Pont tíz nappal ezelőtt hívtuk fel a figyelmet, hogy talán nem kéne már a Scrabble-motívumot használni egy hirdetésben 2010 végén, főleg akkor nem, ha a szavakká összeálló betűkön kívül az égvilágon semmi egyéb ötlet nem kapcsolódik hozzá, és nem mellesleg épp fut egy másik hirdetés is, ami ezt használja. Erre mit látunk ma a kedvenc oldalunkat, a Kreatív Online-t böngészve: Ezt:

Emelkedett filmként indul a Művészetek Palotája promószpotja: szép muzsika ütemére osztott képernyőn úsznak be az épületről készített szép képek. Majd egy ötletes váltás és vágás után a képkockák között pacman futkos gépzenére.
Like. 

Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe a Nokia N8 mikroszkóp-technikát is felvonultató új telefonjának szpotja. A Wieden+Kennedy londoni irodája és a Wallace & Gromit animációs filmet jegyző Aardman Animations által készített reklám „a legkisebb karakter stop-motion technikával készült animációs filmben” nevezetű rekorddal került fel a híres listára - írja a Brand Republic.

A szpot egy mindössze kilenc milliméternyi, aranyhajú kislányról, Dot-ról szól, aki álmában mindenféle viszontagságon megy keresztül, útja során számos apró tárggyal kell megküzdenie. A szpotot egy Nokia N8-as telefonnal és egy mikroszkóppal készítették. A CellScope egy olyan mikroszkóp, amit hozzá lehet kapcsolni az N8-as telefonhoz. A filmhez az Aardman Animations egy saját CellScope kamerát készített a University of Bristollal közösen. 

Van az a mondás angolul, hogy "great minds think alike". Minden további nélkül itt egy kép ennek bizonyítására. A bal oldali hirdetés a Kreatív szeptemberi, a jobb oldali pedig a Figyelő múlt heti számából van:

A Leo Burnett eddig is elég szürrealista, „Engedélyez/Elutasít” (Allow/Deny) című, a Norton vírusirtónak készített kampánya (a korábbi filmek itt és itt, itt pedig Dolph Lundgrennel) ha lehet, még szürreálisabb fordulatot vett: maga a nagy David Hasselhoff küzd meg benne egy ventilátorral és egyben egy szóviccel (a fan angolul rajongót és ventilátort is jelent). Az allegóriában a szerkezet a számítógépünk, A Hoff pedig a veszélyes kibertámadó, de ne is próbáljuk értelmezni. Kiváló filmek, önirónia, humor, minden.

A héten esett be szerkesztőségi postaládánkba egy konferencia-meghívó. A rendezvény szervezői a mértékletes alkoholfogyasztás hazai lehetőségeire keresi a választ. Hiányolják, hogy miközben van (volt?) nemzeti drogstratégia, pálinka- és borkultusz, nincs átgondolt elképzelése arról az államnak, hogy mit is kezdjenek a hazai alkoholfogyasztással. Már ha egyáltalán kell vele kezdeni valamit.

A nyilván fontos és aktuális téma részletekbe menő boncolgatása helyett vessünk inkább egy pillantást a rendezvény meghívójára, majd annak címére, amiről elsőre nem tudtuk eldönteni, vajon szándékos volt-e, a címadók is áthallják-e, mint mi, mindenesetre telitalálat!

Már kezdtük elfelejteni, örültünk neki, hogy kihevertük...

Ahogy Larry Hagman deres ábrázattal, rongyolt homlokkal ránéz a dallasi szép napokban készült, a nők fúrótornyaként elhirhedt régi önmagára, az egy Emmy-díjas alakítás, pedig még csak a harmadik másodpercben járunk. Ahogy kenetteljesen mocskosnak nevezi az olajból származó pénzt (vö: BP, és ahogy a szpotban az olaj bugyog), az minimum még egy Emmy, majd egy jelölés, ahogy arról beszél, hogy miért száll be az energiabizniszbe. Na és ahogy a nap felé forfulva, sátáni kacajjal kimondja, hogy Shine, baby, shine!, na az a harmadik Emmy. Hát pontosan ez az, amiért JR Ewingot minden ganésága ellenére annyire lehetett szeretni. Az egész Solar World-ös reklámsorozat kiváló, Cliff Barnes pedig egy idióta, mint mindig. 

Magunk sem számítottunk rá, hogy szegény Luca pónijának története ekkora érdeklődésnek örvend majd, és ha csak két mű erejéig is, de átszivárog a digitális népművészet területére.

Előző posztunkkal kapcsolatban az a vád ért minket, hogy nemtelenül élcelődtünk egy szegény kislány veszteségén, másfelől pedig mindenben – de különösen a pónilovas sufni tuning közterületi kampányokban – csak összeesküvéseket látunk.

A fent hivatkozott komment olyan mély sebeket ütött lelkünkön, hogy nem hagyhattuk annyiban a dolgot, bulvárújságíróktól szokatlan dolgokra vetemedtünk: felemeltük a telefont, leveleket írtunk és kérdéseket tettünk fel.

Nem találod a pénztárcádat? Összefutnál régi osztálytársaiddal, de parázol a közösségi oldalaktól, hogy ott keresd meg őket? Hirdess óriásplakáton! Most olyan olcsó, hogy még neked is megéri!

Nagyjából így lehetne összefoglalni azt a kampányt, amivel két hete árasztotta el budapesti és vidéki utcák - a kihasználatlanság miatt egyébként feltehetően üresen álló - óriásplakátjait, citylightjait és hirdetőoszlopait a titkozatos "Keresem a pónit" kampány.

Blogokon és közösségi oldalakon meg is indult rögtön a találgatás, vajon ki állhat e nagyszerű ötlet és a kb. egy ötéves óvodás paint-használati képességeinek megfelelő színvonalon kidolgozott kreatív mögött.

A viccesebb kedvűek a Twitteren  Lovasi András új lemezére és Schmitt Pál beiktatására tippeltek, volt aki a Gmailre vagy a Google-re, a Kontárblogon pedig még olyanok is megjelentek, akik szerint tényleg elveszett az a szegény póni.

Akik írtak a teaser-plakátokon megadott keresemaponit@gmail.com címre, azok ezt a választ kapták: 

Szia!!!
Köszi, hogy írtál! Van egy jó hírem: lehet, hogy nyomon vagyunk. Apu szerint szerelmes lett egy versenylóba. 
Póni nélkül minden annyira más. Reméljük, megtaláljuk! Ha történik bármi, dobunk egy mélt!
Luca

A hétvégén végre mindenre fény derült: a kampány a Magyar Közterületi Média Szövetségé, amely a saját hirdetési felületeit hirdeti ezzel.