Bár állítólag rosszul van attól, hogy a konferenciákon a reklámosok cool videókkal és színes-szagos esettanulmányokkal fényezik magukat, azért maga Thomas Strerath, az Ogilvy Group német feje is számos példát mutatott be ügynökségüktől a mobil használatára a berlini mobilmarketing konferencián – már csak azért is, hogy bebizonyítsa, márpedig nincsenek elmaradva. Ebből is szemezgettem. Az Ogilvy példái.

1.) A célközönségben állítólag nagy sikere volt, és Cannes-ban is kapott idén egy ezüstöt média kategóriában, de nekem azért vannak homályos foltok a Strerath vezette iroda tavaly év végén indított kampányával, a Fanta Stealth Sounddal kapcsolatban. Ehhez olyan magas frekvenciájú hangokat fejlesztettek ki, amelyek húsz év felett nem igen észlelhetők, így a tinédzserek a mobiljukon úgy tudnak kommunikálni egymással, hogy a szülők azt nem hallják. Van néhány hangkód, aminek a jelentését (cool, béna, stb.) be kell tanulniuk, aztán mehet a susmus. Az ötlet tényleg oké, releváns, ez kétségtelen. Valahogy azonban azt képzelem, az egész csak korlátozott kommunikációra ad lehetőséget, meg aztán kell hozzá a mobiloddal bíbelődni, amit a szülők úgyis látnak, és felteszem, azt, hogy mire reagálod, hogy cool vagy béna, azt is valamilyen formában kommunikálni kell. Vagy csak én nem értem?

2.) A brit Ogilvy munkája az új Ford KA integrált bevezető kampánya, a Go find it, amelynek mobilkampányában használtak mobilkódokat, amiket az utcákon mindenfelé elszórtak, valamint két évnél fiatalabb Nokia telefonokra és Windows Mobile-ra fejlesztett alkalmazásokat, amelyek a mobilkódokat a kijelzőn 3D-s Fordokká varázsolták. Ha megfelelő szögben forgatta az ember a telefont, megtalálta a kampány weboldalát, ahol még több ínyencség várt rá. Játéknak nem rossz, de tényleg csak unaloműzés, miközben a célcsoport húsz év felett volt, nem pedig a többnyire unalomból mobillal játszadozó tinédzserek, a termék pedig egy autó, amit az ember nem poénból vásárolgat.

3.) Szintén az augmented realityre épült az Ikea PS márkájának egészen friss mobilkampánya (ez megintcsak a német irodától), ami Strerath elmesélése alapján úgy született, hogy az account director szeretett volna egy nagy vörös kanapét a lakásába. Mivel azonban nem tudta igazán elképzelni, hogyan fog ott kinézni, nagy, vörösre festett kartondobozokkal próbálta ki. Ekkor villant fel állítólag az a nevezetes villanykörte: miért is nincs olyan mobilalkalmazás, ami ezt pótolja? Persze ez kicsit sántít, mert a megoldás online verzióját már Cannes-ban is nevezték, de tény és való, hogy a webkamerás vagy fotófeltöltéses megoldás helyett mobilon ez tényleg egyszerű, gyors, idevaló és kész. Az egészhez csak annyi kell, hogy letöltöd az alkalmazást, és máris nálad van egy csomó bútordarab, lakberendezési tárgy a kollekcióból, amit a telefon kamerája segítségével azonnal 3D-ben láthatsz a lakásod bármelyik részén. Részletesebben itt.

4.) Nem tudok viszont rosszat mondani az ügynökség Motorola kampányáról, amit Strerath annak illusztrálására hozott fel, hogy mennyire összemosódnak és össze is kell mosódniuk a modern eszközöknek, mennyire mindegy, hogyan hívunk egy kampányt, ha hatékony, és csak ez számít. A Say goodbye kampányt a hongkongi iroda csinálta, és egyben a hongkongi reptérnek is ingyenkampányt hozott. Külön szép benne, hogy mindenféle-fajta készülékre alkalmas volt. Részletek a videóban:

5.) Arra, hogy mennyire nem szabad a technológiát öncélúan használni, legjobb például a Strerath által bemutatottak közül az ausztrál Saatchi & Saatchi tavaly tavasszal kezdődő, azóta számos díjat bezsebelt mobil-print-outdoor kombinációja, a United Nations-nek készített Listen to me kampány szolgált. A plakátokon és print hirdetéseken hátrányos helyzetű (aids-es, emigráns, hajléktalan, kisebbségi) ember portréit helyezték el, és egy keretes vizuális megoldással meg egy szöveggel arra szólították fel az embereket, hogy mobiljukkal fotózzák le a plakáton láthatók száját. A képet aztán egy mobilszámra kellett elküldeniük, majd (automata) telefonhívást kaptak a plakáton szereplőtől, aki elmondta nekik a problémáját. A kampány és a díjai számos vitát váltottak ki (itt meg itt), és a felvetés valóban jogos: ugyan technikailag ötletes a megoldás, de mi értelme van? A kampányban semmiféle call to action, semmiféle aktivizálás nem volt, nem vitte tovább az üzenetet, nem irányított egyenesen weboldalra sem, és nem volt semmiféle lehetőség a visszacsatolásra. Ennyi.