HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Tényleg volt póni, csak nem az és nem úgy, és nem lett meg

2010.08.25. 15:13 szivlapat

Magunk sem számítottunk rá, hogy szegény Luca pónijának története ekkora érdeklődésnek örvend majd, és ha csak két mű erejéig is, de átszivárog a digitális népművészet területére.

Előző posztunkkal kapcsolatban az a vád ért minket, hogy nemtelenül élcelődtünk egy szegény kislány veszteségén, másfelől pedig mindenben – de különösen a pónilovas sufni tuning közterületi kampányokban – csak összeesküvéseket látunk.

A fent hivatkozott komment olyan mély sebeket ütött lelkünkön, hogy nem hagyhattuk annyiban a dolgot, bulvárújságíróktól szokatlan dolgokra vetemedtünk: felemeltük a telefont, leveleket írtunk és kérdéseket tettünk fel.

Somogyi Miklóstól, a MKMSZ nemrég megválasztott elnökétől azt kértük, világítson rá az üggyel kapcsolatos sötét foltokra, mesélje el, mi állt a kampány mögött, honnan jutott eszükbe ez az egész.

Az elnök elmondta, ő úgy tudja, a póni tulajdonosa, a szegény kislány édesapja kereste fel az egyik közterületi céget azzal, hogy elveszett lovát szeretné egy plakát segítségével megtalálni. Több médiatulajdonos is összedugta a fejét és úgy döntött, annyi kihasználatlan plakáthely tátong az utcákon, hogy nagyobb terjedelemben is teret adnak a jótékonyságnak, hátha így sikerül megtalálni szegény párát. Magáról a kampányról Somogyi maga is elismerte, az nem volt valami végiggondolt, felépített történet, a lényeget a jótékonykodásban látták kollégáival, csak segíteni szerettek volna, mint az árvízkárosultaknak korábban, az ötlet is onnan jött, de ennél több részletet nem tudott nekünk mondani, mivel éppen ekkor nyaralt.

Somogyi egyébként a honlapra lesújtó kritikánkkal is egyetértett, jogosnak tartja, hogy szerintünk az egyelőre semmitmondó, hiszen még csak most készül.

A szövetség mellett természetesen megkerestük az előző poszt kommentjeiben emlegetett Gyetvai Róbertet is, aki elárulta, hogy kislánya póniját tényleg ellopták, de nem onnan és nem akkor, egyébként pedig neki semmi köze a plakátkampányhoz, nem is az ő pónijuk szerepel a képen, az e-mail cím sem hozzájuk tartozik, ráadásul az ő pónijuk – ellentétben a MKMSZ-ével – nem is került meg. Ez utóbbit is őszintén sajnáljuk...

23 komment

Címkék: póni reklámkampány közterület mkrsz mkmsz

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr712246962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Art Mooney 2010.08.25. 15:50:18

jo a poszt.

bicskanyitogato ez az ugynoksegi nyilatkozat. nem igazan bontottak ki az igazsag minden szeletet.. jotekonykodas? segitseg? akkor miert nem tettek ki hasznalhato adatokat, fenykepet stb? porhintes, csak (rossz) otletet meritettek egy szerencsetlen ugyfeljelolt valos keresebol.

T1GRIS 2010.08.25. 15:56:04

OFF: Valószínűleg mostanra csurdult túl a csepp a poharam falán - legalább egy hónapig semmilyen kontextusban nem akarom hallani/olvasni az árvízkárosult szót, különben éktelen haragra gerjedek.

(Igen, én is tudom; gyaníthatóan már holnap éktelen és teljesen hiábavaló haragra fogok gerjedni. :)

Valoda · http://nyelvmanias.blogspot.com 2010.08.25. 16:03:20

"Én meg leszarom baszd meg!" Ingyen sör és örök élet! :D

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.08.25. 16:09:59

csak egy gondolat: Nagy az Isten állatkertje...

skaven 2010.08.25. 16:19:39

@druszilla: es vannak benne ponik is!

mirikrantz 2010.08.25. 16:27:53

miért, volt valahol olyan plakát, hogy pónit keresnek? És meg is lett? No, akkor ez már nem is téma.

trocadero 2010.08.25. 16:28:41

Pedig mennyit kerestem egy kóborló, árva pónit a Moszkva téren, ahol a plakátot először láttam...

trocadero 2010.08.25. 16:36:18

...de csak egy megkövesült mammutot találtam.

Vincenzo90 2010.08.25. 16:56:07

Fehérváron tele volt vele, de pont telibe leszartam. Volt pár hülye, aki komolyan vette, hogy valaki pónit keres, de azok is inkább felháborodtak, hogy ki ez a burzsuj tahó, aki ennyire elbaszottul elkényezteti a kislányát... XD Most komolyan, akkor ez kinek szólt, és kit győzött meg akármiről?

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.08.25. 17:24:53

Na, ezek szerint mégiscsak jól sejtettem én, hogy ha nem zörög a haraszt, nem is fúj a szél!

Megdobbent 2010.08.25. 19:14:48

Egy kontraproduktiv klasszikus. Olyan magyar :)

Mr. Alkohol 2010.08.25. 19:25:01

Ez a "keresem a pónit" nem valami filmsorozat beharangozója akart lenni? :o

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.08.25. 19:56:23

elvesztettem a fonalat. mi van most a pónival? ledarálták? lókolbásznak???
broáfff...
:D

Inimma 2010.08.25. 21:14:13

Tisztára olyan, mint egy jereváni rádiós vicc...
vagy mint a Sarlett, az új tévésorozat... emlékszik rá még valaki?

kiraaaaa 2010.08.25. 23:32:02

NA akkor most miv an? Gyerek azóta lovat akar, mióta láttuk ezt a plakátot.Kihez menjek,hogy segítsen? Valami jótékonysági akció nincs?:)))

szimike13 2010.08.26. 01:33:18

www.fanta.hu/fanta_tanc

Inkább ennek kerítenétek nagyobb feneket, mert lenne miről beszélni :D

I Am Online · http://iamonline.blog.hu 2010.08.26. 09:50:38

Ez csak egy hülye teszt volt, amiben meg akarták nézni, hogy az emberek hajlandók-e mailt küldeni egy ismeretlen gmail-es címre egy közterületi reklám hatására. Láthatóan, a teszt jobban sikerült, mint gondolták...

Én még mindig nem hiszek a póni létezésében. Hogy klasszikust idézzek: "Kell hogy legyen egy ésszerű magyarázat!"

I Am Online · http://iamonline.blog.hu 2010.08.26. 09:54:22

@kiraaaaa: Javaslom a "Kéne egy póni!" kampányt. Ha ez ilyen könnyen megy az MKMSZ-nél...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.26. 10:02:42

Én azt hittem, hogy Staller Ilona művésznő keresi...

MrTotheee 2010.08.26. 13:42:03

Higgyétek el, hogy ennyire nem aranyosak az MKRSZ-nél, plakátcégeknél a vezetők… Ők is pénzből élnek, és ez a kampány nem 2ft volt, még ha média ktg-et nem is számolunk, csak a ragasztási, gyártási költségeket. Jó kis figyelemfelkeltés volt, de ez egy kicsit gáz, hogy így tartani akarják a pónis story-t. Mindenki tudja, hogy nem erről szólt!

anyadmajma 2010.08.26. 19:26:18

HALÓ!!! remélem nem voltatok olyan dilettánsok, hogy a hátszínt is a kóbászba darátátok? Az jobb, mint a marháé. De hol lehet megkóstolni, hogy tényleg az a póni volt-e? MEgyek.:)