HTML

Partnerünk

Kreatív Online hírek

Friss hozzászólások

Szíj Melinda kinőtte a kardigánját

2010.12.11. 13:14 szigetipeter

 

„Végre megjött a szavazók jobbik esze!” – örvendezett saját Facebook-oldalán a Tv2 egyik munkatársa harminc másodperccel a Megasztár tegnap esti döntőjének azon pillanata után, mikor Tilla Kökény Attila nevét mondta ki továbbjutóként a tehetségkutató döntőjébe. Ja, megjött, csak úgy maguktól, persze.

Aki követte a műsort, tudta, hogy nem lehet kérdéses, a zsűri a megmaradt két versenyzőből  a nagyváradi Tolvai Renátát rendeli Kökény döntőbeli ellenfeléül, és ezzel véget vet a harmadik versenyző, Szíj Melinda menetelésének. Aki követte a műsort és figyelte a bulvármédiát is, valószínűleg annak ellenére nem volt meglepve, hogy Sz.M. sokáig a verseny toronymagas esélyese volt, és ha hihetünk a csatorna által folyamatos publikált szavazati arányoknak, még a tegnapi műsor kétharmadánál is látszólag legyőzhetetlenül vezetett.

Hogy mi történt pontosan, természetesen sosem fogjuk megtudni, de nem is ez a lényeges kérdés. Hanem a látszat.

A kereskedelmi média terméke a módosított valóság. Teljes mértékben érthető dolog, hogy egy országos kereskedelmi csatorna egy rengeteg pénzből készített, számára kiemelt jelentőséggel bíró műsor esetében nem szeretné a véletlenre bízni, hogyan alakul a sztori. Ne legyünk álszentek: egy egész kereskedelmi tévés évadot átölelő, a csatorna teljes műsorstruktúráját átszövő tehetségkutató nem sokban különbözhet egy szappanoperától. A csatorna szempontjából az a jó, ha a „cselekmény” fordulatos, hétről hétre maradnak olyanok, akik valami oknál fogva érdekesek. És az is nagyon fontos, hogy ki nyer: nyilván a józan ész azt diktálja, hogy olyan személyiség legyen, akit a tévé aztán jól tud használni a későbbiekben is. 

A Tv2-nek az elmúlt fél évben számtalan eszköz állt rendelkezésére, hogy befolyásolja azt, milyen karakter nyerje majd meg a Megasztár 5. évadát. Ők castingolnak, ők választanak számot a versenyzőknek, ők hangszerelnek, ők tervezik a koreográfiát, ők öltöztetnek, ők világítanak és mindenek felett: ők alakítják a szabályokat, nekik vannak médiabartereik, övék a kamera, ők vágnak és ők szerkesztenek. A versenyzőket szerződés köti, nyilván jól kitalált szerződés: azt csinálnak, amit a Tv2 akar. Pont.

Az van, hogy a Tv2 csúnyán elaludt. Egyszerűen iszonyú későn vették azt észre, ami pedig már látszott egy ideje, hogy Sz.M.  nem alkalmas arra, hogy a csatorna gyakorlatilag egyetlen emblematikus műsorának arca, szimbóluma legyen. Vagy az is lehet – gyakori hiba újságíróknál is – hogy egyszerűen túlzottan is beleszerettek az „utcán talált” történetbe, a széphangú szerencsétlenbe, a magyar Susan Boyle-ba (Jaj!). Egészen múlt péntekig tarthatott ez a szerelem, amikor Sz.M. élő adásban azt találta mondani, hogy ő szégyelli magát azért, hogy ő jutott toronymagasan tovább és nem a nála jobb énekesek. Szinte látom magam előtt, ahogy az illetékesek szeméről hirtelen lehullott a fátyol, ahogy órákkal később összeült a válságstáb, ahogy eldöntötték: Szíj Melindának márpedig mennie kell!

