HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Facebook-sztár lett az anyázó utaskísérő

2010.08.11. 17:04 lausekesther

Nem szabad packázni Steven Slaterrel, a JetBlue nevű légitársaság - most már csak volt - utaskísérőjével, mert bepöccen, és indul a motherfuckerezés. Egy bunkó utast ledorongolt, még a gépen felmondott, majd a vészcsúszdán távozott. A Facebookon már istenként kezelik, sokak szerint azonban kamu és átlátszó gerillaakció.

Steven Slater állítólag egy utas sértegetésére reagált, amikor magához ragadta a repülő hangosbemondó készülékét, és bemondta: „Annak az utasnak üzenem, aki motherfucker-nek szólított: baszd meg. Huszonnyolc éve vagyok ebben a szakmában, és elegem van belőle.” Aztán magához vett egy pár sört, bekapcsolta a gép vészcsúszdáját, kicsusszant, a kocsijához futott, és hazament. Slater a nyomozók szerint azért gurult dühbe, mivel egy utas a landolás közben felállt, és kinyitotta a feje feletti csomagtárolót. Amikor odament hozzá, hogy figyelmeztesse, egy kihulló csomag éppen arcon találta. A légi utaskísérő azt követelte, hogy az utas kérjen tőle bocsánatot, de ő ehelyett szitkozódni kezdett.

Az utaskísérőt később lakásán - miközben a hírek szerint éppen férfi partnerével szexelt - letartóztatták, majd garázdasággal és gondatlan veszélyeztetéssel vádolták meg, valamint 2500 dolláros óvadékot szabtak ki szabadlábra helyezéséért - amire kedd éjszaka már sor is került. Ha a vádakban bűnösnek találják, hét évre is elítélhetik. Slater mindeközben egy éjszaka alatt népi hőssé vált. 

A taiwani NextMedia animációs stúdió az eseményeket így rekonstruálta:

Az utaskísérő tiszteletére néhány órán belül számos Facebook-oldalt hoztak létre, és azonnal több tízezer rajongója lett. A legnagyobbak, a Steven Slater közszemély oldal, amelynek jelenleg közel százezer rajongója van és a Free Steven Slater majdnem 25 ezer rajongóval, de született egy I hate the motherfucker that called Steven Slater a motherfucker csoport, egy WWSSD? (What Would Steve Slater Do), egy Can Steven Slater Get More Fans Than Justin Bieber? oldal és egy, az óvadékra adományokat gyűjtő csoport is, a Steven Slater Legal Defense Fund – a többi, szintén többezres rajongói oldalról nem is beszélve.

Miközben Slater személyes márkája ezzel elkezdett felfelé ívelni, a Jet Blue igyekszik minél inkább távoltartani magát a fejleményektől. Az ügy kezdetén a cég mindössze egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben leírták, hogy az ügy nyomozásában együttműködnek a Szövetségi Légiközlekedési Hatósággal és a rendőrséggel. Leszögezték azt is, hogy „az ügyfeleink és alkalmazottaink biztonsága egyetlen percig sem volt veszélyben.” A Jet Blue háromszázezres Facebook-oldalán egy szót sem ejtenek az incidensről, a Twitteren összesen három bejegyzés született az ügyről, kettő ezek közül a CNN riporterének szól, többek között azt, hogy „Nem kommentáljuk a további nyomozást".

A CBS tudósítása:

A Jet Blue-nak ez az ügy azért is különösen nagy kihívás, mert a márka a szakemberek szerint a piacon az egyik legügyesebben használta a közösségi médiát. Főként a 2007-es, elbaltázott válságkezelésük óta, amikor éppen Valentin napon egy jégvihar pusztította a bázisállomásukat a New York-i JFK reptéren, utasok ragadtak hosszú órakra a gépeken, a légitársaság hat nap alatt ezer járatot törölt, káosz uralkodott mindenhol. Abból akkor a Jet Blue vezetése rengeteget tanult, és az egyik legtranszparensebb, ügyfeleik problémáit a leginkább komolyan vevő légitársaságok egyike lett.

Most komoly kérdések előtt állnak: nem látható előre, hogy Slater ügye ártani vagy használni fog-e a légitársaság hírnevének, és nem egyértelmű az sem, hogy meg kell-e szólalniuk a médiában – beleértve a közösségi médiát is. Az AdAge szaklap azt írja, a légitársaság marketingvezetője, közösségi média szakértője és reklámügynökségük, a Mullen egyöntetűen úgy vélik, a leghelyesebb, ha hallgatnak. (Emellett kiállva az AdAge-nek sem nyilatkoztak.) A szaklap által megkérdezett jogász is amellett érvel, hogy bármit reagálnak, ellenük használható fel, akár Slater, akár a Szövetségi Légiközlekedési Hatóság, akár az egyik utas pereli be őket. A jogász javaslata szerint maximum annyit írhatnának ki a Facebookra és a Twitterre, hogy „Viccet félretéve, ez egy komoly ügy, és nekünk az utasaink biztonsága a legfontosabb kérdés”

32 komment

Címkék: pr gerilla jetblue

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr172215099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dex.ion 2010.08.11. 19:34:56

h lehet 28 éve a szakmában egy - szemre - 30-35 közti fickó?

dex.ion 2010.08.11. 19:39:10

@Coyote82: marha okos vagy, benne van a postban:)

Shinjuku 2010.08.11. 19:59:47

Egyszeru meleghiszti volt. Minek megy legiutaskiseronek ha nem birja az idiota utasokat...

