„Végre megjött a szavazók jobbik esze!” – örvendezett saját Facebook-oldalán a Tv2 egyik munkatársa harminc másodperccel a Megasztár tegnap esti döntőjének azon pillanata után, mikor Tilla Kökény Attila nevét mondta ki továbbjutóként a tehetségkutató döntőjébe. Ja, megjött, csak úgy maguktól, persze.
Aki követte a műsort, tudta, hogy nem lehet kérdéses, a zsűri a megmaradt két versenyzőből a nagyváradi Tolvai Renátát rendeli Kökény döntőbeli ellenfeléül, és ezzel véget vet a harmadik versenyző, Szíj Melinda menetelésének. Aki követte a műsort és figyelte a bulvármédiát is, valószínűleg annak ellenére nem volt meglepve, hogy Sz.M. sokáig a verseny toronymagas esélyese volt, és ha hihetünk a csatorna által folyamatos publikált szavazati arányoknak, még a tegnapi műsor kétharmadánál is látszólag legyőzhetetlenül vezetett.
Hogy mi történt pontosan, természetesen sosem fogjuk megtudni, de nem is ez a lényeges kérdés. Hanem a látszat.
A kereskedelmi média terméke a módosított valóság. Teljes mértékben érthető dolog, hogy egy országos kereskedelmi csatorna egy rengeteg pénzből készített, számára kiemelt jelentőséggel bíró műsor esetében nem szeretné a véletlenre bízni, hogyan alakul a sztori. Ne legyünk álszentek: egy egész kereskedelmi tévés évadot átölelő, a csatorna teljes műsorstruktúráját átszövő tehetségkutató nem sokban különbözhet egy szappanoperától. A csatorna szempontjából az a jó, ha a „cselekmény” fordulatos, hétről hétre maradnak olyanok, akik valami oknál fogva érdekesek. És az is nagyon fontos, hogy ki nyer: nyilván a józan ész azt diktálja, hogy olyan személyiség legyen, akit a tévé aztán jól tud használni a későbbiekben is.
A Tv2-nek az elmúlt fél évben számtalan eszköz állt rendelkezésére, hogy befolyásolja azt, milyen karakter nyerje majd meg a Megasztár 5. évadát. Ők castingolnak, ők választanak számot a versenyzőknek, ők hangszerelnek, ők tervezik a koreográfiát, ők öltöztetnek, ők világítanak és mindenek felett: ők alakítják a szabályokat, nekik vannak médiabartereik, övék a kamera, ők vágnak és ők szerkesztenek. A versenyzőket szerződés köti, nyilván jól kitalált szerződés: azt csinálnak, amit a Tv2 akar. Pont.
Az van, hogy a Tv2 csúnyán elaludt. Egyszerűen iszonyú későn vették azt észre, ami pedig már látszott egy ideje, hogy Sz.M. nem alkalmas arra, hogy a csatorna gyakorlatilag egyetlen emblematikus műsorának arca, szimbóluma legyen. Vagy az is lehet – gyakori hiba újságíróknál is – hogy egyszerűen túlzottan is beleszerettek az „utcán talált” történetbe, a széphangú szerencsétlenbe, a magyar Susan Boyle-ba (Jaj!). Egészen múlt péntekig tarthatott ez a szerelem, amikor Sz.M. élő adásban azt találta mondani, hogy ő szégyelli magát azért, hogy ő jutott toronymagasan tovább és nem a nála jobb énekesek. Szinte látom magam előtt, ahogy az illetékesek szeméről hirtelen lehullott a fátyol, ahogy órákkal később összeült a válságstáb, ahogy eldöntötték: Szíj Melindának márpedig mennie kell!
A múlt héten zaklatolt a problémamegoldó pr-gépezet: a Tv2-s műsorok tele voltak a hazavágyó SZM-ről szóló beszámolókkal, az első számú médiapartner Blikknél, pedig alighanem lehívhattak néhány kreditet, mert a lap a döntőt követő csütörtökön a magát Jézushoz hasonlító, pénteken a rajongóit lesajnáló Sz.M.-et hozta címlapon, természtesen úgy, ahogy azt ilyenkor kell: smink nélkül, csúnyán, fáradtan, pesszimistán.
A tegnap esti adásban nagyon látszott: az egész csatorna nagyon szeretne megszabadulni az elszabadult győri külkerügyintézőtől. Az adás az ő feláldozásáról szólt, amihez – tudtával vagy tudtán kívül, mindegy is – remekül asszisztált minden résztvevő. A zsűrimonológoktól, a számválasztásig és a koreográfiától a helyszíni közönség behallatszó reakcióiig nagyjából minden erről szólt. A hab a tortán természtesen a „megmentői” szerepbe belehelyezett – egyébként igencsak tehetséges – Kökény Attila zongorázós produkciója volt, Charlie-val, hintával, homokozóval és szuperközelibe mutatott, megszeppent angyalarcú kisfiúval, amit aranytollal kell majd beírni az audiovizuális manipuláció nagykönyvébe.
Szögezzük le: a nézők manipulálása nem csalás, hanem a szórakoztatóipar alapvető feladata. Ennyire bénán csinálni viszont óriási öngól. Rosszat tesz a márkának, mert miért higgyek el ezentúl bármit is neki. És ez az igazán nagy hiba: a Megasztár tegnap estig nagyon sikeresen őrizte meg hitelességét és úszta meg, hogy a formátum valóságshow-jellege ellenére valóságshowként tekintsenek rá a nézők.
Mindez kifejezetten csúnya dolog a sorozat összes versenyzőjével szemben: Sz.M.-mel azért, mert kihúzták a korábban elé görgetett bársonyszőnyeget a lába alól, a bent maradt kettővel azért, mert sose hihetik, hogy azért vannak a döntőben, mert ők a legjobbak, a kiesetekkel meg azért, mert mindig gondolhatják, hogy nem is volt igazságos a távozásuk. Finoman fogalmazva sem szép a nézőkkel szemben: sem azokkal, akik szavaztak, sem pedig azokkal, akik felhőtlen szórakozást akartak és helyette egy dramaturgiai hiba kínos kijavítását láthatták. Kellemetlen a csatorna többi műsorkészítőjével szemben, hiszen miért is higgyem el, hogy a 40 milliós játszmában minden úgy van, ahogy tűnik. És igenis rosszat tesz az egész televíziózásnak, hiszen ha egyszer valaki fejébe beeszi magát az a gondolat, hogy a tévé hazudik, azt nehéz lesz onnét kiiktatni.
Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője csütörtökön, a Bulvár & Business konferencián azt mondta, a bulvár határa ott van, ahol a demokrácia határa. Ha egy bulvárműsor azt mondja magáról, hogy demokratikus, hiszen a nézők szabadon döntenek benne, akkor elemi érdeke figyelni arra, hogy ez így is tűnjön, teljesen függetlenül attól, hogy valójában mi is történik. A showbiznisz a látszatokról szól. Ezeket a látszatokat ezért érdemes fenntartani, mert ha eltűnnek, akkor nem marad más, mint a színtiszta cinizmus.
(Ez amúgy egy Kreatív-cikk, ha vitatkozol, érdemes figyelni, lehet, hogy ott is hozzászólnak.)