Azoknak, akik első cannes-i bejegyzésünk óta álmatlanul forgolódnak éjszakánként az ágyukban miattunk, be kell jelentenem a nagy hírt: amellett, hogy kiküldetésben levő külföldi tudósítókhoz méltó módon rendesen végezzük a munkánkat, és kötelességtudón küldjük haza anyahírszájtunk és jelen kedvenc játszóblogunk felületén keresztül a cikkeket, közben feljebb léptünk a társadalmi ranglétrán. Hajléktalanokból vándorcigányokká váltunk, de nem is akármilyenekké: az otthonunkká vált lakókocsikaraván legszebb és legvadiújabb darabjába költözhettünk be. 

Hosszú-hosszú éveknek tűnő napokon keresztül hittünk előre elképzelt szállásadónkban, és abban, hogy tényleg csak a franciák szabadnapok (és egyben a sztrájkok) iránti mélységes tisztelete miatt nem tudjuk hétvégén elfoglalni az előre lefoglalt és kifizetett apartmanunkat. Hétfőn aztán 14-szeri telefonbeszélgetés és az ezalatt folyamatosan tapasztalt lerázás és hárítás után aztán feladtuk a jóhiszeműséget, és felfogtuk: ez a fickó egyszerűen nem akarja odaadni a lakást. A fesztiválszervezők segítségével hát megkerestük a legolcsóbb lehetőséget (hiszen csóró, pár napja ugye még hajléktalan újságírók vagyunk / voltunk), így találtunk rá a csodálatos nevű Douce France kempingre 15 km-re Cannes-tól, ami valójában egy karavánpark kerekes lakókocsikkal, amik egy az egyben úgy néznek ki, mint a kis nyaralók. Mobilhome - így mondják a franciák is, nagyon helyes kiejtéssel, mintha csak mobilembert (mobile homme) akarnának mondani.

A cigányélet kifejezéssel persze semmiképp sem ítéletet akartam mondani, inkább csak eszembe juttatta a Blöff című Guy Ritchie filmet, meg egy rakás más amerikai mozi hangulatát, ráadásul a kemping valamilyen rejtélyes oknál fogva tele van olaszokkal. A szomszédban a Marineland nevű vízi- és vidámpark szolgáltat plusz muníciót ahhoz az érzéshez, mintha valamiféle fura álomban vagy őrült filmben lennénk: nappal a fókák nyafognak folyamatosan, esténként meg a villódzó Adrenalin felirat alatt dobhártyaszaggató sikítások kíséretében fordulnak fejre és forognak össze-vissza a fák felett az emberek. De bírjuk, nagyon. Furcsa és új, így még egyikünk sem élt / nyaralt.