JimK1rk 2010.08.11. 20:01:38

@dex.ion: A sperma kisimitja a bort es fiatalit!

kyanzes (törölt) 2010.08.11. 20:07:30

@Coyote82: Ja, furulyázás közben kapták el. Éppen hosszú cicin volt.

Teker 2010.08.11. 21:12:58

erre monta volt egyik bölcs tanárom, hogy "aki nem bírja a stresszt, menjen el kertésznek." a srác megbukott a légiutaskísérő-vizsgán, akárhány év után is.

we 2010.08.11. 22:02:10

Nekem meg nagyon tetszik!

Dwokfur 2010.08.11. 22:14:24

Jó hogy nem Jack Slater...

min 2010.08.11. 22:33:01

Aha csak úgy lecsusszan a vészcsúzdán aztán elballag...át a reptér betonján majd az épületen és persze a kijáratot kitárták előtte és még szőnyeget is gurítottak az autójáig. Ott meg tűzijáték várta.
Mekkora fake!
Tökéletes gerilla marketing a hülye facebookosok meg like-olnak ész nélkül

SingleSide 2010.08.11. 22:37:29

@Shinjuku: "Egyszerű meleghiszti" És milyen igaz!!! :)

kifli 2010.08.11. 23:02:55

a stewardok nagy része buzi

Alvin666 2010.08.11. 23:09:56

@dex.ion:

Ugy ertette, a buzi szakmaban van 28 eve...

én58 2010.08.12. 06:44:43

azért sértődött meg, mert nem fatherfucker-nek szólították

na__most__akkor 2010.08.12. 06:56:14

Egy facebook-sztár az több, mint egy köztársasági elnök?

És hol a helye egy leendő király miniszterelnöknek ezen a skálán?

csokiájsz 2010.08.12. 08:04:20

az ügy szempontjából rendkívül fontos momentum: "...miközben a hírek szerint éppen férfi partnerével szexelt..."

azaz egy idegbeteg buzi. bumm.

egyébként tegnap is volt egy ilyen hír, hogy valakinek x db rajongója van a fészbukon. ÉS????????

kvadrillio 2010.08.12. 08:08:16

Elszakadt a cérna !

...van ilyen....:)

ez bárkinél előfordulhat.

kvadrillio 2010.08.12. 08:11:10

..amikor a kívülről jövő "hülyeségözön", behatás-ráhatás tetőződik egy emberben, könnyen menekülésre fogja a dolgot, hogy minél előbb lerázhassa magáról, min él előbb megszabaduljon ettől a tehertől........

Béélaaa 2010.08.12. 09:17:00

huu de fákk iz "facebook?"

gastro vazze 2010.08.12. 09:26:26

ha igaz, ha nem, jól tette! az ilyen utasokat, akik nem bírnak várni és még a guruló gépben felállnak és veszik le a csomagjaikat, miközben a gép hátsó részében tartózkodnak (úgysem tud előbbre jutni, míg elöl ki nem szállnak) nyilvánosan kivégezném! Ugyanez vonatkozik a tapsolókra (ez a dolga a pilótának vazze, hogy letegyea gépet minden gond nélkül), a felszállás-leszállás alatt telefonálókra (hiába nem zavarja a gépet, akkor is ez a szabály).

satho 2010.08.12. 10:07:13

Valszeg az volt a baj, hogy nem kapott előző este hosszucicit és a fosóját sem kezelte le a baktya :)

Oszt kikelt magából és hajtűdobálás közepette a csúszdán távozott. Látszik a fején hogy csúszás közben arra gondolt bárcsak egy nagy 30/10-es fekafaszba csusszannék bele, de hát csak a börtönig jutott. Majd ott el lesz rendezve avalaga, mer ugye ott vannak azok a Zsóótok akik föl lettek híííva, aaaaz bisztos :)

Ez is annyira igaz sztori mint, hogy a 15 éves cigó gyerek rendezte a Lédi Gyagya klippjét :)

Fostalicska hegyek.....

EliStone 2010.08.12. 11:07:54

@Pignon: És te meg a nagy karlengetős homofobiás vagy!

leginkább tejből 2010.08.12. 11:26:34

irigykedtek, mert neki már bejött az élet!

köcsögök!

dex.ion 2010.08.12. 11:36:35

@gastro vazze: teljesen egyetértek. én is gyűlölöm mikor a pilóta mindenáron vissza akarja kapni az irányítást a leszálláshoz. hiába szoktam nekikmondani, baszki órák óta én vezetek, gondolod h nem bírom letenni..?!

lausekesther 2010.08.12. 11:38:35

@dex.ion: 38 éves, valójában 20 éve van a szakmában, de gondolom, hirtelen felindulásból ez a szám csúszott ki a száján.

A Kárpátok Ostora 2010.08.12. 12:31:36

Primitív, homofób, látens homokos köcsög banda.

oszintenmondom 2010.08.13. 13:23:59

Lassan azt a szívlapátot a fejlécben át lehet színezni piros-fehérre. Ennyi homofób kommentet még a kurucinfó is megirigyelne.

oszintenmondom 2010.08.13. 13:53:20

Ennyi homofób kommentet még a k.info is megirigyelne. Vagy most ott vagyunk? És hol vannak a fehér-piros sávok a szívlapátról? Igazán kedveskedhetnétek az olvasóitoknak egy picit...
süti beállítások módosítása