A múlt héten zaklatolt a problémamegoldó pr-gépezet: a Tv2-s műsorok tele voltak a hazavágyó SZM-ről szóló beszámolókkal, az első számú médiapartner Blikknél, pedig alighanem lehívhattak néhány kreditet, mert a lap a döntőt követő csütörtökön a magát Jézushoz hasonlító, pénteken a rajongóit lesajnáló Sz.M.-et hozta címlapon, természtesen úgy, ahogy azt ilyenkor kell: smink nélkül, csúnyán, fáradtan, pesszimistán.

A tegnap esti adásban nagyon látszott: az egész csatorna nagyon szeretne megszabadulni az elszabadult győri külkerügyintézőtől. Az adás az ő feláldozásáról szólt, amihez – tudtával vagy tudtán kívül, mindegy is – remekül asszisztált minden résztvevő. A zsűrimonológoktól, a számválasztásig és a koreográfiától  a helyszíni közönség behallatszó reakcióiig nagyjából  minden erről szólt. A hab a tortán természtesen a „megmentői” szerepbe belehelyezett – egyébként igencsak tehetséges – Kökény Attila zongorázós produkciója  volt, Charlie-val, hintával, homokozóval és szuperközelibe mutatott, megszeppent angyalarcú kisfiúval, amit aranytollal kell majd beírni az audiovizuális manipuláció nagykönyvébe.

Szögezzük le: a nézők manipulálása nem csalás, hanem a szórakoztatóipar alapvető feladata. Ennyire bénán csinálni viszont óriási öngól. Rosszat tesz a márkának, mert miért higgyek el ezentúl bármit is neki.  És ez az igazán nagy hiba: a Megasztár tegnap estig nagyon sikeresen őrizte meg hitelességét és úszta meg, hogy a formátum valóságshow-jellege ellenére valóságshowként tekintsenek rá a nézők.

Mindez kifejezetten csúnya dolog a sorozat összes versenyzőjével szemben: Sz.M.-mel azért, mert kihúzták a korábban elé görgetett bársonyszőnyeget a lába alól, a bent maradt kettővel azért, mert sose hihetik, hogy azért vannak a döntőben, mert ők a legjobbak, a kiesetekkel meg azért, mert mindig gondolhatják, hogy nem is volt igazságos a távozásuk. Finoman fogalmazva sem szép a nézőkkel szemben: sem azokkal, akik szavaztak, sem pedig azokkal, akik felhőtlen szórakozást akartak és helyette egy dramaturgiai hiba kínos kijavítását láthatták. Kellemetlen a csatorna többi műsorkészítőjével szemben, hiszen miért is higgyem el, hogy a 40 milliós játszmában minden úgy van, ahogy tűnik. És igenis rosszat tesz az egész televíziózásnak, hiszen ha egyszer valaki fejébe beeszi magát az a gondolat, hogy a tévé hazudik, azt nehéz lesz onnét kiiktatni.

Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője csütörtökön, a Bulvár & Business konferencián azt mondta, a bulvár határa ott van, ahol a demokrácia határa. Ha egy bulvárműsor azt mondja magáról, hogy demokratikus, hiszen a nézők szabadon döntenek benne, akkor elemi érdeke figyelni arra, hogy ez így is tűnjön, teljesen függetlenül attól, hogy valójában mi is történik. A showbiznisz a látszatokról szól. Ezeket a látszatokat ezért érdemes fenntartani, mert ha eltűnnek, akkor nem marad más, mint a színtiszta cinizmus.

(Ez amúgy egy Kreatív-cikk, ha vitatkozol, érdemes figyelni, lehet, hogy ott is hozzászólnak.)

