HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Velünk jobb lesz, igen, nem rossz, jó

2010.01.18. 16:36 zsombor

Mire beértem a szerkesztőségbe, kiderült, hogy a Konzervatórium már hétvégén megírta, ami az első értetlenkedés után egy teljes reggeli beközlekedésen keresztül fortyogott bennem a kampányra ráforduló és megrendítően ronda Fidesz-plakátot látva. Okosjobbos barátainknak az utolsó szóig igazuk van abban, amit a dizájnról írnak – sajnos nem tudok úgy tenni, mintha nem olvastam volna, így viszont nem is írom le még egyszer.

Ez a poszt is főleg azért készül, hátha számít a több irányú nyomás, és lefeszegetik Szíjjártó Péter unokaöccsének a kezét a 6-os CorelDraw-ról. Természetesen nincsenek illúzióink azt illetően, hogy nem a 2010-es lesz a Magyar Köztársaság történetének legszínvonalasabb kampánya: szerkesztőségi szinten inkább valami érdekesen nyomasztóra számítunk dizájn- és üzenetfronton. Ez a plakát inkább annak tükrében meghökkentő, hogy olyan, mintha véletlenül és őszintén lenne rossz.

A Fidesz elmúlt kampányaiban ugyanis a spontánnak tűnő dolgok is nagyon okosan ki voltak centizve – kezdve onnan, hogy Orbán éppen azt mondja-e, hogy fel, vagy azt, hogy föl, egészen a szerintem remek 2002-es A jövő elkezdődött kampányt követő, profin szar – ámde elcseszett alapkoncepcióra épített – 2006-os Rosszabbul élünk utolsó komor pöttyéig. Most viszont nem csak azzal van baj, hogy szürke olvashatatlanságba taszították az Obama-import kulcsszavakat, de azzal is, hogy mik ezek a szavak, hány van belőlük és miért.

Ez a plakát sokkal jobban emlékeztet egy kicsit moodboardosra vett slide-ra a Fidesz ügynökségének (vajon van ilyen?) szóló első prezentációból, ahova felhányták az összes fontos kifejezést, amit a párt majd birtokolni akar a kampányban, mint egy kész, működő plakátra. Mindenféle szellemi csomagolás nélkül – és ebből a szempontból lényegtelen a dizájn, ha szép lenne, sem mentené – odaborítani mindezt az út mellé nem kampány, és az, hogy együtt, meg változás, önmagában nem üzenet, hanem a legordasabb politikai klisé a görögök óta.

Nem is azzal van a baj, hogy itt a change mögül lemarad a ...we can believe in, és nem forgatják fel az egész kampányt olyan irányba, hogy a régóta tűkön ülő aktivistákat ne csak kopogtatógépeknek használják – tudjuk, hol vagyunk, itt az alulról szerveződés is felülről szerveződik, vagy LMP-nek hívják és olyan, amilyen. És azzal sem, hogy nem az az idealizált dolog történik, hogy aki változásról papol, az konkrétan, tételesen megnevezi a rossz gyakorlatokat, és hiteles alternatívát kínál azokkal szemben – a Fidesz nincs rákényszerítve erre, hülye lenne bármivel elidegeníteni bárkit, aki végre odasodródott az erős polgári vállakhoz. És főleg: persze, ez még nem a kampány, csak egy kis ráhangolós preview.

De attól még a kicsit megforgatott bevásárlólistát (remény van, változás van, rend van) érdemes volna legalább egy koherens mondatpár szintjéig továbbgondolni, mert rögtön jönnek a végveszélybe került nyugdíjasok, a távhőáfa, a normális magyarok, a csendőrség meg a magyar népet a kibontakozásban akadályozó tudjátokkik, aztán könnyen olvadhatnak a nagyon is relatív százalékok, ha erre senki nem mond semmit, de azt legalább rútul és 3D-ben.

86 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr591682277

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Toboroz a Fidesz 2010.01.19. 10:00:04

Óriásplakátokkal keres gyurcsánytalanító önkénteseket az ellenzéki párt.

Trackback: Vizuális elkúrás – Tervezz jobb plakátot, mint a Fidesz! 2010.01.19. 09:50:22

Későn szólunk, de hát erre még mi sem számítottunk. Az utcákat ellepték ilyen izék: Ismerve a budapesti plakátolási szokásokat, elsőre úgy tűnhet, valami ezeréves poszterhalom alól bukkant elő egy hirdetés a ,,fantasztikus Microsoft Office 95-ről, ame...

Trackback: Orbán alig használt szlogenje és a magyar Obama-logó 2010.01.18. 22:54:50

Orbán új szlogenje az "Új irány Magyarország" valahonnan már ismerős. Bár ez előzőleg sem volt másként. Emlékszünk, néhány éve Orbán Viktor nagygyűlése Hajrá Magyarország! -gal ért véget. Kissé kínos volt, mert a dologról – stílsze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2010.01.18. 21:32:46

@zsombor: bennem is fortyog egy ideje, hogy a 3D art-ot összekeverték a WorldArt-tal, a jéghideg, acélos betűk meg, mint a pengeél vágják át az égboltot olyan Star Wars módra. A közepén a hazafias húrokat pengető 3 színből álló átlós színátmenet... kritikán aluli

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2010.01.18. 21:34:39

btw valaki elküldhetné nekik a politikai reklámkampányok 10 alapszabályát, melyből egy a kevesebb több. A többit csak továbbképzési díj ellenében árulom el. :)

eternity · http://eternity.blogter.hu 2010.01.18. 22:33:55

Ugyan, mit számít.
A Fideszes kreatívok akár csomagolt szart is kitehetnének, tök mindegy, úgyis mindent visznek majd. Akkor meg felesleges is ezzel sokat cicózni.
Nyernének plakátok nélkül is.

