HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Tehenek után huszárparádé?

2010.03.12. 16:45 molnark

A gigamelltartós és óriási rúzsos street art után újabb nagy és színes szobrok jelentek meg Budapest utcáin: Lego-szerű lovak nyergébe ültetett nem éppen nyalka huszárok vigyázzák a forgalmas tereket.

Március idusa felé közeledve kétségünk sincs arról, hogy ki rendelte el a mozgósítást, és az internet hamar megadja a biztos választ: az 1848-as szabadságharc huszárezredeinek egyenruhásait a nemzeti ünnep alkalmából állíttatta ki a kormány.

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a március 15-i ünnep kapcsán tender után bízta meg rendezvényszervezési feladatokkat az Expander 2000-et. A nyertes ügynökség sajtóközleménye szerint "a Firnigel Tibor, Majoros István, Engler András szobrászművészek és Csorbán András képzőművész munkájával megvalósuló huszárszobrok érdekessége, hogy ugyanolyan üvegszál erősítésű, poliészter műgyantából készülnek, mint többek között az autók lökhárítója is. A 3,2 méter magas, 1,25 méter széles és 2,5 méter hosszú, 200 kilogramm tömegű, műanyag szobrok akril alapú, időjárásálló festést kapnak".

A négy évvel ezelőtti külföldi mintára megszervezett tehénparádé sokakat megosztott. Vajon ez a 18 huszár meghozza a honderűt?

 

 

46 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr661834651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pávor Jál 2010.03.12. 18:09:52

Ezek legalább jól néznek ki.

min 2010.03.12. 18:25:28

Szerintem is belefér.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.12. 18:39:03

Ez jóság, lehet, hogy le is vadásszuk a kölkökkel. Tudja valaki, meddig lesznek kint? Igazán a tehenek is jók lettek volna, csak akkor még kicsik voltak. Meg tehénről ritkán van szó az oviban, huszárról meg mostanában van.

norbi2k 2010.03.12. 18:44:10

rendben van, jo ötlet volt...

gentry 2010.03.12. 19:06:01

Nekem a tehenek is bejöttek és ez is tetszik.

Picitures doktor 2010.03.12. 19:37:45

Kérdés:mennyibe fájnak ezek a "szobrok"????Unom már magam ezzel a sz@r érzéssel együtt,naccerű vezetésünk tesz valamit,és rögtön arra gondolok,hogy vajon itt hol lehetett lopni......

Müszijő Csirke 2010.03.12. 19:45:51

Az alapötlet jó volt.A megvalósítás röhejes.Alapszínek használata, igénytelen kivitelezés.Sehol egy koszolás,árnyékolás, tónusozás...Legközelebb hozzáértő embereknek kéne adni ezt a melót...Ez így rém gagyi.Most lehet oltani,hogy nekem semmi sem jó,pedig de.A tehenek nagyon szép kivitelezésűek voltak.

est komor őre. 2010.03.12. 19:51:01

kiváló ötlet!

boldog nemzetet, szebb jövőt hun testvéreim!

konyvelomo 2010.03.12. 20:09:24

@Müszijő Csirke: Távolról nem gagyi, közelről meg a tehén is az... ennyire tutotta

Picitures doktor 2010.03.12. 20:21:59

@Könyvelő Mo: Van ottan az az 5-ös csoport-huszár.Tök egyforma arccal.Vazze 5-ös ikrek??Szégyellem,hogy nem tudom,melyik kínai császár hány ezer agyagkatonáját tárták fel a föld alól,de ott mindnek ARCA volt,nem olyan egysíkú,mint mongyuk alatta a lovaknak.Közelről,távolról gagyi.Ez jár a magyarnak.

zsurzsenka 2010.03.12. 20:32:15

@Picitures: jéééé!én is pont ezen gondolkodtam. a huszárok átlépték a dimenziókat :)

