HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Cannes Lions 2009 a számok tengerében

2009.06.21. 16:39 lausekesther

Hát, a magyarok idén sem, sőt, a korábbiaknál talán még kevésbé hódították meg a Cannes-i reklámfesztivált, nemcsak bulizni jönnek jóval kevesebben, de a tavalyi 43-hoz képest a nevezések száma is negyedével visszaesett. Persze nem csak mi vagyunk így ezzel, az egész globál reklámszakma megrengett, a nevezések számának eddigi évről-évre történő szép növekedése visszafordult. Még mindig magasan az amerikaiak vezetnek, de ők is majdnem ezerrel kevesebbszer fizették be a borsos nevezési díjat, mint tavaly, akárcsak a harmadik legnagyobb pályázó, Argentína. A második helyen álló Németország idén 700-as esést produkált, Spanyolország ugyancsak, Quatar meg, ahonnan tavaly 71 díjért indultak, idén gyakorlatilag bojkottálja a fesztivált.

Na, azért megvannak a válság nyertesei is, már ha valaki mindenáron így akarja magyarázni, miért jött ebben a depressziós-költségmegszorítós helyzetben a tavalyinál 70-nel több nevezés az oroszoktól, tízzel több meg a lengyelektől. A régiónkban egyébként a lengyeleken kívül bátrabban pályázott idén Szerbia és Szlovénia is, a többieknél esés van, legnagyobb az osztrákoknál, akik a tavalyi 246-nál 80-nal kevesebbszer pengették ki a nevezési díjat. (Részletes adatokat holnap a Kreatív Online-ra kipakolunk) Összehasonlítva egyébként a régió többi országával, a nevezések számát illetően nincs min szégyenkeznünk, az osztrákokat és a lengyeleket kivéve - és a románok fölénye azért még megemlítendő - egész jól tartjuk a régiós átlagot. És ugyanez érvényes az elnyert díjakra. Míg például tavaly a magyar Leo Burnett hazahozhatott egy bronz oroszlánt a Cote d'Azur-ről, addig a csehek, a románok, a szerbek is üres kézzel mentek haza, és Lengyelország és Ausztria is csak két-két díjat kaparintott meg a sok nevezésével.

Kíváncsian várjuk, mi lesz idén.

Szólj hozzá!

Címkék: cannes 2009 nevezések

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr711199006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása