HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Flashmob Tv2 módra

2009.05.05. 11:53 lausekesther

Bár a röviden spontán villámcsődületként fordított flashmob műfaját egyre több vállalat igyekszik reklámcélokra bekebelezni, és van, akinek egész jól megy is a dolog (itt főként a T-Mobile angliai akcióira gondolok), úgy tűnik, még mindig vannak, akiknek nem egészen tiszták a műfaj sajátosságai. A Tv2 tegnap relaunch-olta az Áll az alku című műsorát, aminek promózásába láthatóan rengeteg energiát és pénzt ölt bele - elég csak a sármelléki reptéren forgatott (sírásrossz) reklámfilmekről megemlékeznünk -, és ezt a nagyon akart frissességet hivatott bizonyítani az az akció is, amire tegnap flashmob címszó alatt került sor Budapesten.   

 

"Az Áll az alku c. műsor bevezetését különleges BTL eszközzel, flashmob aktivitással oldotta meg a Tv2: 21 feltűnően csinos, szexis arany ruhába öltöztetett lányt küldött a szélrózsa minden irányába 21 bőrönddel, hogy kiderítsék, ki látta az igazgató urat" - írja a Tv2 közleménye. Már ez is megkérdőjelezi azonban a dolog "flashmobságát": a flashmobnak nem az lenne a lényege, hogy az emberek a közösségi médiumok, sms-ek, megosztók révén értesülnek az eseményről és nem a "hivatalos" médiából? Meg hogy egyáltalán legyenek ott emberek, és ne csak hoszteszek?

15 komment

Címkék: tv2 gerilla flashmob

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr541103927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jacques Ucca (törölt) 2009.05.05. 12:47:37

Akkor már értem miért sírnak az ORTT-nek, valóban nincs pénz hülyeségekre :-)
Hű de kreatív amúgy..

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.05.05. 13:23:39

NAGYON gáz. kimegy 21 csaj, beállnak sorba és KÉSZ A FLASHMOB. multkor mi is flashmoboztunk haverommal, villamoson ultunk egymassal szemben mozdulatlanul.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.05.05. 13:55:08

Kicsit (arany)sárga, kcisit savanyú, de a mienk. Olyan is...

_original 2009.05.05. 15:40:06

az a baj nem tudnak a hazai élőemberes promókhoz vagány promotereket taláni. vagány hosztesz nem jó. Látszik hogy le se mer lépni a z útra, azt megijed h nincs a seggébe a másik.

A műsort nem láttam, kiváncsi vagyok, majd megnézem webcaston, a legelső állazalku 8ami még nem napi volt) az nekem nagyon bejött annó...

Most meg végre rendesen licenc szerint csinálták a díszletet is.

kender 2009.05.05. 15:59:38

Ki mondta, hogy ez flashmob? Ők maguk? Ez nem valami félreértés?

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.05.05. 16:23:42

Igen, hát pont ez a flashmob. Nekem is minden nap flashmob van, bemegyek dolgozni, oszt eccercsak mindenki egyszerre dolgozni kezd, aztán egy idő után mindenki abbahagyja. Tiszta durva.

lausekesther 2009.05.05. 16:29:10

@kender: Olvasd el a közleményből idézett részt. Igen, ők maguk. És a közlemény alcíme is ez: "Flash mob aktivitás a Tv2-nél" .

_original 2009.05.05. 17:02:15

jo hat ez nyilvan nem flesmób! ne értetlenkedjetek már :D

haveavoice · http://www.haveavoice.blog.hu 2009.05.05. 18:55:27

a tv2 egy fos. ez van.
náluk ilyen a flesmob.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.05.06. 00:16:35

ez inkább egy gerilla-aktivitás. Flas-mob semmiképpen! :)

shadai 2009.05.06. 11:17:16

Sikeres ember nem lehet, aki 2009-ben a flashmob kifejezést használja.

Frankó · http://franko.blog.hu 2009.05.07. 16:54:24

Bárcsak ne néztem volna meg a T-Mobileosat... Így még szánalmasabb az egész...

Zalay · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.05.13. 18:10:10

háháhá.
Szánalmas vagy vicces?
Elkeseredettség és tudatállapot kérdése.

magic11 · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/358-chrysler 2009.05.13. 19:46:12

hát ez zseniális... eröltetett, próbál kreatív lenni... de legalább ezzel nem költöttek annyit azt lássuk be :)