HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Import áru érkezett a djuice-hoz - frissítve

2009.12.03. 11:35 csudaygé

Még bambán ülve a tévé előtt is feltűnt a Djuice-nak ez a műmájer spot-ja, ami olyan volt, mintha az Üvegtigris vagy a Valami Amerika csapata próbált volna meg 30 másodpercben Guy Ritchie-t játszani.

Tekintettel arra, hogy nem értek hozzá, nem kezdek bele annak taglalásába, hogy a Djuice nevű márka jól működik-e, sikeres-e azok körében, akiknek ezt szánják, bevezétese óta különféle színeváltozásait hogyan fogadták.

Engem sokkal inkább az üzenet érdekel, amit ezek a gyorsan pörgő képsorok közvetítenek, és nagyjából annyi jön le, hogy a főhős a mobiljában testet öltő technológiai fejlődésnek köszönhetően mennyivel gyorsabban tudja mozgatni azt a kapcsolati tőkét, amit a felmenőitől megörökölt urambátyám viszonyrendszerben be tud indítani annak érdekében, hogy valami nagyon ciki és biztos hiper divatos zenekar koncertjére belógjon, miután a jegyek már elfogytak.

Szóval ez az egész már önmagában is ciki kellene hogy legyen, pedig a film szép és ügyesen van megcsinálva,  erre tessék, most vesszük észre az Addictnál hogy az egész még csak nem is saját agyszülemény, hanem megint valami máshol kipróbált ötletnek a khm… adaptálása.

Az azért érdekes, hogy a Vodafone spot-ját október vége fele rakták fel az Ads of the World-re, ez a Djuice film pedig az elmúlt hetekben kezdett el futni a tévécsatornákon, tehát nem nagy időkülönbséggel készült a két film.

Ha a két történetet egymás mellé tesszük, ismét büszkék lehetünk arra, ahogyan egy reklámban megmutatkozik a valódi mélymagyar néplélek. Ott egy ötletes, szeretnivaló srácot mutatnak meg, aki kockáztat és mindent megtesz azért, hogy megszerezze álmai csajának telefonszámát, itt pedig egy pitiáner ügyeskedőt tolnak a nappalinkba. 

 UPDATE: Imént hívott fel Farkas Vilmos, a Leo Burnett kreatívigazgatója, aki nagyon kedvesen elmondta, hogy már jó ideje dolgoztak ezen a filmen, már zajlott a forgatás, amikor látták a Vodafone argentin ügynökség által készített filmjét. Ez van. nincs okom, hogy kétségbe vonjam őszinteségét.

 

 

43 komment

Címkék: reklám film pannon djuice

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr211569355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blackrock (törölt) 2009.12.03. 14:34:58

Ennél a pannonos reklámnál kevés idegesítőbbel találkoztam mostanság.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.03. 14:37:18

Valóban sokkal aranyosabb az eredeti, viszont a srác nem "megörökölt" kapcsolati tőkét mozgósít, ahogy látom. Persze keménykedő, de nem lett szerintem elk*rva. Szóval nincs vele gondom.

mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2009.12.03. 14:38:12

a pannonos ratyi. talán a kevesebb jobb lett volna, de ez a túljátszott, elnagyolt viselkedés...aú.
a djuicehoz meg annyit, hogy lehet, hogy nyúlás, de nem pofátlan. és még jónak is nevezném, ha a 3. másodpercnél nem guy r. neve ugrott volna be. a hazai palettán még így is kiemelkedő. ami nem feltétlenül 100% bók ;)

Bayla 2009.12.03. 14:46:23

A Csalán nevű arcot Vécsi Tibi alakítja a Korai Örömből.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2009.12.03. 14:49:32

Ööö.. feltűnt az valakinek, hogy a szpot igazából a drogbeszerzésről szól, a szubkultúra és a tranzakciók minden attribútumával, csak "koncertjegynek" nevezik az árut?

