26

Borzalmasan szar ez az Ernős kampány, már-már Szerencsejáték Rt. színvonal...
Apropó, ezekről mikor olvashatnék egy posztot?

mdi 2009.09.16. 15:08:08

1. Nagyon találó, hogy inkább a szottyadt beltereikkel és a kritikán aluli személyzettel kéne előbb kezdeni valamit, aztán márkát építeni.
2. Sztem ettől még nem rossz az Ernő menü kampány, nem ez rombolja a márkát, hanem a fentiek.
3. Amúgy az feltűnt valakinek, hogy ha Ernő menüt veszel közepes üccsivel és krumplival ugyan ott vagy, mintha sajtburger menüt vennél?

@v2peti: Gratula a zsidózáshoz, anélkül tuti nem tudtad volna elmagyarázni a mondanivalód. Amúgy honnan veszel ilyen faszságokat? Laktózérzékenység feketéknél elterjed, te gyökér.

Viola, a ló 2009.09.16. 15:24:45

szívlapát, ezzel mit kezdesz? :D
charal.atw.hu

Void Bunkoid 2009.09.16. 15:25:33

a legdurvább juknfood a mekis CSÍPŐSBURGER volt (ahhoz még tévéreklám sem volt) vagy 8-10 éve. Az egész 189 vagy mennyi forint volt, és állt 1 darab zsemléből, egy szottyadt marhahúsdarabból, meg a tetejére placcsantott jókora adag erőspistából. Slussz, passz :)

libudibu 2009.09.16. 15:28:12

na, itt is kezdődik..

a_tom 2009.09.16. 15:28:43

@Ács Mihály:
Hát dögöljek meg ha értem. Ki az az Ödön, én nem ismerek egyet se, miért mondjam meg neki hogy itt az Erste bank, és miért pont én?
Ha annyit mondanak hogy; Itt az Erste bank, azt felfogom, na de Ödön, mi köze az egészhez?

Vazze ilyen alapon én is kreatív vagyok, itt egy szlogen ingyen: A pörkölt jó sok paprikával finom, vegyél mikroprocesszort!

drDankó · http://sportization.blogspot.com/ 2009.09.16. 15:29:12

a spot szar, de elérte a célját, beszélnek róla...

viszont a legjobb hamburgert nem a Móriczon, hanem az újpesti go-go hamiban (30-as busz megállójánál Újpest kp-ban) lehet kapni. ezerszer jobb mint bármelyik dzsánk és sokkal nagyobb a választék is!

Vad.Korte (törölt) 2009.09.16. 15:32:37

Nem értem ezt a posztot. Ki a hajam foglalkozik reklámstratégiával? Senki. Egy a lényeg: a vásárlókhoz eljuttatni, hogy van valami új menü, ami keservesen olcsó. Jobb volt a fukarkodás az agresszív kék csajjal? Nem. Soroljam? Felesleges. Ti itten szépészeti meg márketingstratégiaimidzs szempontból elemeztek, pedig a lnyeg elhangzott. A népeket nem érdekli a reklámfigura, csak az üzenet. A népek pirmitívek (igaz, Boborján fiam?), és azt gondolják, ez az ernőzés de vicces. Gáz, de vicces. A reklám annyira műfaj, amennyire az sms vagy az apróhírdetés az. Van, mret a társadalaom, ez a jó kis fogyasztói kitermelte, van, mert használjuk, nézzük, de ennél sose több.

Én átlagos tévénéző vagyok -- amikor éppen nézem. A reklámok untatnak, idegesítenek. Ha van egy jópofa -- és most szubjektív lista következik -- mint Emese (igenis, az Emese!), vagy az állatorvos a doki, a nyuszómuszózó kopasz srác, aki égeti magát a mama előtt, a sztendáppos gyerekek, vagy csak egy aranyosan buta kutya, akkor megnézem a jelenetért, de nem amiatt, amit reklámoz. Lám, mégis emlékszem rájuk.

Ahogy Ernőre is. Most még, egy ideig.

