HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Kiderül végre, mi az a Djuice?

2010.04.09. 11:24 romanb

Tegnap este fél nyolc előtt valamivel egy csomó tévén elindult egy háromperces reklámfilm, amiben a Djuice igazgatója, Bíró Balázs, a Pannon székház egyik tárgyalójának az asztaláról elindult, bejárta az országot, majd megállt a Nyugati pályaudvar melletti irodaház tetején, ahol talán az új irodájuk lesz. Közben elmondta a fiataloknak („26 év alatti”), hogy itt most minden megváltozik, elegük lett, leválnak, függetlenednek, olyan szolgáltatók lesznek, akik végre azokért vannak, akik használják őket. Nem nagy telefongyár a cég, hanem szimpatikus húszfős kis focicsapat.

Na ez az apró csúsztatás a dologban, a Djuice ugyanis egyáltalán nem lesz kicsi kedves cégecseke, változatlanul a Pannon, vagyis a Telenor tulajdona, tehát a forradalmi leválás egy jól átgondolt üzleti stratégia része. Ez a kamu része a dolognak, de az igazság mindig bonyolult.

Viszont nem volt még a hazai kommunikációs piacon ilyen jellegű márkabejelentés. Volt már sok átmárkázó nagyszabásúskodás, könnyes búcsú a Westeltől, kockává alakuló Matáv. Olyan viszont nem, hogy egy telekommunikációs cég valamilyen beosztású vezetője beállt volna a kamera elé, hogy elmondja, mi van, mi lesz. (Nagy Bálint, a Magyar Telekom egykori kommunikációs igazgatója egyszer feltűnt a Sokatmondó díjcsomag reklámjaiban).

Lehetett volna ez az egész rettenetesen kínos is, de nem lett az. Sőt, a mászástól kezdve, a birkanyíráson át az utolsó képkockáig egyben van a film, jó a szöveg, ami azért is eszméletlen nagy dolog, mert eddig szinte soha nem sikerült senkinek normálisan eltalálnia a normális stílust.

A Djuice márkával évek óta megy az erőltetett fiataloskodás. Minden megnyilvánuláson az látszott eddig, hogy nyűg ez a Pannonnak is, mert ez az egész Djuice valami egy kötelezően átvett dolog. Valahol egyszer működött és ilyenkor a multinacionális cégeknél az a szokás, hogy ráerőltetik az összes vagy majdnem az összes, vagy a gyengébb érdekérvényesítő képességű kis leánycégekre is.

Soha nem volt egyértelmű, hogy mi az a Djuice? Pannon almárka? Külön cég? Szolgáltatásmárka? A kép akkor vált végképp sötétté, amikor tavaly áprilisban úgy döntött a Pannon vezetése, a Djuice „túl cool” és kicsit finomítani kell a márka kommunikációján. „Emiatt az átlagos fiatalok nem tudtak kapcsolódni a márkához” – mondta Morten Saugnes, a Djuice akkori magyarországi igazgatója, aki egyébként tavaly augusztus közepén távozott a Pannontól.

Az akkor bevezetett új arculat és a kommunikáció a telekommunikációs konfekciós áruházból jött, vagyis pontosan olyan lett, mintha a T-Mobil, a Vodafone, vagy a Pannon csinálta volna. Sőt az akkori márkaváltó filmekkel bőven el lehetne adni fehérneműt, dezodort, sört vagy áramszolgáltatást is. Aztán ismét fordítottak egyet a kommunikációs iránytűn és megint elkezdődött a menőzés.

Olyan fájdalmas szövegek mentek bele a reklámokba ősztől, hogy „hé, haver”, „menő bandám volt” és „béna volt a séróm”. Pont az szörnyűség, mint az átlag magyar művészfilmben, amikor hosszas kamerába merengés után megszólal a főhős. Megint elindult az a téves elképzelés, hogy a fogyasztó majd úgy tekint egy hasábokból összerakott narancssárga, piros telefoncégre, mint a haverjára.

A mostani megújulás, leválás nem indult rosszul, van mögötte nagyon sok gondolkodás, a háromperces film után elindított reklámok is jók, az ajánlat is. Ha a Pannon nem válaszol az ügyfélszolgálatnak négy napja elküldött levelemre, otthagyom őket és megyek a Djuicehoz.
 