És a szlogen: "Kapcsolatokkal a kezedben BÁRMI összejöhet..." Khm...

nincsde 2009.12.03. 15:01:05

Büdös tolvaj banda, ez nektek adaptáció :)

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.12.03. 15:02:01

Nem igazán jött be a pannonos...

Jedlik 2009.12.03. 15:41:22

Mi a fasz az a lol, hogy ELFOGYOTT A JEGY KOLINRA bazmeg??? eletszeru.

gitáros 2009.12.03. 15:54:25

Szerintem ez a reklám tök rendben van. A "megörökölt kapcsolati tőkét" meg gondolom, soha, senki nem veszi igénybe, ugye?

bazs 2009.12.03. 15:54:31

Még mindig jobb, mint ha pl. Tiszel Künde telefonszámára vadászna. Magyarokank ennyi jár, nesztek:)

wiener 2009.12.03. 15:57:32

szar a djuice mint brand, nem is ertem ennyi sok penzbol, hogy tudnak ilyen fost gyartani hozza

Surdilovics 2009.12.03. 16:18:21

Kedves csudaygé,

Alaptalan és szakmaitlan a kritikád.

1. Valóban kicsit sántít, hogy nem eredeti az alapötlet, de ez se jogi, se reklámetikai szempontból nem elítélendő. Mások a karakterek, más a képi világ, mást akar megszerezni a főhős, más a sztori vége, stb. stb. Legalább annyi eredeti ötlet van benne, amennyi koppintás. Ennyi "lopás" simán belefér - akár más műfajban is (zene, játékfilm, autó design, stb.)

2. Függetlenül a koppintástól, miért is rossz ez a szpot? Az érveid: Mert egy "műmájer, pitiáner ügyeskedőt" mutat be, aki "a felmenői kapcsolati tőkéjét mozgatja" (..ezt honnan..?), valamint, mert "Guy Ritchie-t játszik" a rendező. És mindebben a "mélymagyar néplélek" mutatkozik meg.
Erről a Nincs rajta sapka-féle nyuszikás vicc jut eszebme.
Akkor is, ha ez egy informális játszóblog: ennél jóval komolyabb, alaposabb, objektívebb érvek szükségesek a szakmai hitelességhez.

baranyaiesz

csudaygé 2009.12.03. 16:48:41

@Surdilovics:

lehet, h szakmaiatlan a kritikám, ettől még az a véleményem, h műmájer, mert egyszerűen úgy akar visszaadni egy életérzést, hogy az nem tűnik hitelesnek, de ami még ennél is fontosabb nekem, mert a posztnak nem az a lényege, hogy szar-e a film vagy sem (btw maga a filmes megvalósítás tetszett " a film szép és ügyesen van megcsinálva"), hanem, h milyen a srác, aki a főszereplője a történetnek ahhoz a másikhoz képest, aki a Voda filmjében szerepel. ennyi

Kedves Szomszéd 2009.12.03. 16:53:13

Csalán az a Vécsi Tibi alakítja a Korai Örömből :)

Ms. Tulipan 2009.12.03. 16:53:30

Kövezzetek meg, de én inkább választanám a djuice srácot a narkós haverjaival, mint az Eva Mendezre recskázó lúzert :)
Persze ettől függetlenül a film tényleg koppintás, de nem a Vodától, inkább a Blöffből

hoseman 2009.12.03. 17:03:34

"de mégis segít mert úgy hívnak mint a kutyáját"...ahamn....lófaszt a seggetekbe ti kurvamodern,baszotttrendi szarevők!
Net-mél-cset-esemess a haveroknak....jézusom....anyám borogass!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.12.03. 17:20:26

szerintem túl hosszú, pörgős és szerteágazó a sztori, nyilvánvalóan koppintás, és egyszerűen szar ahhoz,hogy eladja a terméket a célcsoportnak.

a djuice már nagyon nagyon régóta nem találja magát, hihetetlen, hogy hol ebbe kapnak, hol abba kapnak bele...lehetne már valami stratégiájuk.