OkoskaTo:rp 2010.01.18. 22:45:12

ITT AZ IDŐ megtanulni a PhotoShopot!
ITT AZ IDŐ összeszedni annyi szót, hogy ne kelljen duplázni őket.
ITT AZ IDŐ, hogy leszokjunk a majd' tízéves OS X-féle 3D-s glass effectről.

Állítom, ha nem nyomtatva lenne, a hozzáértő dizájner még animGIF-et is rakott volna erre a plakátra. Kb. az a korszak.

Lévai_Richárd · http://facebook.com/fbtippek 2010.01.18. 22:52:36

Azért a fidesz (és a többi nagy párt) nem úgy szokta kidobni a választási plakátjait az utcára, hogy ne tesztelje le fókuszcsoporttal őket.
Csodálkoznék, ha ne tudatos lenne ez a dolog.
Nyilván gagyi, de lehet, hogy a célcsportjuknak most ez jön be.
Nem biztos, hogy ennek a blognak az olvasói a célcsoportba tartoznak. :-)
itmegoldasok.hu/blog/arhivum/203-Fidesz-plakatok-margojara.html

is 2010.01.18. 22:54:37

ez most jutott eszembe: ezzel igazolják, hogy ők olcsó kampányt visznek. látják. mink aztán nem költünk pénzt dizájnerre (meg arra se).

egyanyuka 2010.01.18. 23:28:05

Ez a plakát engem is szíven ütött. Igénytelen, még 10 évvel ezelőtt is elavult lett volna.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.01.18. 23:49:16

Nekem ezzel a plakáttal nincs különösebb bajom, jóval kevésbé idegesítő, mint amikor szembebazsalyognak nekem a már baromira utált vagy unott arcok. Mindegy. Engem az érdekel, zsombor, hogy neked miért számít a lenézés fokozásának, hogy esetleg az a CorelDraw »» 6-os «« verzió? Egyébként nem, mert ezt a grafikát még a legújabbal is kínszenvedés lenne összehozni. Mi ez a sznob lovaglás a verziószámokon?

zsombor 2010.01.18. 23:55:38

@Androsz: ez egy nem kibontott gondolat, konziék már leírták Wordarttal. Nekem a 6-os Corel ugrott be: az volt az, vagy az 5-ös, amit a '90-es második felében először kezdett el mindenki cd-n vagy 20 floppyn másolni, és mindenki megnyomta az összes gombot, amit az eszköztáron talált. A Corellel semmi baj, nem ők tehetnek róla.

@is: @Lévai_Richárd: ha tudatos, rosszul az. Nyilván nem céloz telibe egy nulladik Fidesz-plakát huszonéves okoskodó városiakat, de azért kifejezetten bántónak nem kellene lennie.

@eternity: pont ezt írtam, plakátok nélkül lehet, ilyen plakátokkal viszont nem :)

Prala 2010.01.18. 23:59:47

Engem csak a következő zavar:

1. közpénzből finanszíroznak idióta kampányokat, aminek semmi haszna. (miért nem dobják össze erre a pénzt a pártkatonák maguk???)

2. a plakát semmire sem jó, mert alapvetően kétféle szavazó van: egyik, aki lesz@rja a plakátot, mert tudja kire szavaz (10-20 éve). Másik: nem is látja a plakátot, nem is érdekelné, mert arra szavaz, aki több kg krumplit/ cukrot/ mittudoménmitszoktakadni ad a szavazatért...pár HirTV-s felvétel alapján ez a "magyaros" szokás már-már elfogadott játékszabály különösen kisebb falvakban...

3. talán a legfontosabb: ha a plakát marketing, akkor az egy "terméket" promótál, a termékkel történő bánásmód alapvető ismérve, hogy a fogyasztó akkor dobja ki (kukába stb...), ha megúnta vagy az használhatatlannak bizonyul. Ezt a politikusokkal miért nem lehet megteni??????????
Vagy itt is kettős mérce játszik?

Egyébként a plakát tényleg igénytelen, akárcsak a többi korábbi...egyiken 2m-es bajusz, a másikon deviánsok, a harmadikon mindenki fiatal és vigyorog, a negyediken meg épp belehúzzák...hogy mit is pontosan, az nem derül ki....:D
A Jobbikét várom még, új dimnezióba lökheti a tavaszt (itt jelezném, hogy lehet megszüntetik, mert az nem ősi magyar évszak)

rockjano 2010.01.19. 00:14:32

A Corellel csak az a baj hogy a CorelDraw nagyon szar és még mindig kapok némely szerencsétlenektől cdr filokat amiket nem nyit az Illustrator CS4-em. Némelyik nyílik egyébként.

Ez a plakát meg annyira szar mintha szándékosan lenne az de ez csak az örökös magyar összeesküvés elmélet. Valójában azért szar mert tehetségtelen emberek csinálták és fogadták el.

Kérdés hogy fognak kormányozni ha egy ilyen szart kinyomtatnak (és senki ne higgye hogy ovinak nincs ebbe is alapvető beleszólása) ilyen az izlése nézzük csak meg Nemzeti Szinházunk giccsparádéját. Ez a polgári módi :-)))

OkoskaTo:rp 2010.01.19. 00:18:51

@zsombor: Ezeket az effekteket már Corel 2.0-val is meg lehetett csinálni. (www.melbpc.org.au/pcupdate/9100/9106article5.htm), valamikor a rendszerváltás környékén.