Vad.Korte (törölt) 2009.09.16. 15:37:24

@zigzeg:
Milyen volt az a csokireklám, mikor a srác édeleg a parkban az állatkákkal, a mókusok a vállán kacagnak, azt visszaáll a hentespuilt mögé a bárddal? :-D Azt (is) bírtam. Poén volt. Valami csoki volt, de hát az már kiesett.

Nekem aza reklám, hogy megkóstolom ezt is azt is, aztán azt veszem meg, amelyik _ízlett_. Ézért a legjob reklám az ingyen kóstoltatás.

Vad.Korte (törölt) 2009.09.16. 15:39:04

@libudibu:
Az meg valami bank volt, amikor a srác fürdött a kádban, apuci meg mellette ült a mentőövvel? Az is poén volt. Ahogy a pirostelefonosok mostani hülye-családos spotjai is. A lényeg annyi, hogy megmaradjon. ÉS az már _mindegy_, hogy miért marad meg.

libudibu 2009.09.16. 15:39:20

@Vad.Korte: "A reklámok untatnak, idegesítenek."
Nem láttál még igazán k*rvajó reklámot. (Aki Mo.-on él, és nem érdeklődik az átlagnál jobban a téma iránt, az nem is szokott..) Léteznek egészen zeniálisak, csak külföldön, ha azokat látnád, nem mondanád többé, hogy "nem műfaj"...

libudibu 2009.09.16. 15:41:48

@Vad.Korte: termékeladás szempontjából valóban mindegy, a kreativitás egészen más kérdés (sajnos)
amúgy amit az előbb írtam, az a még ezeknél is sokkal semmitmondóbbakra vonatkozott...

Vad.Korte (törölt) 2009.09.16. 15:45:55

@libudibu:
Dehogynem múfaj. Ahogy a többi is. Célja nem a művészet, az csak másodlagos. Nem a poénos reklám miatt veszel meg valamit. "Szar ez a csoki, de olyan vicces az a srác, aki a vízbe tolja a kövér pofa autóját, vegyünk még egyet!" Ilyen nincs. Ha tehát ilyesmivel találkozol, az már túllő a reklám célján.

Fisherman 2009.09.16. 15:46:49

BESZÉLÜNK róla, könyörgöm........sikeres a reklám, hiába fanyalog bárki is.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.16. 15:51:08

A reklám izzadtságszagú és fáradt, de azért a Burger Király nekem valahogy sokkal jobban ízlik, mint a bohócok kifejezetten rossz ízű vacka.
A legjobb szemétzabálda a boldogult emlékű Wendy's volt, dehát azt valahogy nem bírta befogadni a magyar lélek.

cyber panka 2009.09.16. 15:52:31

@v2peti:

te aztán nagyon tudatos vásárló vagy.
Bizony, szépen szóljál előre hogy márpedig te kérsz bele sajtot.
Elárulom, az a sárga tömbösített izé semmilyen sajtok rendszerezésébe nem besorolható. vagyis nem sajt.
külsőleg a rikító sárga szín persze a cheddar akar lenni ami magyarországon ismeretlen és népszerűtlen.
de te kérd ki magadnak! miaz hogy a laktózérzékeny amerikaizsidók miatt nincs benne...
egészségedre

Én egyébként imádom a hamburgert, kb 10 perc alatt elkészül otthon. Meg fogtok lepődni, csak egy fél kiló darált marhahús kell hozzá meg a zsemlék és egyéb feltétek ízlés szerint. Aki valaha evett igazi színtiszta marhahúsból sajátkezűleg gyúrt húspogácsákat az valószínűleg ki fogja köpni a gyorséttermit. Igényesség és megszokás kérdése.
Apropó, igényesség+hamburger találkozása:
cheeseandburger.com/

JanCsi 2009.09.16. 15:52:32

@mojszipupi: Szerintem is vicces az Ernő menü. ezek serint csak a szakmai elit szerint vérciki, az átlagfogyasztó meg jót röhög és lesz@rja miért is, de feleannyiért vesz egy Ernőset.
És igen a BK-nél legalább vannak ízek.... én is inkább rájuk szavazok.

