HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

A hónap Szív-díja az ELTE Művészettörténeti Intézetének jár

2010.02.13. 18:50 batorfya

Nagyon szimpatikus tud lenni, ha valaki nem idétlen sajtóközleményben ordibálja, hogy megint tervez valamit webkettes értelemben, hanem szerényen és csendben megcsinálja. Az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének online mozgolódása ez utóbbi kategóriába esik, és mindemellett a végeredmények is biztatóak. 

Első körben elkészült az új tanszéki honlap. Tökéletesen megfelel a funkciójának, letisztultsága, egyszerűsége józan észről árulkodik, készítője tisztában van azzal, hogy egy tanszéki honlap az információmegosztásra való és nem másra, mondjuk cirkuszi mutatványokra. 

Aztán elindult a tanszék blogja, amely érdekes módon ötvözi az információmegosztást a hallgatói segédanyagok (bibliográfiák, jegyzetek, handoutok) hozzáférhetővé tételével, kár, hogy blogspotos, bár a blog.hu-t nézve érthető is. Ehhez kapcsolódik a tanszék twitter-accountja is, ami szintén nagyon pozitív fejlemény.

Jövő pénteken pedig elindul az intézet online tudományos folyóirata. Mivel tudomásom szerint nem ez az első próbálkozás arra, hogy a tanszék hallgatóinak tudományos értékkel bíró munkái megjelenhessenek, de korábban ezt a tanszék ridegen elutasította, ezért a vállalkozás szintén figyelemre méltó. Alkalom nyílik arra, hogy a továbbiakban művészettörténeti témában ne csak negyvenen felüliek és belterjszagú folyóiratvarjak publikálhassanak, hanem hallgatók, doktoranduszok és más tudományágak képviselői is.

Ha jól tudom, akkor mindezek mögött egyetlen személy áll, a tanszék oktatója, Endrődi Gábor, aki saját maga programozta össze a honlapokat.

Mindez miért fontos?

Akinek volt valami fogalma az ELTE Művészettörténeti Intézetének hangulatáról, a technológiákban és az internetben rejlő lehetőségekhez való hozzáállásáról, az értetlenül áll most azelőtt, hogy néhány klassz (és egyébként amúgy is elodázhatatlan) online lépéssel kb. húsz évet hozott be, plusz alighanem beelőzte a BTK összes tanszékét.

Persze ez nem jelenthet végállomást. Továbbra is hiányzik a felületek integrációja, átjárhatósága, a blogfelület üzenőfal-jellegét is át kellene alakítani hallgatók és tanárok közösségi terévé (ami elvben nyilván nem jelenthet akadályt). Nagyon kellene egy Facebook és egy Youtube account is, bár utóbbira tartalmat is kellene gyártani. Gondolkodni lehetne valamiféle együttműködésben az egyre erősebb online jelenlétet produkáló Ludwiggal, MoME-val és MNG-vel, illetve például a szintén magyar és ígéretesnek induló Terminartors-szal. 

EDIT: HA VAN ÖTLETED, HOGY MIT LEHETNE MÉG KEZDENI A MŰVTÖRI TANSZÉKKEL, AKKOR KOMMENTBEN OSZD MEG BÁTRAN. NEMCSAK ONLINE MEGOLDÁSOK LEHETNEK ÉRDEKESEK.

17 komment

Címkék: web2 eltemti endrődigábor szívdíj

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr691755414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mirko 2010.02.13. 23:10:10

Remek! Ritka az ilyen valóban, és pont nem az ELTE művtöriseitől vártam volna.