63 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr581906866

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi kreatív szürkeállomány-rohasztás: DJUICE 2010.04.09. 23:39:45

Imént olvastam a Szívlapáton a Pannon új, erősen OMG-WFT-kategóriába robbanó, minden idők talán legdebilebb reklámfilmjéről. Na, ezért aztán tényleg járna a megalkotó kreatívnak fejbe a szívlapát, mert az azért nem semmi, ha egy pitiáner, lehúzós, fedő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[zsu] 2010.04.09. 17:13:15

ez a reklám annyira jó lett, h szinte tejesen biztos voltam benne, h nem is az ügyvezető beszél benne, hanem egy színész...

stikasz_1 2010.04.09. 22:07:06

A nagymellű öreg nők miatt aggodalmaskodó csajjal operáló reklám számít ebbe a "jó" kategóriába, a kellemesen drága percdíjjal?

EvilHedgehog 2010.04.09. 22:08:52

Az a kár, hogy már az elején az arcodba hazudik...pedig a bizalom kiépítése lenne a cél...

Lova 2010.04.09. 22:49:47

szerintem egyszerűen arról van szó, hogy a külföldi gazdi azt mondta, hogy a pannon-ról Telenor-ra átkeresztelésig a djuice vagy kiválik vagy megszüntetik mert arculat idegen a telenornak.
Azért kiváncsi vagyok egy húsz fős csapat hogy fog megállni a nagyok piacán.

PiBá 2010.04.09. 22:50:14

"Ha a Pannon nem válaszol az ügyfélszolgálatnak négy napja elküldött levelemre, otthagyom őket és megyek a Djuicehoz. "
Az ügyfélszolgálat közös, 20 főbe nem férne bele az is :)

pirosmate 2010.04.09. 22:54:07

Ezuton is szeretnék gratulálni az ex-kollégáknak. Jó a cucc srácok!

Azért majd figyeljetek a hátatok mögé...

:-)

(A post írója meg monnyon le, amiért Mortal Saugnes itt is megkapta az alkoholista seggfejeknek nem járó warholi 15 percet.)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.09. 23:03:55

Pannon -> Djuice

SZDSZ -> LMP?

Nem vagyok egy nagy politizáló, de ezt nem tudtam kihagyni :D

Abdani 2010.04.09. 23:51:07

Gyanús is volt. Nem hittem volna, hogy egy új cégnek lett volna pénze főműsoridős reklámidőt venni a Vacsoracsata szünetében.
Na, de a lényeg, ha olvassa ezt valamilyen Djuice-os, innen üzenem, hogy ha lesz ilyen Családbarát kedvezményetek is, mint a T-Mobile-nál, akkor kizsákmányolt kártyásként én is megyek a Djuicehoz. :)
Elek: kövezz meg az opportunizmusomért, de nem érdekel, hogy füllent, ha olcsóbb mint a T. Egyébként nagyon a szívembe találtak, mert télleg elegem van, hogy azt figyeljem ki hányas az ismerősök közül.

mizrolist 2010.04.10. 00:42:09

@Lova: a Djuice a Telenor márkája.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.04.10. 00:51:23

@Krajcs: Nem vitted végig következetesen a gondolatmenetet!

LMP -> Djuice
SZDSZ -> The Jews

:-D

StopSzmog 2010.04.10. 02:00:26

Jól megírt szöveg? Amikor egy mondaton belül vált egyesről többesszámra? Hajjaj.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.04.10. 02:39:55

Nagyot nem hazudott, sőt... Tényleg független márka lett, a márkaképviseletek már nem függnek a pannontól, külön boltjaik lesznek, külön vezetéssel, ragozhatnám. Nem új mobilszolgáltatót ígér, hanem független márkát.

