Mire beértem a szerkesztőségbe, kiderült, hogy a Konzervatórium már hétvégén megírta, ami az első értetlenkedés után egy teljes reggeli beközlekedésen keresztül fortyogott bennem a kampányra ráforduló és megrendítően ronda Fidesz-plakátot látva. Okosjobbos barátainknak az utolsó szóig igazuk van abban, amit a dizájnról írnak – sajnos nem tudok úgy tenni, mintha nem olvastam volna, így viszont nem is írom le még egyszer.

Ez a poszt is főleg azért készül, hátha számít a több irányú nyomás, és lefeszegetik Szíjjártó Péter unokaöccsének a kezét a 6-os CorelDraw-ról. Természetesen nincsenek illúzióink azt illetően, hogy nem a 2010-es lesz a Magyar Köztársaság történetének legszínvonalasabb kampánya: szerkesztőségi szinten inkább valami érdekesen nyomasztóra számítunk dizájn- és üzenetfronton. Ez a plakát inkább annak tükrében meghökkentő, hogy olyan, mintha véletlenül és őszintén lenne rossz.

A Fidesz elmúlt kampányaiban ugyanis a spontánnak tűnő dolgok is nagyon okosan ki voltak centizve – kezdve onnan, hogy Orbán éppen azt mondja-e, hogy fel, vagy azt, hogy föl, egészen a szerintem remek 2002-es A jövő elkezdődött kampányt követő, profin szar – ámde elcseszett alapkoncepcióra épített – 2006-os Rosszabbul élünk utolsó komor pöttyéig. Most viszont nem csak azzal van baj, hogy szürke olvashatatlanságba taszították az Obama-import kulcsszavakat, de azzal is, hogy mik ezek a szavak, hány van belőlük és miért.

Ez a plakát sokkal jobban emlékeztet egy kicsit moodboardosra vett slide-ra a Fidesz ügynökségének (vajon van ilyen?) szóló első prezentációból, ahova felhányták az összes fontos kifejezést, amit a párt majd birtokolni akar a kampányban, mint egy kész, működő plakátra. Mindenféle szellemi csomagolás nélkül – és ebből a szempontból lényegtelen a dizájn, ha szép lenne, sem mentené – odaborítani mindezt az út mellé nem kampány, és az, hogy együtt, meg változás, önmagában nem üzenet, hanem a legordasabb politikai klisé a görögök óta.

Nem is azzal van a baj, hogy itt a change mögül lemarad a ...we can believe in, és nem forgatják fel az egész kampányt olyan irányba, hogy a régóta tűkön ülő aktivistákat ne csak kopogtatógépeknek használják – tudjuk, hol vagyunk, itt az alulról szerveződés is felülről szerveződik, vagy LMP-nek hívják és olyan, amilyen. És azzal sem, hogy nem az az idealizált dolog történik, hogy aki változásról papol, az konkrétan, tételesen megnevezi a rossz gyakorlatokat, és hiteles alternatívát kínál azokkal szemben – a Fidesz nincs rákényszerítve erre, hülye lenne bármivel elidegeníteni bárkit, aki végre odasodródott az erős polgári vállakhoz. És főleg: persze, ez még nem a kampány, csak egy kis ráhangolós preview.

De attól még a kicsit megforgatott bevásárlólistát (remény van, változás van, rend van) érdemes volna legalább egy koherens mondatpár szintjéig továbbgondolni, mert rögtön jönnek a végveszélybe került nyugdíjasok, a távhőáfa, a normális magyarok, a csendőrség meg a magyar népet a kibontakozásban akadályozó tudjátokkik, aztán könnyen olvadhatnak a nagyon is relatív százalékok, ha erre senki nem mond semmit, de azt legalább rútul és 3D-ben.