Szerda délben egy röpke előadás erejéig végre sikerült meghaladni az összes teremben zajló permanens forradalmat: Braun Róbert a digitális Y-generáció utánra felrajzolta az általa R-nek kereszteltet, ahol már default az önkifejezés, a fogyasztás közösségi élmény, és főleg: eljő a felelősségtudat, meg annak felismerése, hogy a problémákat nem oldja meg más, úgyhogy muszáj lesz személyesen, két kézzel.
Ahogy a röpke jövővízió utáni kérdéseknél kiderült, a CSR-bizniszre még idejekorán ráugró Braun ezt tartja az egyetlen járható és elkerülhetetlen útnak, ezért is állt az élére: szerinte az állampolgári és az állampolgárok által kikényszerített céges felelősködés előbb-utóbb felváltja a selejtes politikát is, ha már egyes márkák úgyis több pénzt mozgatnak meg, mint közepes méretű EU-tagállamok.
A vízió lényege: a fogyasztók valódi kötődéseket szomjaznak, a jövőben értékek alapján döntenek, és ezzel csak olyan márkák tudnak majd élni, akik nem csak a kirakatba helyeznek el egy-két értéket, de értékállításokra húzzák fel az egész márkát. Ehhez a vállalatoknak is változniuk kell, a mostani felállást megfordítva a márkáknak lesz vállalata - ez lesz hát az R-generáció kora, ha eljön. Ebben Braun szerint most ott tartunk, ahol a reklámszakma az 1920-as években: a probléma lassan már adott, de az eszközök meg még sehol, és hogy teljes legyen a kaland, az egész átállást két gondolkodással ezelőtt szocializálódott vezetőknek kell majd levezényelnie.
Reklámkonferencia: Braun Róbert: Jövő=önkifejezés+felelősség
2009.09.23. 16:43 zsombor
5 komment · 1 trackback
Címkék: tudósítás
A bejegyzés trackback címe:
https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr101402165
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Reklámjogi Fórum 2009 2009.09.23. 21:13:18
Éppen ma került megrendezésre Egerben a Reklámjogi Fórum 2009 rendezvény. Az Országgyűlés 2008. júniusában fogadta el a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvényt, mely szakmai körökben mind...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.09.23. 21:06:57
R, mint responsible, csak ha valakinek véletlenül nem lenne világos. :D
zsombor 2009.09.24. 12:37:06
@nahátnahátnahát: kifejted?
Mediadroid 2009.09.24. 14:22:19
kókler, aki beszél, de nem tudja mit csinál, vagy nem is csinál semmit. Dr Braun ennél azért több imho. Legalábbis "papírja" (történész és filozófiai diplomája), van arról, hogy jövőbelátó váteszként akár hitelesnek tűnő víziókat lebegtessen meg nekünk, eccerű marketingrabszolgáknak.
Inspiráló volt :-)
Inspiráló volt :-)
shadai 2009.09.24. 23:25:23
Inspiráló volt szerintem is, és a zuiprezi prezi is nagyon rendben volt (ha jól láttam az utolsó sorból, blackberryről masszírozva = MENŐ).
Az eredeti "r-generáció" amúgy szerintem pont a 68-as "nagy generáció" volt, az egész öko-hippi-globo gondolat akkor született meg a nyugati világban, és a mai napig az olyan arcok viszik a prímet corporate vonalon is "responsibility" témában, mint a Ben&Jerry's vagy a Starbucks. Vagy akár az Apple a ma már nagyon zöld gépeivel.
Tehát ez a fogyasztói réteg (szokás őket "educated consumer"-nek is nevezni) nem új, bár valóban egyre láthatóbbak és hallhatóbbak. Hogy ők lesznek-e a kritikus tömeg hamarosan... ezt nem hinném.
Ezt az "r-típust" amúgy legviccesebben a "Stuff White People Like" blog írta körbe, pl:
stuffwhitepeoplelike.com/2008/02/07/60-toyota-prius/
stuffwhitepeoplelike.com/2008/01/19/6-organic-food/
stuffwhitepeoplelike.com/2008/01/21/12-non-profit-organizations/