Lesek, mint a vett malac 2010.03.12. 21:05:08

Nagy rohanásban találkozik a farkas a medvével.
-Hová ilyen sebesen farkas koma?
-Jaj, ne is kérdezd, az emberek elől menekülök.
-Ember elől, na ne nevettes, agyoncsapom egy ütéssel.
Együtt mennek továb, találkoznak egy gyerekkel.
-na, ez az a hires ember?
-Nem, ez még csak lesz ember.
Mennek tovább, találkoznak egy öregapóval.
-ez már az ember?
-Nem, ez csak volt ember.
Mennek tovább, szembejön egy huszár.
-Na medve koma ez az ember, agyoncsaphatod.
A huszár kardot rántot és megszabta a medve bundáját. Iszkoltak is a farkassal együtt.
-Farkas koma tévedtél, ez már nem is ember, huszár a javából:))

Ecsedy Áron 2010.03.12. 21:25:13

Lökhárítócsere egyszínű fényezéssel egy Suzukin is cca 70 ropi. A lökhárító ráadásul nincs 200 kiló... Megértem, hogy ünnepelünk meg minden, de nem nyúlok mellé ha azt mondom, hogy huszárosan kidobtunk pár milkát az ablakon. Megint...

Szerintem az ünneplésnek nem abból kéne állnia, hogy rakat pénzért csináltatunk dolgokat közpénzen.

magyar bucó 2010.03.12. 21:56:56

@Ecsedy Áron: Te vagy az, akinek semmi sem jó.
Egyébként az autósokat mindig nagyon megvágják, az nem jó kalkulációs alap.

Veér Farkas 2010.03.12. 22:13:10

Láttam közelről kettőt a Blahán, elég szar lett.

dorkoka 2010.03.12. 22:16:19

Csak egyszer jussak a közelükbe, úgy megrongálom őket. A teheneket azért amiért eddig is rongálták a magyarok, frusztrációból, ráadásul tájidegen. Undorító. Lehetett volna turul vagy csodaszarvas.

A huszárokat pedig azért mert a zsidó kommunisták állítottak ki, akiknek ez nem érték csak kampány piár.
Nekik a kedvenc szobruk a Lenin, meg az Ölj szovjet katona. 15-én taposgálni fogom. És tűnjenek el örökre a bolsik.

kizsgabi 2010.03.12. 22:19:43

@dorkoka:
Nem tudom eldönteni, hogy ez komoly, avagy nagyon ironikus a humorod.
Mind1, mindkét oldalról nézve vicces...

kizsgabi 2010.03.12. 22:23:27

Egyébként pedig dögöljön meg a kormány már megint, rohadt idegenszívű, hungarofób nemzetidegen szemétládák, nincsen sem cigány, sem sváb, sem palóc, sem zsidó huszár, sem jász huszár, pedig hát huszársereg nincs is jász huszár nélkül, ú hogy lakna mind a 9.-en, de ne legyen lift a házban csak a redva rángassa őket fel s alá!!!
Ú, boldog nemzeti ünnep, 15-e Te!!! Úgy vár mindenki.

kizsgabi 2010.03.12. 22:24:53

Jé, nem fogank a gombjaim. Az ú helyett meg mé' van ú? Gyurcsány a hibás!

Első Osztályú Huszárkapitány 2010.03.12. 23:20:16

Talán a nickem megmagyarázza, hogy miért is állnak közel a szívemhez ezek az alkotások. Valóban gagyik egy kissé, de mégis díjazom az ötletet, hogy valami nemzeti ünnephez méltó díszítést kapjanak az utcáink, ugyanis lassan ott tartunk, mint az az egyszeri alpesi bajor gyerek, akinek a tehén lila színű. Ha valami Hungarikum, akkor a huszár az az és az ilyen hírverést megérdemli.

gauche caviar 2010.03.13. 00:06:22

hát, én már kicsit unom a köztéri teheneket/elefántokat/huszárokat....

jöhetne már valami más...

