HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Itt az új Citroën-embléma

2009.02.06. 09:03 .:sz-b:.

Márkafrissítéssel ünnepli kilencvenedik születésnapját a Citroën: azon túl, hogy például újraélesztik a legendás DS nevet, optikai tuningra is sor került, aminek leglátványosabb eleme az újratervezett logó, amit 34 országban mutattak be egyszerre csütörtökön. Az emblémát a cég szakemberei és a Landor brandtanácsadó és dizájnügynökség közösen készítették. A nyilakat lekerekítették, és háromdimenzióssá, erősebbé, testesebbé váltak, a nevet pedig ezentúl pirossal írják. A PSFK kommentelői nincsenek elragadtatva az új dizájntól, az egyik az eltűnt csúcsokon értetlenkedik, szerinte a logónak viagrára lenne szüksége, és egyébként is úgy néz ki, mint két bumeráng, a másik szerint annyira elrugaszkodott a hagyománytól (a logó, bár sokak szerint katonai karpaszományra hasonlít, valójában fogaskerekek fogait idézi, André Citroën cége ugyanis eredetileg ilyeneket gyártott), hogy az alapító most minden bizonnyal forog a sírjában. Élőben így fest egyébként:

Vélemény?

29 komment

Címkék: logó citroën autó

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr61925820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tightend 2009.02.06. 09:34:46

Nem az embléma miatt csinálnak szar autókat.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.02.06. 09:39:21

Eddig is lerepült a Xsarák orráról a bajusz, mert az embléma felső nyila túl nagy felhajtóerőt indukált (= kitépte a menetszél a helyéről). Most majd sokkal könnyebben fog leesni, mert ennek a logónak nagyobb lesz a légellenállása. Szépen látszik a két torlópont.

banhegyig 2009.02.06. 09:50:44

@Tightend: Így igaz, az embléma nem segít, de nem is ront a minőségtelenségen.

Pcmg · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=49359 2009.02.06. 09:58:48

Ahogy hallottam: a Citroen csak bizonyos modelljeihez fogja használni ezt az új logót, hogy jobban illeszkedják az adott auto formatervéhez.
Amin lehet, azon megtartják a régit.

Amugy Elég sok autónak változik a márkajelzése az évek során, pl. FIAT, Renault.

LongJohnHolmes 2009.02.06. 10:05:33

Engem a varangyokra emlékeztetnek az Orion űrhajó című sorozatból. :)
Amúgy jól néz ki, és könnyen tisztítható :)

Ronald 2009.02.06. 10:07:54


A FIAT-nak 9 (kilenc) darab, különböző emblémája volt - amióta az eszét tudja.
Csak szóltam.

Funkerman 2009.02.06. 10:09:00

Csak azokhoz a modelljeihez fogja használni a Citroen, amik hátrafelé mennek. Igazán mutathatna előre az a két fogas-bumeráng-nyil. Bár sztem már attól is üdvözülne a világ, ha a C4en bevezetett visszapillantó-rettenet eltünne róla.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.02.06. 10:23:56

Szerintem olyan kövérlacis, csak duplán.

huta9020 2009.02.06. 10:43:44

Nekem nem tetszik. Széteső, semmit mondó, jellegtelen.

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2009.02.06. 10:47:30

az ebbe ölt nem kevés pénzt inkább a minőségre fordítanák, sokkal több haszna lenne.
(sztem egy kis sorozatú drága, mai biztonsági, zaj és egyéb szempontoknak megfelelő de külsőre szinte ugyanolyan DS gyártása nem lenne bukás)

ketyosz 2009.02.06. 11:27:12

Nincs ezzel semmi baj. Vihar egy kanál vízben...

2009.02.06. 11:27:36

Azért ezen a másoknak is sok emblémájuk volt dolgon ne tesék ugrálni.
Azért egy cég szemére vetni, hogy amerika meghódításától kezdve ugyanazt az emblémát használja napjainkig, elég nagy elmebetegség.

prometheus_X 2009.02.06. 11:40:11

André Citroen így is úgy is forog a sírjában a minőség miatt. A Cirtoen ugyanis egy béta-műhelye a Porsche-nek. Azaz ami egy Prosche-be bekerül, azt előbb egy Citroen-ben teszik próbára.

És nem tegnap óta...

fantomböske 2009.02.06. 11:41:22

A DS óta, a Citroen csak a lejtőn lefelé halad. A legjobb modelljük volt, amit sosem fognak túlszárnyalni.
Szerintem.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2009.02.06. 12:44:38

@prometheus_X: Ezt mire alapozod?

Mi köze a Porsche-nek (VW csoport) a Citroenhez (PSA csoport)?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2009.02.06. 12:46:35

Amúgy az új jel abból a szempontból szentségtörés, hogy az eredeti nem volt más, mint egy különleges fogazású fogaskerék két foga, amit (ebben nem vagyok teljesen biztos) a Citroen mérnökei alkalmaztak/találtak ki.

Ez az új stilizált változata annak. Nem rossz ugyan, nekem még szokni kell, de jó lesz az.

Trefli 2009.02.06. 14:57:36

Nincs itt semmi szentségtörés. Ennyi demagóg hozzászólást már régen olvastam.
Remek autókat gyárt a Citroen, nekünk több is van a családban. 3 éve örömmel és problémamentesen használunk egy C4-et, amivel nagyon meg vagyunk elégedve.
Az új C5 egy remek autó, rendkívül jó minősésgű anyagokból, jó összeszerelési minőségben igazi felsőkategóriás autó, jó ár érték aránnyal.
tessék szétnézni a Citroen házatáján és elgondolkodni azokon a dolgokon, hogy jól felszerelt egyedi autókat lehet itt kapni.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.02.06. 15:36:45

A Citroeny jó autó. Amíg önálló volt, eszelős modelljei voltak, de néha nehezen állt be az új típusok minősége (vö régi Alfák).
Mióta megvette a Peugeot, sokat komolyodott. Tudniillik a kaszni és a hidraulika kivételével egy Peugeot az autó.
Az XM óta jellegtelen szegény, de egyenletesebb a minősége. Néha még a kaszni is az. A 90-es évek a forma és az ötletesség mélypontja (ZX, C5). A C6 az, ami kezd újra Citroenre emlékeztetni.
Az új "DS"-sel aprópénzre váltják, felélik a kreatív ősök által összeszedett vagyont.

Buszonolvasó Srác · http://buszonolvastam.blog.hu/ 2009.02.09. 09:41:06

Szerintem ez egy rendbelevős trendi logó, olyan, mint Kirk kapitány intergalaktikus mobiltelefonján az retinaleolvasó, főleg a fenti képen. Abszolút előremutató, kit érdekel, ki forog a sírjában, jöjjenek az űrhajók.

bizonytalan  2009.02.09. 15:13:39

szerintem meg elegük lett abból, hogy csak a rönőnak van pinalogója.

Trefli 2009.02.12. 09:43:10

Az EURO cikkéhez csak annyi megjegyzést fűznék, hogy az arculat és az imázs elég erősen elkülönül egymástól. Tehát arculatot lehet váltani, de imázst nem lehet újrafogalmazni. Az majd a fogyasztók fejáben alakul ki, ha kialakul az arculatváltás kapcsán.
Egy reklámügynökségnél ez a fogalomzavar enyhén ciki.

SirJohn 2009.02.15. 16:41:28

A citroen elkeztdett már jobb autókat csinálni. A jobb autókat pedig meg kell különböztetni. Erre szól az arculat váltás
süti beállítások módosítása