Aldo · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.09.16. 15:56:27

a reklám szerintem pont azon a vékony határon mozog ahol a szar és a jó elválik egymástól. jó igaz. inkább a szar felé hajlik a dolog, de a még "figyelemfelkeltő és nem undort keltő, hanem apró az arc sarkába mosolyt csaló, de azért szar" kategóriába tartozik. az ilyen reklámokkal egyszerűen ez a cél. emese és szőke kapitány ugyanezt a missziót teljesítette, és én biztos vagyok benne, hogy bevált a dolog. az üzenet pedig egyáltalán nem olyan fontos szerintem mint ahogy a posztban le van írva. egyrész elsősorban az üzenet az, hogy olcsóér kapsz menüt örüjjél!. odáig már nem jut el az átlag ember hogy azt mondja, hogy "várjunk csak... a burger king egy rohadt szemét cég, hiszen drágán akarták volna eladni nekünk ha ernő nem cseszi el" különbenis a gyorséttermekbe már rég nem azért járnak az emberek (tényleg csak a 17 éveseket leszámítva) mert annyira menő, finom vagy ilyesmi, hanem mert egy gyors megoldás viszonylag olcsón és minden sarkon van ilyen.

libudibu 2009.09.16. 15:57:45

@Vad.Korte: persze, lehet attól figyelemfelkeltő és megjegyezhető valami, hogy középszerűen szar a reklám.. a fogyasztó megjegyzi, megveszi, és el is van adva a termék
de ez kicsit olyan, hogy "minek süssem meg az indiai bárányt, ha van még a hűtőben párizsi"
szerintem nem olyan nagy baj, ha túllő a célján...
most hirtelenjében ezt találtam a linkgyűjteményemben:
www.youtube.com/watch?v=_pPG5FsUpFQ

Grafter · http://grafter.blog.hu 2009.09.16. 15:58:26

Úgy látszik a szánalmas a menő...

Blogger Géza 2009.09.16. 15:59:11

Hehe, jól megoszlanak a vélemények. De a sok okostojás marketinges azt mondja meg, melyik az az Ernővel egyidejűleg itt és most futó reklám, amelyik szuperigényes, megfelel a műfaj minden írott és íratlan kritériumának, tetszik az embereknek, nem elcsépelt, sematikus, unalmas, és mérhetően fogyasztásra is ösztönöz? Kíváncsi vagyok a listára...

Vagy itt a savanyú a szőlő effektust láthatjuk éppen?

libudibu 2009.09.16. 16:02:09

@Blogger Géza: Van olyan, csak nem most, de főleg nem itt.:(

cyber panka 2009.09.16. 16:02:11

@libudibu:
a szaunás film futott nálunk Skoda akciós ajánlattal, nem?
emlékszik rá valaki?

libudibu 2009.09.16. 16:06:45

@cyber panka: szóval volt nálunk a film, de nem ugyanazt reklámozta, mint a videóban.. akkor itt valaki ötletet lopott, vagy csak micsoda véletlen..

libudibu 2009.09.16. 16:07:44

jobbanmondva plagizált
(amúgy fogalmam sincs, én csak láttam ezt a youtube-on)

cyber panka 2009.09.16. 16:08:02

@libudibu:
a szaunás film futott nálunk Skoda akciós ajánlattal, nem?
emlékszik rá valaki?

Vad.Korte (törölt) 2009.09.16. 16:08:59

@libudibu: Persze, hogy nem nagy baj, sőt, nagyon jó! A szpot abból indul ki, hogy így ciki meg úgy gáz, meg négy baj van vele. Nincs vele baj. tele a város Ernővel, mi is itt ernőzünk, kint van az Index címlapon, hogy Ernő. Dől a lé. Mi kell még? Ja, hogy művészet...? Ötlet, humor? Az már csak a kecsap a hambin...

cyber panka 2009.09.16. 16:10:25

na ez az előző kommentem miért ment el kétszer??

