Hát nem könnyű első fesztiválozóként bejutni Cannes-ban a jó bulikba, amiből idén amúgy is kevesebb van, és azok is inkább a hét második felében, de azért egy bonyolult beszerzési procedúrával sikerült hozzájutnunk egy, azaz egy darab, kizárólag egy főre szóló belépőhöz a Cannes Lions nyitógálájára, amit köztudottan minden évben a harmadik napon rendeznek meg.
A Carlton Beach homokjában, a tengerparti naplementében ilyenkor összegyűlnek a világ kreatívjai és társaik, nagyokat esznek, isznak, táncolnak és netwörkölnek, ahogy azt kell. Vörös szőnyeges móló a tengerbe, kordon mögül fotózó turisták a bejáratnál, lángokádó fáklyák, emeletes tálcákkal dugig rakott asztalok, fehér kabátos pincérek és a hullámokon játszó színes fények, a pálmák mögött a francia Riviéra luxusmárka-boltokkal és fényes ötcsillagos szállodákkal tűzdelt korzója – Cannes giccsének, fényűző életélvezetének egyik tipikus díszlete, amibe most beözönlött a főszerepet játszó globális reklámszakma – ugye a kelet-európai régiót kivéve. Folyt a bor és a sör – a VIP részben, ahol a nagyok, a zsűritagok meg az országok képviselői mulattak (a mi kapcsolattartónk, Lukács Csaba is itt viríthatott volna) meg bizonyára minden más is, de ezt még a külön kiharcolt, nagy becsben tartott A kategóriás sajtóbelépőmmel sem tudtam lecsekkolni. Nem is bántam, fergeteges bulit csapott a köznép, a mintegy négyezer, többnyire sapkás, kockás kendős, pólós-zakós, tornacipős, kisebb mértékben (rózsaszín) inges, és részben különcködő, látszatra úgy nyolcvan százalékban hímnemű társaság is.
A bulit hamar beizzította a fellépő banda három énekesnője, aztán a dj-nek is sikerült talán az örökkévalóság összes olyan bulizenéjét összeszedni, amit mindenki ismer, de még nem kapnak herótot tőle. Volt nagy örömködés, tánc, jókedv, a vakuk megint csak szakadatlanul villogtak, depressziónak, hanyatlásnak egy csepp jele sem. Egy negyvenes indiai a derékig érő fehér haját rázta, az ötvenhez közelítő brazil tévés kollega, aki dokumentumfilmet forgatni jött, úgy ropta, hogy szakadt róla a veríték még a szellős tengerparton is. Közben csak vigyorgott, és azt hajtogatta, milyen fantasztikus dolog ez a cannes-i reklámfesztivál.
A háromnegyed kettőkor éles hirtelenséggel elhallgató zene egyként terelte át a mintegy felére csökkent tömeget a fesztiválozók törzshelyére, a Croisette 72 és a vele szemben álló Martinez hotel bárja elé. Itt csupán az osztrák küldöttség nagylelkűsége miatt úsztam meg a 16 eurós sört (vagy bármit), árakban Cannes tényleg verhetetlen. Az osztrákok egyébként egész szép számban összegyűltek itt, bár ők is kb. feleannyian, mint tavaly. Szerintük egyébként nem baj, hogy most nincsenek annyian, mert így legalább tényleg azok jöttek el, akik számára tényleg fontos a fesztivál, a szakma, és azok lemorzsolódtak, akik csak bulizni meg napozni jöttek. Ez is egyfajta pozitív hozzáállás. No panasz. Napfény, pálmák, zene, tánc. Az egész, akárcsak tavaly lehetett, csak most hiányzott a magyar klikk.
Cannes mégis tud ünnepelni.