2010.01.19. 00:37:58

engem csak az zavar, hogy van ember, aki szavazni fog még a parlamentbe ülő pártok valamelyikére

olyan mintha a tolvajnak odaadnák a házkulcsot estére, és mindezt úgy, hogy tudják, az a tolvaj már 98237648237462389 szer kirabolta őket

de mégis odaadják neki a kulcsot, mert ismét elhitték a tolvaj ígéreteit

zsombor 2010.01.19. 00:45:41

@OkoskaTo:rp: meg, de az még nem volt meg minden második embernek .)

bioLarzen 2010.01.19. 00:49:57

@eternity:

"Nyernének plakátok nélkül is. "

Elég sokan mondják azt, hogy plakátok nélkül (mármint rosszabbul élünk-sorozatra gondolok) 4 éve is nyertek volna :)

bio

Rókakígyó 2010.01.19. 00:58:07

Ez egy kormányzásra és nem kampányozásra készülő erő terméke. Szerintem nem is kéne kampányra költeniük, mert csak mínusz szavazataik lesznek így.

Trójai 2010.01.19. 00:58:24

@Prala: "A Jobbikét várom még, új dimnezióba lökheti a tavaszt (itt jelezném, hogy lehet megszüntetik, mert az nem ősi magyar évszak)"

-->
ezért köszi, jót nevettem:D

RustySpoon (törölt) 2010.01.19. 01:13:02

Ez a 28. blog ahol erről írnak. Elmondom itt is a teóriámat: Szerintem teljesen tudatos a plakát gagyisága. Mindenki erről beszél 3 napja, az indexen folyamatosan címlapon van legalább egy blog ami ezzel foglalkozik. A plakát elérte célját, eljutott midnenkihez, nem siklottak át felette, elolvasták, kielemezték. Ebből a szemszögből még a jelszavak is tudatosnak tűnnek.. csupa hipnotikus szó..
Nem beszélve arról, hogy hány baloldali blogon kapott ezzel óriásbanner helyet ingyen a fidesz :D
Nem beszélve arról, hogy az utcán ez a plakát bizonyos rétegek számára teljesen feldolgozható, eléri célját ott, ahol egy vigyorgó OV fej nem.
Azzal nem nagyon lehet szavazatokat veszteni, ha ronda egy plakát.. ha hülyeség van ráírva, azzal igen (lásd 2006). Jövő héten kidobnak a helyére egy rendeset és két hét múlva már nem is emlékszel rá. Addig is viszont a fidesz elmondhatja, hogy fut egy országos offline + online kampánya, amit a baloldaliak tartanak életben. Köszönjük.

Azán persze lehet, hogy én kombinálom túl.. lehet, hogy ez egy nagy pofáraesés, de nekem nagyon gyanús, hogy nem az.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.01.19. 01:24:33

Majdnem 20 éve, mikor a Corel 1.1-est először a kezembe vettem és fingom se volt a DTP-ről, akkor csináltam ilyen stílusú dolgokat.
Még most is ég a pofám miatta. :)

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.01.19. 01:26:59

Érdekes, hogy azt mondják sokan, a negatív reklám is milyen jó, mert beszélnek róla.
Hát nemtom. Én a plakát mondanivalójából már semmire sem emlékszem, csak arra, hogy vízuálisan gagyi, és hogy a Fideszé.
Ez baromira nem kelt semmi pozitív asszociációt bennem a Fidesszel kapcsolatban.

Akkor ez most miért jó nekik?

Trójai 2010.01.19. 01:38:03

@Daily Shark:

Mert ha normális ember vagy, aki felelősségteljesen gondolkodik, akkor úgysem a plakátjuk alapján fogod eldönteni, hogy rájuk szavazol e, hanem egyéb szempontok alapján döntesz.

A csőcselék meg addig is a plakáton csámcsog, a fideszről beszélve.
Ami jó a fidesznek, mert :

1. aki amúgy is "fideszhívő", most lelkében "csakazértis" érzéssel mégjobban a fideszt zárja kebelébe, mert "támadják" szegényt a gonoszok

2. aki amúgy el sem menne szavazni, az esetleg átgondolja, hogy mégis.

3. aki utálja a fideszt, az jó sokat és hosszan fikázza a plakátot, és ez egész jó hírverés

4. aki leszarja az egészet, de szépérzékét bántja a dolog és beszél róla, megintcsak hírverés és dejó

Trójai 2010.01.19. 01:41:05

@RustySpoon:

ott a pont.

Jó plakátot és szlogent csinálni nem nagy kunszt, azt a hülye is tud. De egy okos mindenképpen.

Na de egy szar plakátot készíteni, ilyen fejlett pszichológiai és marketing érzékkel már zsenialitás számba megy...

Zsola777 2010.01.19. 01:43:32

Nem arról van szó, hogy most már tételesen el kell számolni a kampánypénzekkel? Hát ezért van teszkógazdaságos plakát, mert kell máshová a pénz.

rockjano 2010.01.19. 02:15:32

@RustySpoon:
"Azán persze lehet, hogy én kombinálom túl.. lehet, hogy ez egy nagy pofáraesés, de nekem nagyon gyanús, hogy nem az."

Come on!!!!

Ne spirázz. Ha valami úgy néz ki mint egy kutya úgy viselkedik mint egy kutya akkor az egy kutya.

Ez egyszerűen ilyen szar. És ne mondja senki hogy ezek a szavak hipnotikusakk...lófaszt.

A gond az hogy a fidesz nem tudja hogy mit mondjon. Úgy általában.

Persze lehet Gyurcsányozni stb... de ez lejárt lemez, ők is érzik, de nincs új ötlet, gondolat nincs üzenet.

És ez a kisebb gond hogy nincs ötlet kampányra (legfeljebb negatívra, az még megy). A nagyobb az hogy szerintem (és ennek egyre több a jele) nincs ötlet kormányzásra sem. És ez nagy gáz lesz nekik is meg nekünk is. És igen tudom hogy a másik oldalnak sincs nagyon.

rockjano 2010.01.19. 02:19:07

@Zsola777: Egy ilyen plakát egy fillérrel sem olcsóbb.
Az hogy a grafikust kispórolják azzal a költség kb 1%-át lehet megtakarítani.