@Blogger Géza:

walk in fridge, Heineken. oké, az nem magyar munka de ezt a kritériumot nem írtad.

libudibu 2009.09.16. 16:13:57

@Vad.Korte: a posztoló ezeket szakmai szempontból értette, mert valószínűleg ő szakmabeli
és aki szakmabeli, látott már igazán jót is, amit a silány reklámokhoz szokott boldog tudatlanságban élő magyar fogyasztó még nem látott, meg nem is ért hozzá, emiatt alacsonyabban van a mérce (érthető módon).. ettől még nem ártana több profizmus

Rebca 2009.09.16. 16:18:28

@Álmos: hülyeség, egyszer mentem be egy BK-ba mert közelebb volt, hát megbántam. nagyon szar íze van ott mindennek. ha már mű kaja, legyen finom :D

zsombor 2009.09.16. 16:20:03

@libudibu: az szülte a posztot, amit Bery is írt itt:

szivlapat.blog.hu/2009/09/16/burger_king_ernovel_elrontottak/fullcommentlist/1#c7088190

hogy kifejezetten arról szólt a felvezetés, hogy lehet nyugat, lehet stratégia, és fel lehet tenni a kecsapot a hamburgerre. ehhez mérten ez erős csalódás - nem akartam ezt túlragozni a felvezetésben, hogy ne ölje meg a belterj, de szándékaim szerint azért egyértelműen átjön.

libudibu 2009.09.16. 16:24:49

@zsombor: igen, ez így árnyaltabb persze

sunázósün 2009.09.16. 16:35:27

Valaki elárulná nekem, h mi volt az az Ács Mihály?
Kössz
Mert nekem lövésem nincs, tehát nálam nem működött, nem adott el semmit...de biztos én voltam/vagyok a prosztó.

zsombor 2009.09.16. 16:37:08

@sunázósün: homar.blog.hu/2006/10/24/minden_idok_legbenabb_kamublogja_a_8211
kb. ugyanaz az alapötlet: a dolgozó, aki állítólag kitalálta a terméket, benne van a reklámban

sunázósün 2009.09.16. 16:45:24

@a_tom: @zsombor: Köszi!

Valami frenetikus, a gyerek pacekjára így már emlékszem, de a név soha nem jutott volna eszembe.
Az Ödön az megragadt, pegig az ennél régebbi.
Ugyanazt a faszságot ezekszerint nem harapom be többször.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.09.16. 16:51:43

Érdekes, engem sokkal jobban bántott valamelyik korpára való sampon reklámja, amiben azt mondták, hogy más samponok a védőhatását elrontják. Ebből nekem kizárólag az jött le, hogy a mi samponunk nem oldja meg a korpaproblémádat. És abból nem láttam ilyen felzúdulást a blogokban.

Ernő az összes indexközeli marketingblogból kihozta az állatot, szóval legalább ütős. Logikusnak ugyanúgy nem logikus, de a marketingértéke még mindig jobb mint a tucatszerkesztésű, de mégis baromságot állító korpasamponnak.

Szabó Patrícia 2009.09.16. 16:55:23

@zsombor:
@sunázósün: homar.blog.hu/2006/10/24/minden_idok_legbenabb_kamublogja_a_8211
kb. ugyanaz az alapötlet: a dolgozó, aki állítólag kitalálta a terméket, benne van a reklámban

egyébként az nem lett volna megoldható, hogy tényleg egy BK dolgozót mutatnak be? mert az még hozott volna valami színt a régi ötletbe, egy arcot a pénzügyről, aki tényleg ott dolgozik, hiteles alak, és van benne valami esetlenül amatőr? az sem biztos, hogy így nem volt már valahol, de azt el tudom képzelni egész balfaszban, sőt, bele lehetett volna vonni több társosztály hülyéjét is, ahogy fanyalognak, hogy bazeg, ezt jól elbaszta, és fikázzák, és valahogy van valami valóságszaga...vannak olyan karakterek cégeknél, hogy beszarás.

mindjárt meg is csinálom valamelyik ügyfélnek, hiszen az ötlet bizonyítottan működik, és csak a fakkert kell lecserélni benne...