U26 meg egyszerűen király. Nézzetek majd be:)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.10. 05:37:03

Rám ez nagy hatással volt, rég láttam ilyen kedves és aranyos, egyúttal profi imázsépítő reklámot. Tetszik!

magyar-magyar szótár 2010.04.10. 05:45:00

A reklámokról. (A Tango esete, ami szerintem a netokratív jógyerekek korcsoportjának [Index Life] már őskőkorszaki, de tanítják gyorstalpalós bicskaügynöki tanfolyamokon, hogyan nem vette be a sajtalan angolszász szósz-ot a zsírmagyar...) A fejlett zónijós főnök nem akarja elhinni, hogy Macskássy földjén, ahol Biró rajzolt reklámplakátokat s József Attila szkeccselt reklámversikét, értenek a reklámhoz és van sejtelem, mi kell a bunkójának. Mert persze a felállás ez, Énnnn vagyon a Zagy, a Nagyfú és a reklámzabáló bunkó, [ a német reklámkészítők hülyepicsának néznek minden nőt]akiért le kell mennem kuttyába. Énnn vagyok az Index, A Npszabi, a Török Gábor, a Somogyi és majd én osztom zeszet a sok hülyéjének. És tényleg, nyugodtan rá lehetne bízni a magyar krjúcsívra.. de nem merik..

A "márkától való elfüggetlenedéssrűl"

Ha valaki vesz egy cukorbólszoptt Citroent, akkor lényegi részeiben egy Peugeot vásárol. A PSA konszern birtokolja e két márkát, a fődarabok egy helyen, a végszerelés már külön készül, de a két termék a kereskedelemben vesz végsőbúcsút egymástól.
van ilyen a VW-nél is, pl ha Skodát veszek, akkor is Brazíliában nyersöntött tömbből Magyarországon készreszerelt motor van benne, meg ha Audit vásárolok, akkor is. A hangszórók meg Tunáziában készülnek, a lengéscsillaptók meg Dél-Afrikában. De a Q5-ösben feszítő ciccababba lenézi a Tiguan-t, pedig csak a lényegében nem különbözik az a Q5-től, A Porsche Cayenne esetében pedig az emblémáért és a látszatért kell leperkálni majd 10 millát. Mert egyébként Touareg.

Itt is ez történik, nem példanélküli. Pannon lesz, de egy "elfüggetlenített" vállalatban. (Van ennek valami elkönyveléstechnikai értelme is.)

És a reklám tényleg jó volt, maXXX egy picinyt volt túleröltetve a hűűűddefijatalossak vagyunk fíling.

patye 2010.04.10. 06:02:58

@Krajcs:
LMP=Lehet Más a Pannon :)

2010.04.10. 06:09:16

kár, hogy a 26 év felettiek percdíja egy kalap xar.

balfék 2010.04.10. 06:41:42

És azokkal mi lesz, akik djuice kártyások és elmúltak 26 évesek?

balfék 2010.04.10. 06:47:05

Egyébként a reklám egy nagy kalap szar. Amolyan beleszarok a saját fészkembe. Köptek egy nagyot és aláálltak. Amennyiben a tulaj ugyanaz ,saját magáról állított ki bizonyítványt a hozzáállásáról.Egyik cége alázza a másikat. Magyarul azt sujkolják, hogy eddig át voltatok baszva hülye Pannonosok.

magyar bucó 2010.04.10. 06:50:04

Egyáltalán van joga egy szolgáltatónak kor szerint diszkriminálni az ügyfeleket? Szerintem törvény tiltja...

"Kedeves ügyfelünk! Gratulálunk 26. születésnapja alkalmából, egyben sajnálattal közöljük, hogy hajlott korára való tekintettel felbontjuk a szerződését."

balfék 2010.04.10. 07:04:18

Az ügyfél tartozik az aláírt hűséggel, a cég nem tartozik ezzel?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.10. 07:21:55

magyarul azért ez egy akármilyen LÉ.

Az meg SZÉTFOLYIK.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.10. 08:21:48

Igazából én már elég régóta vártam, és remélem olvasták is, hogy többen, többször írtuk is, végre le kéne tisztulnia a dolognak, mi is az a Djuice.

Eddig olyan kis csökevénynek,vadhajtásnak tűnt, ami mindig valami minimális ötlettől vezérelt idióta reklámfonalat fogott meg, és 2hónapig nyomta, majd a kukába dobta a koncepciót.
Valahogy nem volt egy vonal,amiben lehetett gondolkodni, egy irány, amin lehetett volna érezni, hogy haladnak.

