Végzettségemet tekintve szociológusként alapvetően inkább ember- mint állatpárti vagyok, és az 1 százalékos kampányok és adományozások idején magam is sokszor eltűnődtem, hogy az emberek miért adományoznak inkább állatmenhelyeknek, mint beteg, öreg vagy fogyatékkal élő emberek segítését felvállaló szervezeteknek. Ugyanerre a kérdésre épít a zürichi Mühlehalde Vakok Intézete is a legújabb szpotjában.

Valami mégis sántít. Egyrészt korántsem vagyok biztos benne, hogy etikus az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben levő vakokat "elállatiasítani" - még akkor is, ha tudjuk miért van, és mintegy szimbolikus jelentéssel bír. Másrészt pedig abban sem vagyok biztos, hogy a bennem is felvetődő kérdésre bárkinek is jogában állna értékítéletet alkotó választ adni, és kijelenteni, hogy márpedig ez fontosabb ügy, szégyelljétek magatokat. (Mert a szpot zárósorainak és a YouTube-on található magyarázószövegnek - Lots of money is donated for animals in Switzerland, especially exotic ones. But there are also people closer to home who desperately need financial support as well - kétségtelenül az a célja, hogy lelkiismeretfurdalást okozzon.) 

Teszi mindezt úgy, hogy egyáltalán nem objektív, külső nézőpontból dönti el, hanem saját, jól definiálható érdekében: adjatok nekünk pénzt, mert mi fontosabb dolgot csinálunk. Ezzel az összehasonlító logikával - egzotikus állatok kontra itthoni vakok - akár eljuthatnánk oda is, hogy ne a svájci vakoknak adjatok pénzt, mert ők legalább jól élnek (hiszen Svájcban vannak), hanem a kínai földrengés áldozatainak. De a kínai földrengés áldozatainál még rosszabb Sri Lanka-i  gyerekkatonák sora. Annál meg még rosszabb a kongói vérengzések áldozatainak sora. És így tovább. Biztos lehet egyik társadalmi ügy, egyik nemes cél fontosabb a másiknál, de ezt mindenki maga dönti el, és nem hiszem, hogy lelkiismeretfurdalást kellene éreznem, ha az állatokét fontosabbnak tartanám a vakokénál. Még ha nem is így van.