(Megjegyzés: a blogspotos link el lett gépelve, kimaradt belőle a "h". arthist2.blogspot.com)

subabubba 2010.02.13. 23:22:55

Hát nem tudom. azért egy művtöri oldalon 0 darab képnél többet is el tudnék képzelni az oldalon. Mindkét dizájn sótlan, szürke. Szürke alapon szürke betűkkel. :/

[c] 2010.02.13. 23:31:05

"egy tanszéki honlap az információmegosztásra való és nem másra, mondjuk cirkuszi mutatványokra"

Hát, azért a csiliviliháttérzenésugrabugrálósflashbiszbasz meg a szürkeminimál között van még néhány fokozat.
Ennél kicsivel több szín és kép még nem menne a funkcionalitás rovására.
No de: ízlések és pofonok.

batorfya 2010.02.13. 23:31:37

@subabubba: Szerintem egy tanszéki honlapot nem kell képekkel teleaggatni. Az a lényeg, hogy az információkat gyorsan, egyszerűen meg lehessen találni, és a honlap átlátható legyen.

A blog lenne alkalmas arra, amit te mondasz, és ebben igazad van, lehetne kicsit látványosabb.

nyaf-nyaf 2010.02.13. 23:48:02

Jó példaként szeretném megemlíteni az oslói egyetem letisztult s átlátható weboldalait. Minden fontos info megtalálható, minimálstílusban.

www.hf.uio.no/ifikk/

Szerintem :)

Üdv

wunderbär 2010.02.13. 23:52:17

van más, hasonlóan webkettes (eléggé színes-szagos) BTK-s tanszéki honlap. Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet: mmi.elte.hu/

batorfya 2010.02.14. 00:01:05

@wunderbär: Tök rendben van az MMI honlapja is, de kevés.

Szendvics János 2010.02.14. 00:24:19

Honlap és blog is van màs tanszékeknél is. A probléma az, hogy ezeket néhàny lelkes ember csinàlgatja szabadidejében, ha valami baj torténik, vagy ha megunja, nincs rà ideje stb. vége az egész torténetnek. A blogot mi példàul àtadtuk a diàkoknak, de kérdés persze, ha a mostani generàcio kimegy, a kovetkezo csinàlni fogja-e? Fikàzni a blog/site dizàjnt konnyu, de figyelembe kell venni azt, hogy ezt a legtobb esetben nem szakember késziti, hanem lelkes oktato(k), akik mondjuk mashoz értenek, nem a pixelekhez, és tenni akarnak a kozosségért. Nekem semmi bajom a muvtoris honlappal, informativ, ennyi kell.

Bambano 2010.02.14. 01:08:39

windows-1250-es kódlap, nem szabvány html ékezetjelölés, blogba kiírt email cím, hát ez inkáb málnadíj, mint jó weblap.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.14. 05:01:12

Azt nem értem, hogy az ilyesmire miért kell sokat várni... Tulajdonképp az egész ingyen van, a blogra adunk a megfeelő embereknek accountot, az írásokat megírják a hallgatók, 1 ember kell, aki kipakolja...

A nevem melletti honlap fejlesztése kb. 2 nap volt, és az is ingyenes tárhelyen van, és én se sokat értek a php-hoz...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2010.02.14. 07:29:10

Ez nem hozzá nem értés, inkább csak figyelmetlenség, de ha nagyba meg akarom nézni a kolis panoráma képet, akkor az éjszakai Széchenyi teres kép jön be.

BISMARCK 2010.02.14. 08:48:21

Azért nem egyedülálló.
tortenelemszak.elte.hu/
Van ilyen is.

ZEBE 2010.03.21. 01:03:39

Minden elismerésem Endrődi Gábornak, gratulálok! A wefejlesztésről, a tartalmak előállításáról és a webkettes jelenlétről pedig csak annyit, hogy ez nem kétperces, nem kétnapos munka, hanem folyamatos feladat és törődés. A legnagyobb tévedés azt gondolni, hogy a webes tartalmakat sokkal könnyebb előállítani, mint a nyomtatott kiadványokét - feltéve, ha komolyan vesszük a dolgot. Tetszik, hogy Szív-díjat kapott a műtöri inézet ezekért!
süti beállítások módosítása