Óriásit tarolt tavaly a Golden Drumon egy rakás kategóriában a Change Integrated Onovalov-emlékmű kampánya, amivel egy másnaposság elleni tablettát népszerűsített úgy, hogy fiktív feltalálójának állítatott szobrot. Hasonló, kitalált személyre épülő gerillaakciót számos példát láthattunk már rá ezen kívül is, elég, ha a DDB Berlin hatalmas sikerű fiktív vidéki riporteres Volkwagen-kampányára gondolnunk (kampányvideó ebben a cikkben), vagy ha csak néhány hazai példát akarunk említeni, volt a Kék Pontnak egy gerillakampánya a nemlétező droglátó csodaszerrel, vagy egészen friss a Pannon új irodaházát bemutató nyári karmarobotos vírusfilm, fiktív rocksztárral, hamis Wikipédia- és Facebook-oldallal. És még sorolhatnám. Nem kérdés, az ilyenek tényleg ütnek, az ember jót röhög rajta, főleg magán, ha beveszi. Ügyesen lehet vele nagy médiafelhajtást kreálni – előtte és a leleplezés után is, már ha van leleplezés.
Hosszú távon azonban nem biztos, hogy ez jót tesz a pr-ügynökség és az újságírók kapcsolatának, és lehet, hogy a márkának sem, hiszen nem csak az újságírók, de a közönség is könnyen átverve érezheti magát. Persze, a csapból is az folyik, hogy a mai webkettes világban úgyis minden pillanatok alatt kiderül (ahogy az Urbanista blog a Karmarobotot is hamar leleplezte), de aki leközli, aki elhiszi – akár csak első látásra, olvasatra is, – annak tuti kellemetlen érzései lesznek, és még egy kis szégyenérzet is eluralkodhat rajta. Valószínűleg ez a szempont győzött végül a Golden Drum pr-zsűrijében, amikor úgy döntöttek: nem adnak díjat az ilyen kampányoknak. A kérdés nem lehetett egyértelmű, mert a shortlisten még voltak egészen meggyőző és lehengerlő médiahackek, azonban a vitában végülis ez az álláspont győzött: nem etikus, nem érdemel díjat.
Így eshetett meg az is, hogy a tavalyi Golden Drum abszolút győztese, a lengyel Change Integrated idén nevezett kampányával, a Skoda Yetivel pr-kategóriában nem kapott semmit (egyébként médiában és interaktívban sem, pedig oda is nevezték). A kampány ugyanis arra épült, hogy egy fiktív sztorival megbuherálták az emberek érdeklődését – miután az autóeladások a sajtómegjelenések számát illetően rendkívül sikeres hagyományos pr-munka eredményeképpen sem volt hajlandó feljebb kúszni. Amatőr hatású vírusvideókat töltöttek fel a YouTube-ra a legendás Yeti visszatéréséről, majd mindezt elhintették a médiában, a legnagyobb lengyel bulvárlap címlapján hatalmas díjat ajánlottak fel a Yeti kézrekerítőjének, tévéinterjúkba beszerveztek egy fiktív áldozatot, akit megtámadott a bestia, és a többi, és a többi – természetesen a Skodáról semmi szó nem esett. (Itt jegyzem meg csendben, hogy mostanában jelentek meg otthon is a sejtelmes teaser óriásplakátok arról, hogy Jön a Yeti, de azokon legalább egy keréknyom sejteti, hogy miről lehet szó.) Végül keresőoptimalizáltak, miután Lengyelországban iszonyatosan megnőtt a Yeti szóra való keresések száma, és elérték, hogy a Google második helyen már a Skoda Yetire dobjon találatot. Aztán hogy ez hogyan folytatódott, ráklikkelt-e egyáltalán valaki, arról már nem szólt a fáma.
A másik ilyen, ötletes, vicces és ügyes, de a pr-zsűri által valószínűleg hasonló etikai okokból elvetett shortlistes az isztanbuli Grey Fake Candidate kampánya volt, amit a Greenpeace-nek csináltak a török kormány által tervezett új hőerőművek ellen. Éppen helyi választások voltak, így elsősorban a jelöltekre igyekeztek nyomást gyakorolni, hogy aláírják az erőműellenes nyilatkozatot. Kitaláltak egy hamis jelöltet, fiktív nevet adtak neki, és a lehető legpopulistább üzeneteket, abszurd ígéreteket adtak a szájába, mindezt giccses vizuális megjelenéssel tupírozták. Szerepeltették a médiában, vitatkoztatták a többi jelölttel, mindent, ami kell, mígnem a többi jelölt kénytelen volt harcba szállni vele. A kampány előtti 5 jelölt-aláírást a Greenpeace 74-re tornázta fel. Persze a hamis jelölt egy idő után leleplezte magát, de ettől még a kampány etikussága kérdéses marad. Vagy csak a portorozsi zsűri lett volna túl szigorú?