Szakmabeli vagyok higgy nekem.

ja és én már láttam az arculati kézikönyvüket, az sem volt semmi :-)))

Kivlov 2010.01.19. 06:32:06

A plakát egyszerűsége az átlagmagyar IQ-szintjéhez igazodik...

székelyrobi 2010.01.19. 06:49:07

aki látott már "munkás-parasztra optimalizált" reklám újságot az ne akadjon már le... Igen, ez a plakát nem annak a 3000 emebernek szól, akinek van vizális kultúrája, mer azok amúgy is megbízhatatlan szavazók... a cél az volt hogy minden háztartásba bekerüljön a Fidesz a teszko tej, meg a kora makaróni mellé... Ha így nézzük, teljesítve, akko' tök jó... ( de csak ha így...D)))))))

portis · http://www.online-szallas.com 2010.01.19. 07:31:52

Hozzánk egy Dajcs Tomis plakátot dobtak , ugy néz ki rajta mint egy viaszfigura.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.01.19. 07:58:56

Nekem is a WordArt jutott eszembe.
Viktor titkárnője csinálta ebédszünetben?

2010.01.19. 08:06:10

Leszarom milyenek a plakátok. Nem ez fogja eldönteni a voksomat.

Dervenkál Egon 2010.01.19. 08:20:15

Egyrészt szerintem sem befolyásolja a választás eredményét, másrészt mit vársz attól az országtól, ahol a profin megfotózott anyagot látva a megrendelő közli, hogy ezért a pénzért (ami tudjuk mennyi) neki is van egy 10 megapixeles Sony fényképezője, és ő is tud kattintgatni.
A vizuális és esztétikai igénytelenség, ami minket jellemez szeritem igazolható. Csinálj egy jó plakáttervet a fidesznek, aztán menjél ki az utcára és mutasd meg 100 embernek ezt is és a futó fidesz plakátot is.
Én vettem részt ilyen felmérésben: fogalmuk sincs a különbségről. Tehát a többségnek Szíjjártó Péter rokonsága is jó, még akkor is ha csatolt .ppt fájlban küldik a mozgósító hírlevelet.

stratez 2010.01.19. 08:31:02

A Fidesz profi módon tudja felhozni a szocikat a kampányban, ezt már többször bizonyította, alighanem ennek leszünk most is szenvedő alanyai mi, akiknek nagyon elege van ebből a 8 évből. Csak abban lehet bízni, hogy Fletó akkora előnyt hagyatékolt rájuk, hogy azt képtelenek lesznek ledolgozni, bárhogy igyekeznek...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.19. 08:52:36

Mintha a 12 eves Pistiket raszabaditottak volna a Photoshopra.

susmus111 2010.01.19. 09:03:34

A plakát borzasztó. Ami engem leginkább elkeserít, hogy újból azt látom, hogy az állítólagos nagy politikai erők annyira csak a médiakommunikációval foglalkoznak, hogy egy épkézláb kreatív ötletük és egy komoly szakembergárdára támaszkodó pártprogramra sem jutott idő. Obama jelszavak és honlap, civil csoportoktól lenyúlt programok, a belső ellenségkép-keresés.
A Fidesz és a Jobbik a Magyarok Szövetsége fél évvel korábban nyilvánosságra hozott nemzeti érdek programját mazsolázta meg, a Jobbik hozzárakta a monoki polgármester vidékprogramját, a Fidesz a Seres Mária féle CMP anyagából "gazdagított". A FIDESZ-KDNP által sugallt, állítólagosan 1200 civil szervezett egyesítő CÖF szintén a Magyarok Szövetsége társadalmi szerződésének korábbi változatával házal, miközben kiderült, hogy nem létező szerveződések százait tünteti fel a honlapján, mint támogatót és tagot, ráadásul a létezőknek is több mint a háromnegyede tagadja a kapcsolatot a CÖF-el. Ettől még Csizmadia és Fritz képviseli a magyar polgárokat a médiában. Ugyan melyik sportcsarnokban választotta őket vezetőnek az a bizonyos 1200 civil szervezet? 89-ben a lengyeleknél több millió embert egyesítő társadalmi csoportok hozták létre a pártjaikat, nálunk néhány száz ember eldöntötte, hogy most már nem a 800 000 "egypárttag", hanem ők fogják az országot kormányozni. Ma sincs néhány ezernél több tagjuk. Bábszínháznak tűnik az egész...alkalmatlan szereplőkkel. Unom őket. Koppintott plakát vagy sem...megtalálja -e az embereket-e vagy sem... Húsz évet elvettek az életemből.

grgrgr 2010.01.19. 09:14:55

Mellékszál, de...a reklám-marketing-kommunikáció-informatika ágazat az egyik volt az elmúlt 20 évben, amely "sokat segített" a politikusoknak a "szerzésben"... lásd ezüsthajó vagy miaszösz, meg kétszázmilliós weboldal, amit bárki megkreált volna egymillából, stb.stb. A reklámszakma bizonyos részeinek szépen csurgott a "közjó"-ból... pirosszegfűs-narancsos-tulipános-madaras verzióban egyaránt...
Egyébként ez a plakát tényleg randa. De hány szavazat múlik rajta? Azoknak, akik ennek a randaságán agyalnak, hány százaléka teszi be egyáltalán a lábát a szavazófülkébe?
Én erősen várom a kiskutyust, a kiscicust, a tengerimalackákat is a plakátokra, hiszen tudjuk, kutya, gyerek... tuti siker.
Ehhez a randa plakáthoz könnyedén lehet "ideológiát" is gyártani - egyszerűség, áttekinthetőség, őszinteség, közérthetőség... hát nem a háromdiplomás kreatívelmék szavazataiért megy a meccs... a félanalfabéták szavazata ugyannyit nyom a végeredményben, illetve jóval többet, mert ők sokkal nagyobb számban vannak reprezentálva "újrarendezett" társadalmunkban.