Most a legutóbbi pados gerillásuknál már láttam, hogy valami más, valami új van itt készülőben, és bár ez a filmecske nem lett a szívem csücske, remélem azért végre megállapodnak valamiben, és letisztázzák magukat ebben a fene nagy összevisszaságukban.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.10. 08:24:54

@magyar bucó: hallottál már bankok diák kedvezményeiről? OTP junior számla, stb?
A strandon és a BKV-n is van diákjegy,bérlet.
A múzeumba is van nyugdíjas jegy

Lúdtalp 2010.04.10. 08:26:08

Továbbra is szeretném tudni hogy legális-e az ilyen élterkor alapú diszkrimináció, ki csinálhatja, és mikor. A másik topicban nem kaptam érdemi választ.

feketebarany666 2010.04.10. 08:32:26

En tudnek oriasi sikert csinalni a dijuice nak.
Siman minden tv reklam helyett csak jo olcso lenne.
Biztos h porogne az elofizetes szamlalo....

Szűtté mamá? Szűjjé! 2010.04.10. 08:34:07

Fából vaskarika ez az egész.

huta9020 2010.04.10. 08:39:08

A djuice folyamatos átszabása csak azt mutatja, hogy még mindig túl nagy haszonnal dolgoznak a mobilcégek. Mindegy, hogy hányszor nem sikerült már a fiatalokkal elfogadtatni, hogy nekik egy trendi mobilmárka kell.
A SIM kártyadesign mindegy, mert mert nem látszik. A készülékek ugyanazok, mint a többi márkánál, a percdíjak nem különösebben jobbak. Akkor meg minek az egész?

Amúgy, ha 26 év felettiként nem tudok hozzájutni ahhoz, amit a djuice-bn kínálnak, akkor ez szerintem masszív diszkrimináció.

AutosVilli 2010.04.10. 09:08:07

Be kell perelni őket ,mert kor alapján diszkriminálnak,én is akarok olcsón beszélni!!!

ejha! 2010.04.10. 09:27:39

Szerintem más van mögötte.
Talán az okos kékpropelleresek kiadatbányaszkodták, hogy a fiatalok hajlamosabbak mindeféle multimédia szolgáltatásokat is igénybevenni (zeneletölt, képecske küld stb). Erre csalinak mondjuk belengetik az olcsó telefonálást és majd zsét az MM hozza. Arra is rájöttek, hogy ennek a profitmaxa valahol 26 évnél lehet.

Hát akkor kész a koncepció:
olcsó telefonálás amit majd a sok drágább MM tartalom eltart. Igen ám de olcsón mindki akar telefonálni, viszont az elaggot 27+-ok nem töltögetnek zenét orrba-szájba.
Hát akkor ezek ne is vehessenek ilyet.

Marja jó. de ha van egy család 2 26 alatti, gyerek, 2 szülő meg 4 nagyszülővel akkor
a gyerekek vesznek 8 dzsúszt?
A 6 "öregember" csak telfonálni fog és nem zenélni ami tiszta ráfizú.

Vagy nem csak a kort de az előfizetések számát is korlátozzák?

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.10. 09:39:14

@Lúdtalp: akkor leírom neked is

hallottál már az OTP junior kártyáról, az MKB student számláról?
múzeumban,strandon vettél már diákkal olcsóbban jegyet?
26 év alatt a vonaton féláron utazhat mindenki hétvégén?(még diák se kell hozzá!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.10. 09:44:50

"Pont az szörnyűség, mint az átlag magyar művészfilmben, "
Az a baj hogy minden magyar filmben ilyeneket nyomnak. Borzasztó.

Na amúgy a reklámfilm tényleg rendben volt, én is elhittem, hogy kiválik a cég, amíg nem olvastam 1-2 cikket róla :D (Most meg nekem is írnom kéne egyet... :D)

Amúgy meg azt el is hiszem, hogy a Djuice nyűg volt, mert igazából néha reklámozták, néha nem, és soha nem vlt megmondva, hogy MI AZ. Egy ideig poén és izgalmas a titokzatoskodás, de utána már érdektelenségbe fullad.

