Ne kerteljünk, a cannes-i nagyágyúk számára a közép-kelet európai régió nem csupán reklámok terén nem létezik, hanem a médiapiaci elemzések is csupán az USA-t, Nyugat-Európát és Japánt tekintik globálisan mérvadónak.
Kezdjünk mindjárt egy beszédes számmal. Az első hét kategória több mint 1400 shortlistes munkájából négy osztrák pályaművel is összesen mindössze 13 régiónkbeli alkotás van. Ez nem kevés, hanem egyszerűen minimálisan észlelhető, de persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne mindegyik Grand-Prix győztes is akár, de lássuk be, ennek kicsi a valószínűsége. Ha a többi kategóriában még mehet is ez a szám feljebb, akkor sem tűnik elhamarkodottnak két lehetőséget felvázolni. 1. a régió alkotásai tényleg szarok. 2. a zsűri összetétele finoman fogalmazva sem megfelelő. Tegyük most egy kicsit zárójelbe ezt a részt, és nézzük, mit szűrhettünk le az eddigi előadásokból.
Hogy nem Közép-Kelet-Európában fújják a médiapiaci passzátszelet, az eddig is világos volt. De globális médiapiaci előrejelzéseket, fejtegetéseket, jóslatokat és körképeket vajon fel lehet-e állítani felső-középosztálybeli wasp, iPhonima nevű fiatal japán, valamint brit kreatív- iparágban dolgozó fogyasztók mindennapjai alapján? Oké, hogy ott van a progresszió, ezek az országok a világ legfejlettebb médiapiacai, de hahó, ők a világ médiafogyasztóinak mindössze csekély részét jelentik. És vásárlóerővel sem csak ők rendelkeznek. Egy dolog világpiaci tendenciákról számok alapján beszámolni, és ebből egyértelművé válik, hogy a digitális uralom elkerülhetetlennek látszik mindenhol. De hogy a PricewaterhouseCoopers Outlook 2009 előrejelzése igazából egy elitista jóslat, arra a legjobb példa, hogy Marcel Fenez szájából elhangzott a következő mondat: az emberek hajlandóak fizetni a minőségi digitális tartalmakért. Kik, hol, miből és mennyit hajlandóak, arról nem is beszélve, hogy mi is az a minőségi tartalom? PwC jelentése inkább tűnt globalista, mintsem globális jelentésnek. Mint ahogy a Universal McCann szervezésében előadott Microsoft és Facebook önfényezés is inkább a nagy amerikai digitális álom beteljesüléséről szólt, ők is elfeledkezve arról a nem elhanyagolható tényezőről, hogy a felhasználószámban elementáris erejűnek mutatkozó social-network oldalak még mindig nem termelnek pénzt, és a közeljövőben aligha fognak.
De kanyarodjunk vissza az első bekezdésben felvetett második ponthoz, mert azt gondolom, van összefüggés az előadások szemlélete és a zsűrik összetételéből adódó ítéletek között. 12 kategóriában, nagyjából 150 zsűritag közül összesen 4,5 régióbeli zsűritag van, 2,5 orosz (Steve Harrison az orosz OMD-től a fél), egy lengyel és egy román. Lehet avval érvelni, hogy minden régió médiapiaci súlyának megfelelően vesz részt a zsűrizésben, ahogy azzal is, hogy a zsűri összetétele a korábbi díjak alapján oszlik meg, ami a tyúk-tojás tipikus esete. Persze a Kreatív Online-on már azt is megírtuk, hogy regionális szinten a szokásokat tartván nagyon kevés nevezés érkezett Cannes-ba, így magyarázat lehet az is, hogy kevesebb lövés kevesebb találatot eredményez. De ha őszinték akarunk lenni, akkor az összes valamirevaló szakmai fórumon, blogon, archívumban általában véve is csak a rendre díjakat nyerő alkotásokkal találkozni, a nemzetközileg mérvadó sajtó tehát jó előre megágyaz ezeknek a díjaknak. És akkor most ne menjünk bele újfent semmilyen médiahatás-elméletbe, mert a könyökünkön jön ki, az ilyenkor szokásos regulát mondja fel mindenki szépen magának. Vagy egyszerűen a régióbeli munkák tényleg szarok. Nincs több tippem.