AP! (törölt) 2009.09.16. 16:55:43

szerintem kurva nagy ez a reklám, én mindig vigyorgok ha látom a plakát. és leszarom, hogy az OP szerint ernő nem kicsit kínos.

Vogon 2009.09.16. 16:57:50

inkább százszor több Emese és Szőke kapitány meg Ernő mint az amit a többiek művelnek.. pl. nem egy sörreklám után jött a gyenge koppintás a konkurenciától.. ha már felháborodás akkor ott a MediaMarkt hülyézős kampánya... na az szar...

Blogger Géza 2009.09.16. 16:58:28

@cyber panka: Hát ja, ez ez Ernő menü egy magyar termék, nyilván nem fog nemzetközi reklámguruk hada dolgozni a reklámozásán, szóval az itt és mostban a magyar reklámokra gondoltam elsősorban.

A sikongató Heinekenes lányok nem rosszak, elismerem. De attól tartok, kicsit más volt annaka spotnak az ára, szóval egy világmárka világszerte terített reklámja nem teljesen ugyanaz a kategória.

libudibu 2009.09.16. 17:13:07

@Vogon: fú az tényleg borzalom.. meg a Saturn-féle mocsadványok is
különben állítólag a Saturn meg a MediaMarkt titokban egy cég, csak úgy tesz mintha két konkurens cég lenne (vagy kettő is, de ugyanaz a főguru.. vagy ilyesmi)

sunblind 2009.09.16. 17:15:36

ez szimplán egy jó kampány. beszélnekróla? ja. ikonikus? ja. megtalálja a közönséget? ja. tudják a termékkel párhuzamosítani? naná. működik. jól. a többi kijafaxt érdekel. az köszönjük emese kampány az utobbi évek egyik legeredményesebbje volt, nem utolsó sorban egy képzett színésznőnek köszönhetően a szpotokban.

Szabó Patrícia 2009.09.16. 17:18:08

@sunblind:

a BKV-ról is beszélnek, és megtalálja a közönséget, mégis veszteséges.

és tisztán csak érdekel, nem költői a kérdés: milyen értelemben volt a legeredményesebb Emese (nekem tetszett, nem azért kérdezem, de milyen eredményről van szó?)

Blogger Géza 2009.09.16. 17:20:27

@libudibu: Nem a főguru a közös, ugyanaz a cégcsoport.

libudibu 2009.09.16. 17:21:07

@sunblind: "a többi kijafaxt érdekel"
ja, minek legyen jobb, ha már ez is megteszi, mi?

a_tom 2009.09.16. 17:25:51

@libudibu:
Erről eszembe jutott mikor a Vision Expressznél dolgoztam, pár vevő valamivel elégedetlen volt és megfenyegetett hogy majd átmegy a Fotexbe. De akár az Ofotértbe is mehetett volna. Egyik szemem sírt másik meg nevetett, ugyanakkor pedig nem hatott meg különösebben hogy mit csinál :)

szkepi 2009.09.16. 17:29:52

ezerszer ellőtt poénszörnyedelem. gusztustakan zsirosbőrű ernőtől ki is fordul gyomor. casting fos. akkora recesszió nincs, hogy ebbe az irányba kelljen elmenni. csurogjon a nyál, éhezzek meg, nyeljek nagyot, kivánjam meg - food reklám. ez olyan amatőr kontár munka mint emese és uoc. amint kreativok irták a storyt érezhetővé vált a reklám trágya szaga.

szakállasbácsi 2009.09.16. 17:30:22

A következőket javasolnám figyelembe venni, amikor egy reklám "jósáságól vitatkoztok (zárójelben az én értékelésem):
1. Eladja-e a terméket? (igen)
2. Egyszerű-e? vagyis könnyen érthető az alapötlet, átmegy gyorsan az üzenet. (igen)
3. Emlékezetes (igen)
4. Releváns - azaz kedvet csinál-e a termék fogyasztásához, vásárlásához (nem)
5. Kampányolható - azaz ugyanerre az ötletre még sokféle poén ráhúzható pl. Emese (nem)
6. Erősíti-e a márka értékeket (nagyon nem)