orica 2010.01.19. 09:20:54

@eternity: Ilyen plakátokkal nem biztos:)))

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.01.19. 09:37:42

Most mit szépítsük ? Ha egy párt a profizmus igényével lép fel akkor ilyen végtelen amatőr megoldást nem engedhet meg magának. Arra is illett volna gondolni, hogy vízszintes felületen ez a plakát
még "csak" amatőr, de hirdetőoszlopokon egyszerüen
tragédia ! Sajnos.

alibaszna de bamba (törölt) 2010.01.19. 09:41:50

Egy igazán baloldali párt nem költi az adófizetők nehezen megkeresett forintjait drága plakátokra!
Egyébbként sincs szükség rá,ha kitesznek egy petpalackot az asztal sarkára és ráírják,hogy fidesz már győzött is!

orica 2010.01.19. 09:42:33

@zulu: Egyetértek, de a mérhetetlenül alacsony vizuális kultúrát nem kéne tovább alázni:))

érdeklődő 2010.01.19. 09:44:54

Kurva szar plakát. Bár lehet, hogy az exszoci nagymamáknak megmelengeti a szívét. A tegyétek amit tenni kell, monnyatokle plakát már valamivel jobb.

Ellenben akármilyen szar is legyen a fidesz plakátja, nem érzek késztetést arra, hogy esetleg olyan pártra szavazzak, amiben Lendvaiildikó van. Azt akármilyen dilettáns painttel összetákolt fidesz plakát sem tudja űberelni...

Logan Grimnar 2010.01.19. 09:47:48

A plakát középszerű de leszarom. Teljesen mind1, hogy milyen plakáttal jön elő a Fidesz, a BKV-től kitalicskázott pénzen fizetett kommer bértolnokok úgyis tüdőn szúrt disznóként hörgögve gyaláznák azt. Még pár hónap és lefő nekik a kávé.

pucros 2010.01.19. 09:51:46

Jó ez.

Látszik rajta, hogy olcsó.

Ez kell nekünk, a takarékosság. Mit akartok, beágyazott videót?

Na persze ha valaki esztéta, megértem hogy a vajas kenyeret is szépészetileg értékeli. De mint állampolgárok, a kampányban a pártoktól üzeneteket kell kapnunk.
Ami ennél több, az pénzkidobás, amiért sokkal inkább fel lehetnénk háborodva..

Ejjnye Bejjnye 2010.01.19. 09:52:44

Elegem van abból az általános iskolás hülyegyerekes viselkedésből-pártállástól függetlenül-amely mindig a másikra mutogat és a másik hülyeségét emlegeti!!!
Arról szeretnék olvasni, hogy most nem csak ígérgetünk, hanem be is tartjuk a szavunkat nem hazudunk majd, és szerződést kötünk a néppel, amelyben felelősséget vállalunk döntéseinkért... És tényleg lesz jogkövetkezménye a hibás döntéseknek, a korrupciónak stb...
És igen a társadalom minden tagjával szemben fellépnek, ha az helytelen dolgot cselekszik!

Blogger Géza 2010.01.19. 10:07:14

Szerintem meg nem is olyan rossz ez a plakát. Tudatosan nincs rajta politkus, mert már lassan mindenkit unnak az emberek, csak pár egyszerű jelszó van rajta, élénk, figyelemfelkeltő színvilág. Most lehet hogy grafikailag lehetett volna kicist jobb, de valószínúleg akármilyen plakátot elkezdtek volna fikázni.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.19. 10:22:31

úgy látom ezek a vadbarmok képesek lesznek és elkúrják a harmadik választásukat is.. nepotista szarhalom az összes párt.. szóval amíg haveri alapon osztogatják a melókat.. nem is tudom mit várhatunk..

APImásik 2010.01.19. 10:30:45

:)
sztem ez a plakát nem rosszabb a korábbi mszp-s "tesszük a dolgunkat" baromságnál... /mert attól meg nekem nyílt ki a bicska a zsebemben/ ,sőt...
Az osanos magtalan dinnyés förmedvényhez és a teszkós besárgult gusztustalan filézett csirkemelleshez meg nem is hasonlítható... igénytelen országba igénytelen plakátot...
nem kell sokat fotosoppolni egy óriásplakátra... ennyi.
/nekem személy szerint sok a 3d... és a sok szín... elég lett volna 3 szín -narancs, fehér, fekete- és a szimpla szöveg.../
:D

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.19. 10:37:45

Az a különleges helyzet állt elő, hogy ezt a választást nem a plakátok döntik el, sőt szerintem a plakátok kb 0,001% ban fogják befolyásolni a választásokat.

