Eldönthetetlen, hogy Steve Ballmer vajon tényleg visszataszító jellem-e. Egy szavazat arra, hogy irritáló, egy arra, hogy zseniális figura.

Ballmer bevonult a fesztiválpalota Debussy termébe, és elmondta amit akart. Az utána lévő interjúban szintén. Tegnap este – és talán az egész fesztiválon eddig - a Microsoft CEO-ja volt a fő látványosság, a cirkusz, akit gyűlölni mennek el az emberek egy-egy megjelenésére.

Esther simán elintézte azzal, hogy nem bírja elviselni. Tény, hogy Ballmer egy ripacs, egy parádéfigura, aki inkább hasonlít A dupla nullás kölyökben Cashpotot alakító, rendre idióta szerepeket vállaló – egyébként viszont nagyon is kiváló - Wallace Shawn-ra, mint a világ legnagyobb szoftvergyártó- cégének a fejére. A hangja fülsértő, a stílusa tenyérbemászó, a legtöbb poénján pedig alighanem csak azért nevet mindenki, mert a király kínos szellemeskedésein is kötelező volt.

Ennek ellenére Ballmer egy zseni. Mégpedig azért, mert céltudatosan még rá is tett egy lapáttal arra, hogy minimális szimpátiát se érezzen iránta senki sem. Ezt pedig csak egy olyan ember engedheti meg magának, aki egy olyan cég első embere, amelyik benne van a világ öt legismertebb márkájában, és 3 milliárd dollárt költ csak marketingre egy évben. A performatív beszédaktusok minden iskolapéldáját rutinból hozta, egyszerűen szórakoztató volt, holott nem mondott semmi különösebben meghökkentőt. Amit igen, azt majd Esther írja. (UPDATE: Már meg is írta itt.)