Lehotai · http://kosztolanyidezsoter.blog.hu 2010.03.13. 01:44:10

tömény giccs. inkább állítanák ki az aradi vértanúkat akasztófástul, na az hatna.

dömper dönci 2010.03.13. 05:49:21

@Müszijő Csirke:
Mert a tehenek tehénszarosak voltak mi? És a mozaikkal kirakott tehén pedig olyan élethű volt, nem?
Idióta

mindentláttam 2010.03.13. 07:58:55

És az véletlen, hogy úgy néznek ki arcra mint a Mesterházy???

Macska rúgja meg 2010.03.13. 07:59:26

Valóban nem a legtökéletesebb a kivitelezés így ránézésre, de még mindig jobb, ha huszárokat, mintha egy röhögő Windisch-Grätz-et állítottak volna ki.
Vagy valami posztmodern baromságot...

sibman 2010.03.13. 08:55:13

Jó ötlet, talán, ha nem lesz túl sok kritika, a következő években a kivitelezés is profibb lesz.Mindenesetre jellemzőbb ránk ez a huszár mult, mint a holstein friz tehenek, bár van olyan konstelláció amikor nekik is helyük lehet Budapest utcáin.
Mikor az ember előszőr közelit valamelyik csoport felé, távolról nem teljesen világos, hogy ezek szobrok. Van egy kis izgalom, nehogy megugorjanak ha közelebb érek, pl. a Lánchíd pesti hídfőjénél. Aztán az első reakció, iután világossá vált mi a helyzetaz volt: ez jó. Ez jó.

beszélő 2010.03.13. 09:23:33

Kedveseim!
Készült a huszár-gyártásra, először egy tanulmány, majd valamelyik csókos haver megbízást kapott a gyártásra.
Ma pont most van itt az ideje, hogy ilyen bonírtsággal árasszuk el a köztereket, hiszen nem tudja a pénzt hová tenni a főváros.
Jó lenne tudni, kihez fűződik, (fűződnek) az ilyen és hasonló ötletek, mert azokat jó lenne távol tartani a közélettől és közpénzektől.(Ha kell akaratuk ellenére.)
Elég volt a 4-es metro ügyet a fővárosnak és az országnak elviselni.(még nincs vége.)

is 2010.03.13. 09:38:14

@sibman: a tehenek végigmentek egész Európán. gondolom rájössz, hogy ki volt az az egyetlen ország, ahol ezen felháborodtak... és még mi tartjuk magunkat kulturált, felvilágosult, nyitott nemzetnek.

joe&valentino 2010.03.13. 09:44:29

Ezek öszvérek, nem lovak. Ha oldalról megnézed, alig nagyobb a fejük, mint a lovasnak. A huszárok arcáról meg inkább ne is beszéljünk! Iszonyú bután néznek ki. Pancser munka. A művészeti értékük valahol itt van:

www.hartlandhorsemen.com/Images/Models/BarbieHorse.jpg

Szobrászat. Hehe.

Herr Flick 2010.03.13. 09:50:40

@is: Te... tererere...

A tehenek jelentenék a kultúra és felvilágosodás fokmérőjének?

Az egy nagy faszság volt. Belefért hogy egy ideig néztük őket... de kulturális érték egyenlő volt a nullával.
A huszárok szerintem jópofák..és most amúgyis időszerűek.

Végre egy jó ötlet... és nem 2 giga csöcsöt raknak ki lábakkal, mint a modern kultúra vívmányát... hanem egy történelmileg számunkra is fontos korszaknak állít emléket.

Még ha kicsit giccses formában is.

:)

Herr Flick 2010.03.13. 09:54:12

@joe&valentino: nem értelek jó lovag... abban a várban ki lakik?

Most mit prüszköltök? Nem értem. A legelején megbeszéltétek hogy ezek a tehenek mintájára készült olcsó ideiglenes kiállítási tárgyak.