187 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://szivlapat.blog.hu/api/trackback/id/tr32508799

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabályos "csalás" 2010.12.11. 16:13:28

Régóta beszélnek a népek csalásról a kiszavazós műsorok kapcsán. Persze mindenütt van közjegyző, de az teljesen homályos, hogy ezek a nem feltétlenül informatika tudós emberek mit ellenőriznek egyáltalán. De fogadjuk

Trackback: Nemzeti rock az új Petőfiben? 2010.12.11. 16:06:36

Az MR1 - Kossuth Rádió, Történet hangszerelve című műsorának vendége volt ma Koltay Gergely, az MR2 Petfői Rádió új elnöke. Koltay a szélsőjobboldali körökben is kedvelt Kormorán zenekar alapítója, dalszövegírója és zenésze.   A Kormorán vezetője,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

majkanni 2010.12.11. 18:50:53

Kedves Melinda!
Kihasználtak és eldobtak! Örülhetsz, hogy nem autóversenyző vagy, mert akkor ezek most ki is nyírtak volna!
Fel a fejjel!

átlátó 2010.12.11. 18:58:39

@kamarti: Amit írtál értem. Ennek ellenére tartom a véleményemet. Csak annyit tudok fölhozni a mentségemre, hogy háttéremberként annyit álltam a beksztédzsben (általában a rendezői baloldalt szerettem és a firhangba kapaszkodtam), hogy nőben a parfümillatról is érzem kiben van meg az, ami Szíj Melindából hiányzik. :) Férfiaknál a hónajlszag döntött. :) Az is mentségemre, hogy mára nem érdekel ez a csiribiri, szóval csak a netről tudom azt, amit tudok, de nekem már ez is elég. Köszönöm, ha tévedés jogát fönntarthatom magamnak is, mert például egyszer előfordult velem. Dobrády Ákosnak hívták az embert. De szerzőként jobbnak tartom.

átlátó 2010.12.11. 19:02:03

@átlátó: Jut eszembe... ez nem azt jelenti, hogy előadóként rossz. A közös csak annyi a két előadóban, hogy győriek. De győri még a két Boros, az egyik ugye Rebublik, meg a Szatai Gabi, (NO) meg még mások is. :)

Hurri Kán 2010.12.11. 19:19:23

Nem baj hogy zsáktestű borjúfejű Renáta nem tud énekelni, elég ha Zalatnay egykori slágerét tudja...
(Tölcsért csinálok a kezemből).

átlátó 2010.12.11. 19:24:46

@gyvy: Leírtad, hogy nem baj. Akkor tehát nem baj.

hubble7 2010.12.11. 19:28:03

@Bruno: Pénzért szavaztak az emberek, becsapták őket, csaltak, különösen nagy értékre, pert, itéletet !

Bruno 2010.12.11. 19:42:48

@hubble7:
Akkor újra leírom: aki elhiszi, hogy a pénzén kívül bármi más is érdekli a TV-t (bármelyikTV-ről és bár,rlyikműsorrolis van szó) az finoman szólva naiv, kevésbé finomkodva: hülye.

dezso.ma.iszik · http://dezsomaiszik.blog.hu/ 2010.12.11. 19:54:37

Már bocs, de ti hol éltek? Közjegyző csak a darabszámot figyeli. Hogy milyen számról, honnan érkeznek sms-ek, nem számít. TV2 megvette gyorsan a saját sztárját, aki a továbbiakban profitot termel nekik. Ennyi. Eddig hagyták az embereket játszadozni.

aszekelyek 2010.12.11. 20:04:12

Oláh Ibolyával ugyanezt csinálták.Patkány banda. Írják ki a versenyt, hogy csak olyan nyerhet, akit ők jónak vélnek. Irányítható és kihasználható. Az a két szerencsétlen aki még versenyben van pontosan olyan. Melindának jó, hogy megszabadult ezektől. Amit összegyötörték már eddig, az is pont elég volt. Meg se nézem a döntőt. Rengeteg fellépése lesz ettől függetlenül.

aszekelyek 2010.12.11. 20:05:18

El ne feledjem, Király Viktoros szériát nem néztem, ott annyira eleve eldöntött volt.