ezzel a reklámmal kvázi a telefonhívást, és az sms-ezést reklámozzák...
net mail hívás sms wow mekkora spanyol viasz...
szerintem nagyon nem magukat adják el

Surdilovics 2009.12.03. 17:49:29

@csudaygé: Fontos és érdekes dolog a magánvélemény - ha van objektív, szakmai alapja. Ha valaki csak a szubjektív, szakmaiatlan magánvéleményét írja le, akkor azt szerintem ne szakmai fórumon tegye, mert félrevezető: a laikusok (lásd legtöbb kommentező) azt hiszik, hogy egy profi, megalapozott véleményt olvastak egy szakértőtől.
(Azáltal, hogy a "Kreatív kommunikációs szaklap" szóösszetétel benne van a fejlécben, ez egy szakmai fórum. Akkor is ha közben játszóblog.)

Lényeg: szakmai látszatot adsz egy súlytalan magánvéleménynek és ez megtévesztés.

Szabó Patrícia 2009.12.03. 17:52:58

@Surdilovics:

"Valóban kicsit sántít, hogy nem eredeti az alapötlet, de ez se jogi, se reklámetikai szempontból nem elítélendő. Mások a karakterek, más a képi világ, mást akar megszerezni a főhős, más a sztori vége, stb. stb."

Kihagytad, hogy a logo is más.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.12.03. 17:59:35

@Surdilovics: őőő az ember had döntse már el, mit ír a saját blogjára, mégha egy szakmai lap játszóblogja is az... a házikedvences postoknak ennyi erővel mi helye itt?

szar a reklám, mit ad el? smst?hívást?kutyanevet..?
nem a márkáról szól, nem a terméket akarja eladni. rossz a fókusza.

csudaygé 2009.12.03. 18:06:54

@Surdilovics: szerintem ez a szokásos kritika vita, ami sehova nem vezet.

Annyit írtam le, hogy szerintem szerencsétlen dolog az, hogy a voda spotjában szereplő csávóból egy olyan figura lett, mint amilyen a Djuiceban, ill. h nem véletlen, hogy ez így történhetett, figyelembe véve az angolszász és a K-K-európai viszonyokat.

Azt, hogy én bárkit is félrevezetnék, szerintem te se gondolod komolyan. De majd mondd meg kérlek, hogy melyik egyetem PhD. programjára iratkozzak be, hogy annak elvégézése után kifejthessem véleményemet (ami akkor is személyes, ha én éppenséggel ennek a lapnak a szerkesztőjeként dolgozom)! köszi ;)

Szabó Patrícia 2009.12.03. 18:09:01

na, eltűnt egy kommentem, pedig nem volt jó

Szabó Patrícia 2009.12.03. 18:09:35

na, visszajött egy kommentem, pedig nem volt jó

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.12.03. 18:26:24

két észrevétel: ha október végén került fel az ads of the worldre, és november második felében már fut, akkor nagy valószínűséggel nem látták az alkotók a másik szpotot (legalábbis nem az ads of the worldon). az meg, hogy valaki megpróbál bejutni egy koncertre, szerintem nem pitiáner ügyeskedés. nyilván mint rajongó megmozgat minden követ az ember (na jó, hogy miért épp a kolin, hát istenem).

Ju$t an0th3R $taR^ 2009.12.03. 22:01:43

@Surdilovics:
Csak egy kérdés: Te ügyfél vagy ügynökségi oldalon dolgoztál ezen? :P

marklar_ 2009.12.04. 07:54:07

Azert ebben a postban is megmutatkozik a "valodi melymagyar neplelek": minden szar, mindent mindig fikazni kell... Szerintem ez a reklam messze kiemelkedik a hazai reklamok kozul. Egyebkent a linkelt voda reklamnal nem gond a guy r. utanerzes?

jasztreb 2009.12.04. 11:35:44

hagyjuk már az ilyen szakiskodó véleményeket lécci, hogy nem adja el a terméket a célcsoportnak. ezt honnan tudod? lehet annyit is írni, h nem tetszik és pont. csudaygé is ezt tette.
igen guyritchie-s meg a másikra fájón hasonlít, de legalább jól meg van csinálva. kár azért a pár apróságért a kolinnal meg a kutya nevével.