Nem Ybl díjas százmilliókért készült márványműremekek.

Nektek az bassza a csőrötöket, hogy történelmi ihletésű..és nem valami nyugati átvett köcsögség.

kizsgabi 2010.03.13. 10:06:46

@joe&valentino:
Érdekes, nekem az általad belinkelt ló sokkal inkább giccsnek tűnik...Éppen azért, mivel igazi(bb)nak akar látszani, miközben baromira nem az.
Ott van a sörénye...tiszta My Little Pony-m. Gáz.
Na de ezért vannak a vitafórumok :-)

kizsgabi 2010.03.13. 10:08:47

@joe&valentino:
Ja hogy te párhuzamot vontál, nem ellentétet..bocs...tanuljak meg olvasni...még nagyon reggel van, jaj

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.03.13. 10:52:35

Mg jó, hogy nem a tavalyi teheneken lovagolnak!

maszkmester 2010.03.13. 14:12:54

Azt nem szeretném megítélni, hogy jó, vagy rossz, hogy kiteszünk ilyen huszárokat, ha minden jól menne az országban ez a kérdés talán fel sem merülne.Szakmában dolgozom, és tudok arról mesélni, hogy kihez, és miért kerülnek megbízások, és hát sajnos nem mindig a legmegfelelőbb szakembert választják.Sok esetben fordul az elő, hogy Én hiába adok egy kedvező árajánlatot, mégis olyanok kapják a munkát akik pancserok és drágák.Persze Ők "tejelnek", így már érthető!!!

lepkefőzi 2010.03.14. 10:18:10

@Picitures: mivel valószínűleg önötték őket, ha mindnek különböző arca lenne, 18 db öntőformára lenne szükség, nem egyre. Na, akkor kerülne kb. tízszerannyiba, mint így. Valószínűleg. Akkor az lenne a baj, ugye?
Amúgy, az arcot az egyik szobrászról mintázták: www.blikk.hu/blikk_aktualis/huszarszobros-roham-2012490/
Neki ilyen adatott.

lepkefőzi 2010.03.14. 10:24:49

Amúgy... szerintem, ha legalább pár ember elolvassa a talapzatukon a huszárezredek történetét és leesik nekik a tantusz, hogy van mire büszkének lennünk, már megérte.

nykm 2010.03.14. 16:49:34

Szerintem nagyon jó ötlet, a 4 éves fiamnak nagyon tetszik. Mi már megnéztünk egy párat.
Láttuk: a Nemzetinél, Deákon, Batthyány téren, a Nyugatinál, a Blahán.
De hol a többi?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.16. 17:10:27

Mi is elmentünk megnézni párat vasárnap délután. Aztán tegnap este vissza kellett mennünk, mert a nagyinak is meg akarták mutatni. Ráadásul számomra új volt, hogy volt huszár ezred, amelyik nem "rendes", zsinóros dolmányt és csákót hordott, hanem Viktória dolmányt és pörge kalapot. (Ezt nevezik Garibaldi kalapnak?)

read 2010.03.24. 10:04:12

@Első Osztályú Huszárkapitány:

Reagálva a pro és kontra érvekre a szobrokat a mi produkciós cégünk a read gyártotta. Közreműködésünk nem politikai jellegű volt, csupán rendelkezünk a kellő kapacitással a kivitelezéshez. Egyébként személy szerint azt gondolom, hogy jó ötlet volt kimozdulni a megszokott kokárda, zászló stb díszletek világából, és valami olyasmit csinálni, ami legalábbis vitát indít, megmozgatja az emberek agyát. Nem utolsó sorban pedig némi hasznos információval szolgál azok számára is, akik eddig azt sem tudták mi az a huszár.
A kivitelezés minősége természetesen a felhasználáshoz igazodik, vagyis ezek nem évtizedekig köztéren álló szobrok, melyeket nem fél méterről kell nézni, hanem ahogy a fotók is mutatják.
süti beállítások módosítása