Tegnap este fél nyolc előtt valamivel egy csomó tévén elindult egy háromperces reklámfilm, amiben a Djuice igazgatója, Bíró Balázs, a Pannon székház egyik tárgyalójának az asztaláról elindult, bejárta az országot, majd megállt a Nyugati pályaudvar melletti irodaház tetején, ahol talán az új irodájuk lesz. Közben elmondta a fiataloknak („26 év alatti”), hogy itt most minden megváltozik, elegük lett, leválnak, függetlenednek, olyan szolgáltatók lesznek, akik végre azokért vannak, akik használják őket. Nem nagy telefongyár a cég, hanem szimpatikus húszfős kis focicsapat.

Na ez az apró csúsztatás a dologban, a Djuice ugyanis egyáltalán nem lesz kicsi kedves cégecseke, változatlanul a Pannon, vagyis a Telenor tulajdona, tehát a forradalmi leválás egy jól átgondolt üzleti stratégia része. Ez a kamu része a dolognak, de az igazság mindig bonyolult.

Viszont nem volt még a hazai kommunikációs piacon ilyen jellegű márkabejelentés. Volt már sok átmárkázó nagyszabásúskodás, könnyes búcsú a Westeltől, kockává alakuló Matáv. Olyan viszont nem, hogy egy telekommunikációs cég valamilyen beosztású vezetője beállt volna a kamera elé, hogy elmondja, mi van, mi lesz. (Nagy Bálint, a Magyar Telekom egykori kommunikációs igazgatója egyszer feltűnt a Sokatmondó díjcsomag reklámjaiban).

Lehetett volna ez az egész rettenetesen kínos is, de nem lett az. Sőt, a mászástól kezdve, a birkanyíráson át az utolsó képkockáig egyben van a film, jó a szöveg, ami azért is eszméletlen nagy dolog, mert eddig szinte soha nem sikerült senkinek normálisan eltalálnia a normális stílust.

A Djuice márkával évek óta megy az erőltetett fiataloskodás. Minden megnyilvánuláson az látszott eddig, hogy nyűg ez a Pannonnak is, mert ez az egész Djuice valami egy kötelezően átvett dolog. Valahol egyszer működött és ilyenkor a multinacionális cégeknél az a szokás, hogy ráerőltetik az összes vagy majdnem az összes, vagy a gyengébb érdekérvényesítő képességű kis leánycégekre is.

Soha nem volt egyértelmű, hogy mi az a Djuice? Pannon almárka? Külön cég? Szolgáltatásmárka? A kép akkor vált végképp sötétté, amikor tavaly áprilisban úgy döntött a Pannon vezetése, a Djuice „túl cool” és kicsit finomítani kell a márka kommunikációján. „Emiatt az átlagos fiatalok nem tudtak kapcsolódni a márkához” – mondta Morten Saugnes, a Djuice akkori magyarországi igazgatója, aki egyébként tavaly augusztus közepén távozott a Pannontól.

Az akkor bevezetett új arculat és a kommunikáció a telekommunikációs konfekciós áruházból jött, vagyis pontosan olyan lett, mintha a T-Mobil, a Vodafone, vagy a Pannon csinálta volna. Sőt az akkori márkaváltó filmekkel bőven el lehetne adni fehérneműt, dezodort, sört vagy áramszolgáltatást is. Aztán ismét fordítottak egyet a kommunikációs iránytűn és megint elkezdődött a menőzés.

Olyan fájdalmas szövegek mentek bele a reklámokba ősztől, hogy „hé, haver”, „menő bandám volt” és „béna volt a séróm”. Pont az szörnyűség, mint az átlag magyar művészfilmben, amikor hosszas kamerába merengés után megszólal a főhős. Megint elindult az a téves elképzelés, hogy a fogyasztó majd úgy tekint egy hasábokból összerakott narancssárga, piros telefoncégre, mint a haverjára.

A mostani megújulás, leválás nem indult rosszul, van mögötte nagyon sok gondolkodás, a háromperces film után elindított reklámok is jók, az ajánlat is. Ha a Pannon nem válaszol az ügyfélszolgálatnak négy napja elküldött levelemre, otthagyom őket és megyek a Djuicehoz.