Hivatalosan is Szpészkadett · http://bulb.blog.hu/ 2009.12.04. 14:03:10

Azért arra érdemes odafigyelni, hogy egy 16 éves csávónak ma Magyarországon jobban imponál egy ügyes, cool, trendy arc mint egy lúzer. Egyébként két külön célcsoportnak készült kommunikációt látunk, szóval nem is értem azokat, akik ezért bármit is számonkérnek a kivitelezésen vagy épp a történeten. Ez a spot mindazt takarja, amit ma a djuice képviselni szeretne - akinek nem tetszik, az majd max nem veszi meg a terméket vagy a szolgáltatást.
Azt pedig, fôleg ne kérjük már számon egy mobiltelefonokat és hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat áruló márka filmjén, hogy miért sms meg net meg hívás...

És mégegy beszólás a blog értetlenkedô írójának: valóban azt írsz, amit akarsz a saját blogodba. De amennyiben egy cég blogjába írod, hiába a jópofa játszóblog elnevezés, akkor véleményeddel az egész céget képviseled. Aki pedig szakmai oldalon ír, az azért hívja már fel az alkotókat és kérdezze meg ôket, hogy mi is a helyzet.

UI: szakmabeli, de nem djuice-on dolgozó vagyok és fáj, amikor egy igenis az átlagból kiemelkedô és jól összepakolt, értelmes üzenettel bíró kommunikációt fikáznak.
A djuice-t pedig kisbetûvel írják.
És gratula az alkotóknak.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.12.04. 23:19:35

@jasztreb: azt hiszem még mondhatom,hogy beletartozom a célcsoportba, vagy legalábbis közel vagyok hozzá, és ismerek jópár embert aki benne van. NEM lehet érteni, hogy mi a djuice kommunikációjának a célja. a márka nem egy kerek egész, hanem egy foltokból összerakott rongybaba...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.12.04. 23:21:18

@Hivatalosan is Szpészkadett: nem azt kérem számon, hogy miért smst, és hívást reklámoz.

az egész ahogy előadja, kvázi azt mondják 'bazze feltaláltam az smst'.
nem,nekem egyszerűen nem mondja meg, hogy miért pont Tőlük vegyem meg az az smst, miért pont hozzájuk tartozzam. tartozzak egy sráchoz,akinek az a neve,mint a másik tag kutyájának?
wow...

2009.12.06. 18:08:18

@Kontárblog: tény, nem feltétlen mondja meg, hogy miért pont tőlük, de ennek nem is feltétlen kell elhangoznia.. jelen reklám esetében sokkal inkább arról van szó, hogy a létező szolgáltatásokat agyban a djuice-hoz kösd hozzá..
nincs miértje.. max a díjcsomag ára, ami nem tünik soknak első hallásra.. különösen a djuice 26 év alatti célcsoportjának

amúgy lehet a könyvíró látta vagy hallott a voda videójáról, de teljesen jól újraírta.. a sztori legalapabb szála maradt eredeti..

viszont megint jönnek a fura szlenghasználatok.. mondjuk ez a reklám ilyen téren annyira nincs elborulva, de egyes filmeknél olyan szöveget adnak elő, hogy azt senki sem érti meg :)

Art Mooney 2009.12.08. 17:53:56

a vodafone-os reklam kedves, vicces.

a dzsuzos primitiv es eroszakos.

az erdekes szerintem itt az, h mi tortenik akkor, amikor az oregedo es kontraszelektalt reklamiparosok megprobaljak kitalalni (vagy iranyitani?), h mire porog a fiatal - az eredmeny pedig a sajat eroszakos es primitiv viselkedesuk projekcioja.