Dervenkál Egon 2010.01.19. 10:38:04

@ORBÁN LÉPJEN HÁTRA , MLSZ elnöknek jó lehet!: Ha már ennyi ész gyűlt össze az LMP-ben ("akik saját területükön már bizonyítottak"), akkor némi munkát is kéne belevinni: mert az, hogy minden téren jót akarunk nekem kevés ahhoz, hogy elgondolkodjak egy párt létjogosultságán. És kreatív terén az LMP se vitte túlzásba a kreatívokat eddig. Úgyhogy pszt!

kinney 2010.01.19. 10:39:31

kár, hogy a kreatívok és a grafikusok nem tudják elfogadni, hogy nem attól jó egy reklám, hogy kielégíti-e az ő magas szintű esztétikai és szofisztikált szakmai igényeiket, hanem attól, hgoy a célcsoport felé gyorsan, könnyen értelmezhetően és hitelesen átmegy-e az üzenet.
és azt se, hogy az üzenet annál jobb, minél egyszerűbb.
miért nem hiszitek el, hogy az átlagembert rohadtul nem érdeklik (nem is ismeri, nem is foglalkozik vele, és nem is polemizál rajta, min ti) a tipológiai részletek.

sorica123 (törölt) 2010.01.19. 10:41:41

@pucros: én nem vagyok esztéta, mégis azt mondom, hogy ha már plakát, akkor plakát legyen, de egy ilyen bénaság. Jó, hogy a hülyeszerepbe beletalált és bele is gyógyult választóknak jó ez, mert Fidesz van rajta. De ezen az elven tök fölösleges bármit is plakátolni a pártoknak. Eleget blabláznak a médiában, mindenki rakja össze abból, kire akar szavazni. Már ha tud választani ebből a sok szuper opcióból:/
@érdeklődő: öregem, neked is dzsémántból van az üveggyönygy, ha a nagy fehér törzsfő adja. Mer érted, nem mindegy ám, hogy a Gyurcsánypárt vagy az Orbánpárt lopja szanaszét az országot, ülteti be mindenhova öcsit-bátyust és folytatja a bénázást ott, ahol a másik balfékkülönítmény abbahagyta...jó, hogy modoros duma és mindenki unja már, de ha egyszer ez van.

érdeklődő 2010.01.19. 10:43:39

@sorica123: Azért adjunk esélyt az Orbánpártnak is, had legyen szimmetrikusan szétlopva az ország. :D

zsombor 2010.01.19. 10:48:41

@kinney: attól még biztos szeretné tudni elolvasni, ad1.

@Dervenkál Egon: az LMP-s spamet kiszedtem (már másodszor), meg egy választ is, ezt bennhagytam, mert van reklámvonatkozása

@érdeklődő: maradjunk a reklámoknál, köszi

érdeklődő 2010.01.19. 10:48:53

@sorica123: Meg egyáltalán, most akkor azért szavazzak az mszp-re mer a fidesz is lop? Ki fog a fideszre szavazni olyan indokkal, mert az mszp is lop? ( Kiegészítve azzal, hogy kis zöld idegen lényekkel teli pártocskákara nem szavazunk... )

Itt most esztétikáról volt szó különben is, és ez az undorító, fos, csilivili autentikus 90-es évek fénykorát idéző plakát is aeszthetikusabb lendavildi maszopos bagázsánál...

Ballagator 2010.01.19. 10:50:11

Ja, há olyan ez, mint a haiti földrengés. Jól megremegtette a földet, most meg mindenki arról beszél. Az a cél, hogy minél többet beszéljünk a földrengésekről, minél jobban reklámozzák őket. A végémmegmákötelezőlessz földrengésnek lenni. Eladják nekünk a földrengést, mert olyan hülyék vagyunk, hogy megszeretjük, mert addig reklámozzák. Vagy mi magunk is földrengéssé válunk, felvesszük a szokásait. Hát így megy ez. Nálam okosabb emberek meg mindjárt megmondják, kinek is az érdeke ez.

FaBRiK 2010.01.19. 10:57:33

Vámház krt. 9.

Basszátok meg, hát itt van! A nemtudomhanyadik cikket olvasom és mégg vannak fórumok is. Ez az ingyenreklám. Pont ez a lányeg. Ha csinálnak egy f@sza, dizájnos cuccot, senki sem beszél róla.

Mindig is mondtam: a tömeg könnyen hülyíthető

pucros 2010.01.19. 11:07:07

@ORBÁN LÉPJEN HÁTRA , MLSZ elnöknek jó lehet!:

A demokrácia a szocializmus sorsára jutott: jó ötlet volt, csak hát az emberek nem úgy működnek, ahogy a tervben szerepelt.

Hosszú távon cserélgetni kell a hedonisztikus meg a túlélési orientációt, mert önmagában egyik sem kielégítő. Szabadok voltunk mostanáig, de nem tudtunk ehhez mérten felelősségteljesek is lenni. Most eljött a korlátok ideje: már fontosabb, hogy végre haladjunk, mint hogy merrefelé.

Felvilágosulatlan népet csak felvilágosult diktátor terelhet jó irányba. Annak pedig Orbán eddig a legreménytelibb jelölt.

zsombor 2010.01.19. 11:09:33

@SZDSZPistike: sajnos még nem eleget ahhoz, hogy érjen egy önkormányzati képviselői helyet valamelyik megmaradó városban :((((( légyszi kommentelj még!!!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.01.19. 11:16:29

Rettentő gáz tényleg..azt hittem, hogy nem fogok röhögni a kampányokon, csak sírni..hálistennek tévedtem :D

spacedevil 2010.01.19. 11:17:25

IDŐJÁRÁS VÁLTOZÁS lesz ha rájuk szavazol?
mi ez a meteorológiai intézet plakátja??

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.01.19. 11:42:30

Egyébként lenne annyi előny a dologban, jobban belegondolva, ha már a plakát elkészítése előtt azzal jöttek volna, hogy ezt biza sajátkezüleg Viktor csinálta, természetesen ingyen. Mert nincs szükségük milliókat kiadni ilyen dolgokra, nincs szükségük hazug, trendi szuper effektekre stb..