Tehát reklám egy tipikus akciós egylövetű gagyi, amivel ha erősíteni nem is, de legalább rombolni nem akarták a márkát. (lehet, hogy sikerült, ezt azért nehéz megmondani így séróból.
Javaslat: nézzétek meg az Ipsos ASI számokat (ha mérik).

libudibu 2009.09.16. 17:36:08

@a_tom: miért, ezeknek a cégeknek is közük van egymáshoz?

flimo13 2009.09.16. 17:36:13

Nem is tudom, hogy a reklám a gázabb-e (ha már gazdaságtalanra számolom, akkor azzal sokkal többet spórolok, ha nem is reklámozom, de lehet csak én vagyok ilyen kukacoskodó), vagy a magas lóról osztott kritikád, merhogy annak sincs sok értelme, főleg a belsőépítészeti kalandozásodnak.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.09.16. 17:39:16

@szakállasbácsi: abszolút egyetértek. magam is ezt feszegettem egy korábbi kommentemben.

zsombor 2009.09.16. 17:40:50

@flimo13: dehogynem, szívesen leírom sokadszorra is: ha a jófejséget szeretnék átadni Ernővel (mert más állítás nem látszik mögötte), akkor ez az ígéret szerintem nem fog összeférni a tényleg válogatottan rossz pultosokkal és rideg éttermekkel.

nemezisazis 2009.09.16. 17:41:19

persze lehet fikázni de minimál költséges reklám, és 1000* jobb mint pl a kfc reklámja amiről mellesleg senki nem beszél. a reklám lényege a figyelemfelkeltés, és az, hogy beüljön az agyakba.
ez szemlátomást sikerült.

nem egy tartalmas vagy humoros reklám, nem kellemes nézni, így nevezhetjük szarnak.
esztétikailag.
de a szarnak nyilvánított reklám is jobb mint egy unalmas átlagos mosolygós reklám.
mert azt megjegyzik.

a_tom 2009.09.16. 17:43:14

@libudibu:
Nemtom most van e, de pár éve még volt. Keress rá a Vision Express, és Ofotért szavakra pl itt:
www.fotex.hu/page/history

burian 2009.09.16. 18:15:37

Az a legszomorúbb, hogy az Emese itt valamiféle mércének számít. Hogy az a kérdés, hogy Ernő, Ödön vagy Mihály éri-e el Emese szintjét. Alulról. Ez a szomorú. Szőke kapitány pedig, mint valami csoda, valami felülmúlhatatlan szellemi teljesítmény tornyosul föléjük. Ez igen szomorú.
Bevallom, nekem egyre jobban tetszenek a rövidkaraj, 890 Ft/kg tipusú plakátok. Ez legalább az, ami. Hé bunkó, baszod, nálam olcsóbb! Ennyi. És még a klapkai üvegtigrises csavar se hiányzik. Ez a hö-hö, éérted...?! A karajreklám proliság. Na és. Az összes felsorolt cucc proliság, az egész magyar reklámszakma az. Csak görcsösen úgy tesz mindenki, mintha itt valami érték született volna, nem pedig az, ami valójában, szánalmas bunkóság. Mintha lenne alapja bármiféle öniróniának. Nincs alapja. Ebben az országban nem élnek nem prolik, nem bunkók. Bunkó megrendelő bunkó vásárlónak bunkó ügynökséggel bunkóságokat készíttet. Akkor minek cizellálni? Minek rá a sztaniolpapír, meg hogyishívják? Cicoma. Vagy ez valami menőzés? Félanalfabéta marketingesek ilyen kampányokat pörgetnek az ujjukon nyúllábas kulcstartó helyett? Ezt egyébként sajnos el tudom képzelni.