"Sőt az akkori márkaváltó filmekkel bőven el lehetne adni fehérneműt, dezodort, sört vagy áramszolgáltatást is."
Azon kívül, hogy szerintem az egész reklámfilmes dolog egy marhaság, valójában azok annyira rosszak voltak, hogy semmit nem adtak volna el :D

@ejha!: Szerintem a telefonáláson még így is hasznuk van, ugyebár ingyévan a Panni háló a "cégnek", és hát igen, valahogy fel kellett lendíteni a multimédia tartalmakat, mert még mindig van pár hülye, aki nem jutott el addig, hogy telefonra zenét letölteni drága -> leszedi filemegosztóról, és rátölti a telóra.

ejha! 2010.04.10. 09:52:12

Jogilag valószínűleg ok a korhatár.

A múzeum, strand, vonat tipikusan közpénzből nagyvonalúskodik.

A bankoknál nyilván a cél, hogy "márkahűvé" tegyék a fiatalokat, és nem is olyan egyszerű a gyerek junior kártyáját használni szülőként pl. kérhetik az igazolványt stb.

De a dj mintha külön brandként próbálná magát eladni. És senki sem ellenörzi, hogy a
kié telefon amibe a SIM-et dugták.

ejha! 2010.04.10. 09:58:28

@ColT:

Azt, hogy ingyé lenne nem hiszem. Az anya alighanem kiszámláz valamit, mondjuk a dj forgalmával arányosan az üzemeltetési, karbantartási meg fejlesztési költségeket.

Persze mi van ha egy szép nap aszonyga a dj, hogy ez sok? Átmehet a T-hez? Veheti-e az infrastruktúra szolgáltatást tőle?

thing 2010.04.10. 10:01:23

Egészségünkre!

jela.hu/?p=834

:-)

Netuddki. 2010.04.10. 10:08:06

@Karmadealer: Ez már KANPÁNYCSENDSÉRTÉS lett!

Netuddki. 2010.04.10. 10:08:47

@kovi1970: Le is lehet venni ezt a posztot. ;)

balfék 2010.04.10. 10:59:58

Nekem mennyi a percdíjam ,régi kártyás djuice-s vagyok 26 felett? Átírják praktikummá?

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.04.10. 11:00:22

Szerintem ez az egész olyan, mint a postafon, tehát egy virtuális mobilszolgáltató. A hálózatot bérli a pannontól, a többit pedig maguk menedzselik. A kérdés az, hogy lesznek-e csak djuice függő készülékek, vagy marad a jelenlegi korlátozás?

Whitedog 2010.04.10. 11:18:03

Persze, majd egy országos márkát egy 20 fős csapat fog üzemeltetni:)

Az egész csak arról szól, hogy mi a nyavalyát találjanak ki, hogy ismét benne legyenek a hírekben. Manapság már k*va nehéz új, érdekes, figyelemfelkeltő dolgot alkotni.
Időnként mindent össze kell olvasztani, mert hatékonyságnövelés, költségcsökkentés kell. Aztán megint lehet új divíziókat létrehozni, mert ez most igazából mégis új piaci szegmens, meg a költségeket pontosan kell mérni, és így még a könyvelőknek is adunk lehetőséget, hogy kicsit jobban nézzen ki a mérlegbeszámoló:)

Nekem az az érdekes, hogy a az ilyen nagy multik milyen jól összehangolják, hogy egy időben csak egyikük nyomjon kampányt, sose látok egyszerre Vodás, Pannonos, T-Mobile-os promóciót! Igazából a médiaügynökségek irányítanak?:))

De ezek még mindig elfogadhatóbb dolgok mint a politikai manipulációk.

Whitedog 2010.04.10. 11:21:15

@ReWriter:
Technikailag szerintem nem minősülhet külön hálózatnak, jelenleg csak a mostani 3 cégnek van erre engedélye.

Frau Rindfleisch 2010.04.10. 11:22:37

Végülis mégsem tudtam meg,hogy mi az a djuice. Egy telefon márkája, vagy egy speciális szolgáltatás, egy vállalat vagy mi a csuda. Igaz, én 70 éves vagyok.
Puszi

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.04.10. 11:43:46

talán nem dijous-t, vagyis csütörtököt mondanak?

_John_Doe_ 2010.04.10. 11:54:27

Kíváncsi vagyok, a 17 éves fiammal kötnek-e szerződést.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.04.10. 11:56:06

@Whitedog: Ezért írtam, hogy bérlik a szolgáltatást a pannontól. Virtuális szolgáltatást pedig bárki indíthat, mert az infrastruktúrát a nagyoktól bérli.