De tudjuk, hogy nem ez a szomorú igazság. Ezért valaki pénzt kapott, nyilván haveri fronton..Bár nem lennék meglepve, ha magyarázkodnának még erről majd.

dzsaguar · http://blahite.com 2010.01.19. 11:44:14

Ennyi grafikus géniusz egy helyen. Kedves kiscsoport! Rajzoljatok légyszi egy napocskát!

miskagyerek 2010.01.19. 11:45:34

Minden választási plakát aljasság. Minden párt körül tüsténtkednek az ügynökségek, hogy miként lehet a közpénzeket beforgatni az amúgy seggtehetségtelen vállalkozásukba. A párt csak arra kell, hogy a szerződéseket megfelelő helyre leossza. Attól kezdve mindegy, mi van a plakáton.
Nem csak a választási kampányok, csaknem minden egyéb, amit a költségvetésnek csúfolt beszedésekből finanszíroznak, ezen az elven működik, gyanítom.
Én meg demagóg anarchista vagyok.

dzsaguar · http://blahite.com 2010.01.19. 11:51:10

Az szívlapátos grafika ott az oldal tetején igen érdekes, kreatív munka.
Az a szegény fogyatékos cowboy a kézfejével markolja a szívlapátot. :))

scsaba1 2010.01.19. 11:56:07

@érdeklődő:

A hülyeszerepbe begyógyult baller-logika szerint: igen. Az MSZP is a svéd nyugdíjmodellel ijesztgeti a nyugdíjasokat, meg hogy jön a patás zorbáncigánynáciszőlőbányász. Drágakedvesbolgárúr....

(Mielőtt: nem vagyok Fidesz-szavazó, leginkább nem tudja/nem szavazna, de ha valaki nagyon erőszakolja a voksolást, akkor a magam részéről a pinát választanám.)

A Fidesz bukott már el választásokat a hülye kampányai miatt. (Rosszabbul élünk... Pont akkor, amikor mindenki tolta haza az egyliteres Suzukit 10 év részletre, meg a 120 centis plazmatévét, és rosszabbul élünk. Na ja. Meg a lónak a fasza...)

Most nagyon nem akarnak hibázni, ezért kellően jellegtelen, óvatos kampányt csinálnak, lehetőleg előremutató, pozitív jelentéstartalmú szavakkal. Erre jó ez a plakát. Nincsenek hangzatos, de ezért szétszedhető, kifigurázható jelmondatok. Csak szavak.

Mert ez a választás már lefutott dolog. Kb. mint egy Manchester United - Nyíregyháza SE selejtező. Persze: felvonulnak a drukkerek, megcsinálják a zászlókat meg a transzparenseket, de Nyíregy úgyis bekapja 5-8 gólját...

dorka3. 2010.01.19. 12:14:30

Kedves Hozzászólók! Kerestem, van-e az enyémhez hasonló vélemény, de sajna nem találtam, így leírom, hátha valaki méltónak tartja, hogy elgondolkozzon rajta. Ez a plakát gyakorlatilag a pozitív kampány szavait súlykolja, és nem az esztétikumával hódít. És erre a célra egy ilyen iskolás plakát kiváló dolog, nem nagyon kell értelmezni, nem nagyon kell odafigyelni, és mégis búgja-búgja a pozitív szavakat, amit a polgár elméje összekapcsol a finesszel. És ha ez így van, akkor ez egy nagyon jó plakát. Véleményem szerint a következő plakátok egyre jobbak lesznek. Hisz van még idő :-) d.

Nem vagyok fideszes 2010.01.19. 12:27:24

Eleve nem értem, minek költenek plakátokra, ezt a választást ígyis-úgyis viszik. Tök fölösleges.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.01.19. 12:38:34

"(Rosszabbul élünk... Pont akkor, amikor mindenki tolta haza az egyliteres Suzukit 10 év részletre, meg a 120 centis plazmatévét, és rosszabbul élünk. Na ja. Meg a lónak a fasza...)"
Hű de eccerű gyerek vagy!
Nyilván jobban élünk ha hitelre veszünk szarokat, amit aztán úgy sem tudunk kifizetni...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.01.19. 12:39:11

@dorka3.: Más szóval: "Lassan beszélek, hogy a hülye szavazóim és megértsék." :D

Egyébként tényleg erről van szó részben. Másrészről nagyon valószínű, hogy ettől függetlenül valaki jó pénzt kapott érte.. Jó plakátnak nevezni azt, amit ahogy mondtad az ált.sulis rajzórákon produkálnak a kisgyerekek, hááát..

Amúgy ki találta ki ezt a kampánybaromságot? Legyen a neten egy honlap, összefűzve az összes induló pártot, saját logoikkal, szövegeikkel stb és válaszd ki onnan mire akarsz szavazni. Nem lenne baj, ha maga a választás is lehetne online..

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.01.19. 12:46:10

@sanche: Hehe. És a maszopos nyuggerek hogy szavaznának? Betelefonálnának a kulrádióba vagy az atv-be? :)

magyartarka 2010.01.19. 12:50:07

Ez a plakát jó.

Hát nem erről beszél már a megjelenése óta mindenki?

Inkább arról beszéljünk honnan van rá pénz!

scsaba1 2010.01.19. 12:57:45

@Kóser Malac:

Az eccerű gyerek te vagy, barátom, ha nem tudsz értelmezni egy összetett mondatot...
Most el kell magyaráznom, hogy itt a költő éppen azt gondolta, hogy...? Szándékosan írtam a 10 év hitelt, meg az egyliteres Suzukit. A nép egyszerű fia nem tesz különbséget, aközött, hogy hitelből vásárol vagy spórolt pénzből. Csak azt látja, hogy volt Suzuki, volt plazmatévé, volt pénz télire, karácsonykor volt halászlé, malacsütés, fekvehányás... Most meg nem emelik a fizetését, a törlesztőrészlet súlyos tízezresekkel emelkedett, a kafetéria megnyirbálva és a Borosbocskort is elvették a szemetek... (Bár most visszajöttek, úgyhogy a népfelklést megúsztuk.)

mnandy 2010.01.19. 13:19:51

Lám, lám. Senki nem veszi észre, de ez az elszúrás is profin ki lett centizve.