Surdilovics 2009.12.08. 18:04:22

@csudaygé: De, komolyan gondolom a félrevezetést. Félművelt, felületes kijelentések szakmainak vannak becsomagolva (a csomagolás ebben az esetben a blog alcíme) - rá is haraptt a csalira egy pár komment-harcos. : )

Nem kell PhD a marketinghez, "csak" gyalorlati munkatapasztalat. A marketing nem tudomány, a reklám nem művészet (és a kreatívigazgató nem rocksztár). Ennek ellenére a reklámok elemzéséhez egy kicsit többre van szükség, mint a szubjektív vélemény.

Darth Revan 2009.12.09. 09:11:54

Legalabb ne egy konkurens ceg reklamjat loptak volna el.

Irorszagban a vodas reklamnak olyan verzioja megy, hogy a fizko baratnoje feher karacsonyt szeretne (de itt ugye nem nagyon szokott esni a ho) ezert a ficko egy ho agyu beszerzesen munkalkodik (ez is a vodafone, nem az O2 vagy a Meteor keszitett belole egy sajat verziot)

la russa 2009.12.09. 16:11:53

jé, zsigeri gyalázás

a kutya nevén kívül nincs vele bajom
odáig is elmerészkedek, hogy színfolt ez itt

Sotyola 2009.12.18. 13:24:14

Nincs baj a Pannon reklámmal, csak éppen késtek vele vagy fél évtizedet. 2009-ben G. R. stilusában forgatni szerintem tök ciki. Ezután komolyan veregették egymás vállát a "kreatívok" és a megrendelők, hogy milyen modernek vagyuk??? Mondjuk illik a D-Juise brandhez ami úgy gáz ahogy van. Mintha apám találta volna ki.

szürkebarát 2009.12.29. 19:14:30

Szerintem a djuice reklámmal filmes szempontból semmi gond nincs. Ötletes, pörgős, a célcsoport meg marhára nem homogén, tuti van benne, akiknek bejön, van akiknek nem, és akikre hat azok meg még csak nem is tudják, hogy hatott rájuk - ők az igazi célcsoport. A Vodáshoz hasonlít az alap gondolat, lehet, hogy kiszivárgott egy sajtcetlin az ötlet lényege, hogy valaki kb ezt akarja megcsinálni, és itt is megtetszett valakinek. De lehet, hogy a szerelmi történeteket se mindenki Shakespeare-től lopja. Azt mondják a jó művész másol, a zseni lop. Kinek hogy tetszik. Amúgy a Vodás kivitele szerintem igénytelen, de ízlések és pofonok.

A telefon-net-mail-sms kb arra vonatkozik, hogy a képen látható okostelefonban éppúgy benne van mindez a sok okosság, mint a djuice csomagokban. Mondjuk nekem az a sok gombos telefon nem tetszik, maradok iPhone-nál...
,-PPP

A drogos észrevétel tetszik, fel se tűnt, de már értem, miért van mégis elvi bajom ezzel a djuice reklámmal. Az bosszant benne, hogy "reklámozott életérzés" címszóval reklámozza, hogy a hivatalos csatornák nem érnek semmit. Hiába lehet a szabad piacon jegyet kapni, ha be akarsz jutni inkább ügyeskedjél. Persze naivitás lenne abban hinni, hogy a világ nem így működik. Csak talán reklámozni nem ezt kéne, mert ezek gerjesztik egymást.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.04. 11:37:34

@szürkebarát: és nem szánalmas, hogy a végén azért juthat be,mert úgyhívják, mint egy kutyát?

"sok okosság" -apám 4éves telefonjában is benne van ez a sok okosság, mint sms, hívás, mail, net..

mivel elve a lakosság igen kevés hányadát szólítja meg, és a célcsoporton belül is elég kevést érdekel, érint meg valószínűleg, én speciel az mondom, a plakátra, és tvreklámra költött pénz itt ablakon kidobott...
"akikre hatott" mégis, mit mond, mivel jobb a djuice,mint bármi más?
süti beállítások módosítása