Egyébként elképzelhető, hogy 20 fős csoport csinálja. Ha bérlik a hálózatot, akkor azzal nem kell foglalkozni, a djuice cafe-t pedig frachise-ban el lehet adni. Ehhez tényleg nem kell nagy apparátus.

_John_Doe_ 2010.04.10. 12:00:11

" Biró Balázs a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fiatalok egyáltalán nem érdeklődnek a tartalomszolgáltatások iránt, nem akarnak zenét vásárolni, viszont olcsón akarnak telefonálni."

Ez mekkora baromság. A múlt hónapban a két gyerek (15 és 17 évesek) 208 és 461 MB-ot forgalmaztak.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.10. 12:10:27

P@ReWriter: Sem a Postafon, sem ez nem bérel hálózatot. Ezek ugyanaz a cég, max a Postafonnál a Posta egy viszonteladó. Egyzserűen az eladott mobilokkal történő forgalom után kapnak jutalékot, vagy a Voda máshogy fizet a Postának érte.
A djuice meg a pannon saját cucca. Ez olyan, mint egy újságnál a sport-szekció. Amit ők írnak, az nem "eladják" a lapnak, hanem a lapnak írják. A djuice is pannon. Ugyanúgy egy divizó, mint mondjuk a feltöltőkártyás részleg, vagy azok, akik a szervizben dolgoznak.

mizrolist 2010.04.10. 12:56:33

@balfék: a hírek szerint megtarthatják a mostani előfizetésüket, de új djuice-os csomagot nem vehetnek.

Mária 2010.04.10. 17:48:13

Ez az ember erős akcentussal töri a magyart.

Expat ???

N-drew 2010.04.11. 07:30:25

@Kontárblog: Nem féláron, hanem csak 33%-os kedvezménnyel utazhat a 26 éven aluli a MÁV START-nál, péntek délelőtt 10:00 és vasárnap este 24:00 között. :)

Nekem sima Panyon előfizetésem van, ami még a Happy korából maradt rám. :D
Majd én is váltok szerintem. Bár úgysem szoktam használni.
Amúgy meg egy a minden hálózatba egy tarifa nem újdonság, csak b*cnak bevezetni, hogy a márkánál maradjanak az emberek.

Gerilla Girl 2010.04.11. 12:09:26

Pannontól még átmegy az ember a Djuicehoz, de hogy T-ből biztos nem váltok át csak azért, mert most ennyi a percdíj. 4 év múlva meg válthatnám vissza :D

Vágási Matyi 2010.04.11. 15:30:47

Azért akad a videóban modorosság, izzadtságszag bőven.
Viszont az áraik jók, igaz, régen se voltak rosszak.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.11. 16:49:45

@N-drew: köszönöm, attól még a lényeg ugyan az maradt:D

van ilyen,volt ilyen,és lesz is:D

vidagabesz (törölt) 2010.04.12. 11:50:32

...szerintem semmi különös nincs ebben.
Ez most a 26 év alattiaknak szól. Pár hónap múlva összedobnak egyet a 66 év felettieknek is... :) Pl ingyenesen hívható háziorvosi szám megadással :P

Szabó Patrícia 2010.04.13. 11:31:10

Nos, biztosan áttörés történt, én meg megöregedtem, és ezért nem értem, mi is az konkrétan. A spotokban ugyanolyan klisé fiatalokat látok, mint akiknek ábrázolásától el akarnak határolódni a hosszabb film szerint, ahol a Főnök elmondja, miért fasz mindenki (szori: birka), aki nem ők.

Na, ilyet még tényleg nem pipáltam...

Muster Mark 2010.04.19. 21:17:16

Bazdmeg.

Te posztíró, te az alapján választasz szolgáltatót, hogy milyen a reklámja?

Te tényleg ilyen hülye vagy?

IGEN!

EvilHedgehog 2010.04.19. 22:26:22

@Muster Mark: Hát...árakban nem igazán hűde nagy eresztés..szóval legfeljebb a reklám győzhetne meg... :D
süti beállítások módosítása