Ugyanis így készül a hype.

Mert most hype lesz jobb plakátot tervezni a Fidesznek. És mindenki meg akarja majd mutatni, hogy az övé mennyivel jobb, mint a Szíjártó unokaöccséé..

És el fogják árasztani vele a netet.

vagy nem..

Én mindenesetre kiváncsian várom.

Az első két példa a poszt elején idézett blogról:
m.blog.hu/ko/konzervatorium/image/e_oltwaite/fityisz1_web.jpg
m.blog.hu/ko/konzervatorium/image/e_oltwaite/fityisz3_web.jpg

sorica123 (törölt) 2010.01.19. 16:10:39

@érdeklődő: pffff. Hajrá. Okosabbat én se tudok. Amúgy tényleg arra szavazol, amire akarsz. Már ha van ilyen. Én se fogok az MSzP-re szavazni, mert nem jött be, amit kitaláltak. De amire emlékszem a FIDESz-ből, az se volt egy főnyeremény... úgyhogy dunsztom sincs mi lesz. Az a baj, hogy a balosok szimplán bénáznak és hagyják lopni azokat, akiknek ragad a keze, a jobbosok meg még megöntik az egészet egy ilyen nemzeti-szósszal is, ami aztán már végképp elveszi tőlük a kedvemet. Végső soron egyik fél se lát le addig, hogy amúgy egy országot kéne kományozniuk, amiben emberek laknak (ha hagyják őket...)
@FaBRiK: hát akkor létezik ez a fajta marketing...! Anno a hetedik kerületben volt egy nagykeres, az volt a cégérén, hogy "L'Blanche". Aki csak egy franciaórán volt életében, az is tudja, hogy olyankor kell az aposztrof, ha néma mássalhangzó vagy magánhangzó van a szó elején. Tehát ez a cégnév prózaian helytelenül van írva. Viszont a kereskedő nem hülye: így szúr szemet a neve a népnek. Erről jegyzik meg: ja az, aki nem tud franciául írni. És tessék, még emlegetik is, névvel... az emberek szeretnek okosabbak lenni, mint más.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2010.01.19. 19:34:02

@érdeklődő: "Bár lehet, hogy az exszoci nagymamáknak megmelengeti a szívét" most azt állítják 520 nyugdíjason múlik majd a választás :DDD

FaBRiK 2010.01.20. 10:56:12

@Lófasz Hadnagy: A választást viszik, ez egyértelmű. Ettől függetlenűl, mivel már mindent lezsíroztak az mszp-vel, még valahogy ki kell venni a pénzt a bizniszből.
Pl. úgy, hogy Kovács apuka (fidesz-mszp közeli vállálkozó) 9 éves, Pistike nevű fia ráküldi a Corel 6-ot a word doksira. Ez neki 2 perc, viszont többmilliós pénztranszfer a másik oldalon.

Én pl. fel vagyok háborodva, hogy képviselőnként hivatalosan 1 milkát (nem hivatalosan többet) az én adómból csak úgy költhet a párt (számomra annyira felháborító, minthogy a jegyem árában benne van 26 BKV szakszervezeti apparátus fizetése is). A pártok ne kapjanak semmilyen állami finanszírozást, éljenek meg a híveikből. A többit úgyis lenyúlja mind.
Rühellem az összeset, igaz 1 van köztük, aki 1 órán keresztül az életében egyszer igazat mondott: Hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Bár ekkor is hazudott, mert csak magukra értette, pedig eddig még nem volt olyan politikus, aki 1 órán keresztül kibírta volna hazugság nélkül.
Ha lenne, akkor nem lehetne ott, ahol van.

xenuka 2010.01.26. 13:10:54

Ezekből a szavakból nem sikerült egy értelmes mondatot se összerakni?

Legyen 1984-es Orwelli a stílus!

A nem most van itt az ideje - Itt az idő!
A régi folytatása - Új kezdet!
A bukás - Siker!
A reménytelenség - Remény!
A külön-külön - Együtt!
A bizonytalanság - Biztonság!

Inner Circle 2010.01.26. 13:36:24

Csak nekem tűnik a "VÁLTOZÁS" felirat egy szebb napokat látott darab marhahúsnak, ami jobb alulról penészedik, ezért zöldül? Középütt van egy épp csak megrohadt fehér sáv, bal fölül pedig még egészséges hátszín-színe van.

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2010.01.26. 13:59:09

bazmeg. ez wordart?:D lehet nincs pénz photoshopra meg ingyenes dafontra...

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2010.01.26. 14:01:54

@Lévai_Richárd: amúgy Richárd nevű rokonom mondta el a választ. ezek vagyunk mi. (magyarország)

bohar 2010.01.26. 14:34:29

Tényleg szörnyűek. Ami viszont minden alkalommal megnevettet amikor meglátom, a Blaha környékén,
"Az Európa balra van" szövegű plakátot, mely egy kissé riadt tekintetű baloldali politikust kíván támogatni :)

subabubba 2010.01.27. 13:53:21

Word Art lehetett ez, Word 6-oson :) azzal lehetett csak csúnya felíratokat készíteni. De látom, mások is írták már :)
Lehet hogy Megan készítette (noname user, most akadt rá a WordArt világára:):
meghanfoster993990.wordpress.com/2009/05/07/post/

BaluKapitany · http://profihonlapkeszites.hu 2010.01.27. 23:47:05

válság van, dizájnra nem fussa! egyik oldalnak sem. Ennyi.
süti beállítások módosítása