Média Hungary 2009, Tihany / összegzés Lassan egy hete, hogy nekiindultunk szokásosnak mondható tihanyi zarándoklatunknak a kiadóból. Ekkora időtávlatból iszonyatosan nehéznek és nyilván sokak szerint értelmetlennek is tűnik megpróbálni visszatérni az ott látottakra-hallottakra, de mégiscsak teszek rá egy kísérletet. Karaoke-videóval!

Sokak szerint a tihanyi konferenciáknak, a Media Hungary-nek és az Internet Hungary-nek a legtöbb értelmet a teniszcsarnok előtti networkölés adja, idén azonban a program alapján arra számítottam, hogy talán a jól őrzött csarnokban is hallok majd érdekes dolgokat. Már elsőre egyértelmű volt, hogy az ORTT, a politikusok és a médiumok körül kavargó ügyek (kertévék frekvenciadíj-csökkentése, kerrádiók lejáró frekvenciájának megpályáztatása) miatt számomra ez a része a konferenciának sokkal érdekesebb lesz, lehet, mint az ügynökségi prezentációk és a brandek halhatatlanságáról szóló előadások.

Így is lett: noha végigültem több médiaügynökségi előadást, sajnos semmi maradandóval nem sikerült távoznom. Abban biztos voltam, hogy nagy újdonságot egyáltalán nem fogok hallani, de ennél azért többre számítottam. Az egyetlen terület, ahova nem jutottam el, az a piackutatók által szervezett előadássorozat volt, amit a squash teremben tartottak, így erről a részről nincsenek benyomásaim.

A másik oldalon sem az újdonságok miatt számítottam valami izgalmasabbra, mégis végtelenül szórakoztató, vagy éppen elkeserítő volt látni a Magyar Televízió megbízott ügyvezetőjét, alelnökét, és a Duna TV elnökét azon marakodni, hogy akkor hogyan is kellene több pénzt spórolni a közmédiumoknál. Az egyik felvetése szerint össze kellene bútorozniuk, a másik szerint meg az első jobban tenné, ha leszállna a műholdas sugárzásról és azt meghagyná neki, miközben az lett volna a legegyszerűbb, ha megkérdezik a mellettük ülő Such Györgyöt, a Magyar Rádió elnökét, hogy ő hogyan csinálta, hogyan sikerült gatyába rázni a rá bízott intézményt.

Kiváncsian vártam a print média halálával foglalkozó beszélgetést is. A feltételezett halotti torra megjelent pár öreg róka: az egyszem fiatal, az online világot képviselő Weyer Balázst leszámítva a színpadra tekintve az ember úgy érezte magát, mintha a kora '80-as évekbe repítették volna vissza a szervezők. Megdöbbentő volt azonban hallani, hogy a Népszabadságtól a Magyar Nemzetig milyen keveset fordítottak az elmúlt években online fejlesztéseikre a napilapok kiadói.

Sorolhatnám itt tovább a emlékmorzsákat, de tulajdonképpen nem sok értelmét látom, olyan vaskos képzavarokon kívül mint amit Rózsa István az ATV képviseletében mondott („egy defektes médiatörvény utolsó csapásait látjuk, amin egyesek próbálnak raftingolni”), valójában semmi emlékezetes dolgról nem kell beszámolni. Arról azonban feltétlenül, hogy bár nagyon nagyra értékelem Baló György tájékozottságát és kérdezni tudását, volt azonban pár kerekasztalbeszélgetés, ahol teljesen egyértelművé vált, hogy lövése nincs arról, ami a kerekasztal témája. Talán ha feleannyi beszélgetés vezetését vállalná, akkor lenne ideje felkészülni, és ez ugyanígy igaz a tihanyi teniszcsarnokban túlfoglalkoztatott MC-re is.

Ami a szervezést illetti: nem ártana a termekben az asztalok alatt elosztókat elhelyezni, amin a szerencsétlen firkászok a laptopjaikat tudják tölteni, más helyeken ez alap, persze már annak is örültünk, hogy végre volt működő wifi.

A magyar médiaelit ellátása kifogástalan volt, sokkal jobb mint tavaly, bár attól még mindig megfagy az izzadságcsepp a homlokunkon, amikor a híres-hírhedt Butterfly Bárban elkérnek tőlünk hatszáz forintot egy pohár sörért, amitől rögtön egy körúti sztriptizbárban érezzük magunkat. Ott persze nem lehettünk volna tanúi olyan gyönyörű jeleneteknek, mint amikor Ujhelyi István, az MSZP alelnöke együtt karaokezik Szabó László Fidesz által delegált MTV-kurátorral.