Szabó Patrícia 2009.09.16. 18:52:13

@neantropus:

minderre azért van elsősorban szükség, hogy az ezért kapott pénzből befejezhessem végre a villámat a Pasaréten, és a szakmabeli szomszédaimmal bedrogozva röhöghessek rajtad, miközben lefoglalom a "business class" repülőjegyemet.
a felét különben nem is értem annak, amit írsz, mert csak a k betűig tanultam meg az abc-t, ezért lettem reklámos, nem pedig bármi más, amihez elég volt megtanulni c-ig. érted, mit mondok?

ahol mindenki bunkó, ahogy mondod, ott a legjobb a legnagyobb bunkónak lenni, mert az a menő. neked most nem sikerült, mert én sokkal nagyobb bunkó tudok lenni nálad anélkül is, hogy lebunkóználak. ez is nehéz műfaj, a más alázása, szori, mennem kell, lehűlt a borom és felmelegedett a jakuzzim.

sunázósün 2009.09.16. 18:59:35

Teljesen felhigult ez a szakma is, van, aki már egy Pasaréti villával is megelégszik.

sunázósün 2009.09.16. 18:59:35

Teljesen felhigult ez a szakma is, van, aki már egy Pasaréti villával is megelégszik.

libudibu 2009.09.16. 19:03:01

@neantropus: tod, ezek ilyen próbálkozások, hogy ne maradjunk a jelenlegi szinten, más kérdés, hogy mennyire sikeresek..

Komment Elek 2009.09.17. 11:36:42

Csak azt nem értem ezért miért kellett a Tordait odahívni?

IAMX · http://ampelmannchen.tumblr.com 2009.09.17. 15:49:51

én azt nem értem, hogy mi ebben a nagy hype. A Mekiben kb. tök régóta van ugyanez, csak "Sajtburger menünek" hívják. Ráadásul ugyanúgy 500 ft csak nem volt neki ekkora kampány

v2peti 2009.09.19. 02:29:50

"@v2peti: Gratula a zsidózáshoz, anélkül tuti nem tudtad volna elmagyarázni a mondanivalód. Amúgy honnan veszel ilyen faszságokat? Laktózérzékenység feketéknél elterjed, te gyökér."
1. Ez nem zsidózás, mert nem emlegettem őket negatív kontextusban.
2. Az USA-ban talán nem él sok fekete?

MeeCee 2009.09.19. 09:16:35

@v2peti: nem volt ez zsidózás, sokan nem tudják, hogy nekik nem lehet és miért nem lehet egy szendvicsben a hús a sajttal. Izraelben a Mekiben sem árulnak sajtburgert, pedig ott nem él annyi laktózérzékeny fekete.

füredi (törölt) 2009.09.22. 10:48:01

@mdi:
Jézusom, senki nem zsidózott! Tény, hogy a hagyományokhoz hű zsidók nem ehetik együtt a sajtot a hússal, és erre Amerikában odafigyelnek. v2peti tényt rögzített minden előítélet nélkül!

Azt meg még tudni kell, hogy a tehéntejet az emberiség egészen meghökkentően alacsony hányada tudja megemészteni, az európaiakon kívül rendkívül kevesen!

Beau D.N. · http://beau.hu 2009.09.22. 11:15:49

Ennek a blog-bejegyzésnek nagyobb mellékíze van mint bármelyik gyorskajáldában felszolgált menünek... pedig ettem már párban.

Antibiker 2009.09.29. 12:44:41

Megőrült a világ: Ernő shortlistes a Golden Drumon.

Antibiker 2009.09.29. 12:45:58

Megőrült a világ: Ernő shortlistes a Golden Drumon.

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2010.01.17. 01:20:03

imádom Ernőt, imádom a Burger Kinget is
ez a poszt viszont piszok jól meg van írva :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2014.04.21. 16:38:05

1. az hogy így beszélnek egy alkalmazottal önmagában kínos!
2. ez a menü nincs jó áron, amikor az eddigi skót ajánlathoz képest 169 forinttal adott egy kis gépi kólát pluszban.
3. szánalom