HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Címlapon hirdetni jó!

2010.11.19. 19:12 szivlapat

Sokat kellett várni rá, de végre megtörtént. Vagy volt már ilyen, és mi vagyunk a hülyék, hogy nem emlékszünk rá? Mindenesetre kicsit irigykedtünk is a Hvg-re, amikor megláttuk az egy nappal később kézbesített lap eheti címoldalát.

 

A szeptember végi átszabásról már részletesen írt Zsombor az Antagonon, mi most megrekednénk a felszínen, sőt még afelett, a félig átlátszó fóliánál és az Erste hirdetésnél, amivel befedték. 

A fóliára nyomott pizzasütő kisvállalkozó a borzalmas „Ön kinél bankol?” kampányhoz ugyan illeszkedik, és ez inkább hátrányára válik, mint előnyére, de maga a technika, hogy egy lapot becsomagolva látunk hirdetést, már önmagában is örömteli.

Még akkor is, ha magával a címlappal nem játszik össze (ezt nehéz is lenne tartalmilag összeegyeztetni), csak a hátsó borító megszokott hirdetésével, és itt is kicsit sután jön ki az egymásra úszó és összemosódó szövegek látványa, olvashatatlansága.

Dupla felületen végre tényleg nincs mentség arra, hogy legalább az egyiken ne legyen, vagy ha mégis, hát csak minimális szöveg. Persze tudjuk, biztos, csak az ügyfél hajthatatlansága miatt volt erre szükség, de akkor is ronda!

A kezdet mindenesetre bíztató, és reméljük, hogy sok kiadói sales-esnek sikerül az ilyen egyedi megoldásokról meggyőznie ügyfelét!

16 komment

Címkék: hvg

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr752459904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

irodai gerilla 2010.11.20. 12:06:24

Nem olyan vészes ez... mint a KH menőmanója bármilyen formában...
munkakedv .blog.hu/2010/11/18/bortonszleng

zsolesz1 2010.11.20. 12:12:44

Borzasztó a hirdetés, nem lapozható normálisan az újság, téptem is le egyből.

will 2010.11.20. 12:43:50

Semmit sem tesz hozzá szerintem, és semmivel sem lesz érdekesebb általa. Ennyi erővel az akciós csirkemell is mehetne fóliás címlapon.

lakohaz 2010.11.20. 12:45:41

bankol az anyjuk, szükségem volt egy új számlára, eddig erste párti voltam, de nem náluk nyitottam meg... labancok...

titi.hu 2010.11.20. 13:05:46

srácok. a kreatív.hu címlapon egész héten, még most is hibásan futott a dotc... interstitial hirdetés. pillantsatok körbe a saját házatok táján is. Talán nektek tudnotok kellene.

élesztő 2010.11.20. 13:45:11

Én voltam egy piackutatáson, ami a HVG-ről szólt, stílusról, változásról. A csoport egyértelműen a kiváló címlap mellett tette le a voksát, s érdekes módon a változatok, amiket bemutattak, egyik sem volt ilyen.
Akkor mi a csudának kérdezik meg az olvasókat?

És még egy dolog, ha már Erste. Én hülye, még mindig ott vagyok. Most derült ki, hogy az sms őr, ami eddig ingyen volt, most is ingyenes, csak az sms-díját, 11 Ft-t számolnak fel minden kártyás vásárlásod után, amiről értesítést küldenek. Szóval ingyen van, ami 11 Ft/db????

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.11.20. 15:55:47

Van az a pénz amiért a HVG haja is korpásodik.

devadel 2010.11.20. 16:15:57

@élesztő: miért, mit gondoltál, ki fogja megfizetni Orbán bankadóját ?

:-)

te kis csacsi

venszivar 2010.11.20. 17:21:19

@devadel: @élesztő: MI KÖZÖSEN vagy egyenként,de MEGFOGJUK FIZETNI,talán még duplán is !!!

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2010.11.22. 09:35:54

@titi.hu: jogos, tényleg rosszul volt beállítva, elnézést érte!

我鳥你 2010.11.22. 13:04:14

nekik is meg kell élni valahogy. nekem se tetszik,de leszarom hogy mi van egy letéphető fólián. az újság tartalmilag nem kurvult és ez a lényeg.

zsildi77 2010.11.22. 13:20:01

nem is olyan rossz ez a címlap:)

Gglle 2010.11.22. 14:24:01

Nos, én csak abba gondoltam bele, hogy az a műanyag borító -amit én is letéptem- elég környezetszennyező...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.11.23. 22:52:45

undorító a tapintása
feleslegesen környezetszennyező
semmitmondó a szöveg, a kép, az egész
és miről szól?semmiről!!!

szerintem elég szánalmas...
süti beállítások módosítása