bájgúnár 2010.12.11. 20:11:31

Má bocs de mi kerűlt a tv-nek sokba?felépítette a stúdiót meg fizeti a vörös dögöt meg a rángatózó izgő mozgó Tillát meg a szűrit.A többi mind felajánlás a betelefonálók leszedett millióiról nemis beszélek!
Ennek fejében egy valóban amatőr megoldást láthattunk egy versenyző "megcsinálásából" majd lenyomásáról.Nem érdekelne ha valóban a tudás az ami győz.De nem!Az előre megírt forgatókönyv szerint zajlott minden.Szerintem sok jobb versenyzőt kinyomtak és nembiztos hogy valóban a legjobbak maradtak bent.Sőt!Ha Sz.M. az alkatának megfelelő ruhákat,koreográfiát és dalokat kap akkor nehéz lett volna kipattintani.Mert hangja van olyan jó mintakik most döntősek.Kökénytől még a Giorgio is magasan jobb!

aszekelyek 2010.12.11. 20:20:23

@rockjano_: annyit mondott összesen, hogy nem szokása a gyűlölködés, többet nem is tudtak belőle kiszedni másor közben.... Nyomatták az amerikából jöttem és a nővérem is rajta lesz a lemezen, persze kommersz, maníros Király viktort. Az a tv2 nél az érték. Legyen. Eddig se nagyon néztem, ezután meg totál negligálom. Szigeti Péternek igaza van, rontja a márkát ez. Ám ahogy nézem, ők egy olyan korú és értékrendbe szocializált célközönségre utaznak, akik nem Szíj Melinda rajongói. Üzletileg ők a vásárlóerő. Abban a kategóriában, akiknek eladni akarnak. Kommerszcsinálóék.

rockjano_ 2010.12.11. 20:26:42

@aszekelyek: Ja persze, nem véletlenül teszik a jó vásárlóközönség a fiatalok, nem mi, legalábbis ők így mérik és gondolják.

A Király Viktor valami szőrnyűen semilyen volt. de ha erre van igény... akkor ők ezt szolgálják ki.

Én is a piacról élek én is megcsinálok olyan dolgokat amiket nem szeretek.

aszekelyek 2010.12.11. 20:30:03

Amikor az is kiderült, a kisfiú a produkcióban is a készítők gegje, akkor már lehetett sejteni. hogy mire megy ki a dolog..... Jól mondta Friderikusz, hogy még a kiskutya jöjjön be és megvan a tuti....

potyus 2010.12.11. 20:34:05

Messze a legjobb hangú volt a Melinda.
Egyéni pechje, hogy elmegyógyászati, de minimum psichológiai kezelésre szorul.
Valóban nem alkalmas megasztárnak, de ha akrták volna csinálhattak volna belőle azt is. De nem akartak. Acikkírónak abban van igaza, hogy későn szúrták ki, ezt a szerencsétlenkedő különleges tehtségű embert nem szabad végig vinni, mert még megnyeri ezt a versenyt. Mert bárki mást állít, ez egy verseny. Lehet a győztest az év hangjának, netán megasztárnak nevezni, Ő a verseny győztese.
Ezek után messze egyetértek azokkal akik gusztustalannak nevezték a metódust ahogy befolyásolták a szavazókat, továbbá "láttam éjjeli őrt nappal meghalni" mondás alapján, nem zárom ki a szavazások manipulálását.
Legjobban a magára valamit is adó Friderikusz komoly pálfordulása lepett meg. Egy ember akiről lesüt a Melinda iránti őszinte elismerés és lelki állapota végetti sajnálat, erre a fordulóra akkorát fordult, hogy nocsak. Undorító. Mester Tamás legalább őszinte volt, megmondta, útálja ezt a nőt és ha rajta múlna rég nem lenne képernyőn. Nem az énektudásával volt baja, hanem egyáltalán, hogy ott van. Többször kinyilvánította, hogy nem érti a nézőket, mert más szemmel nézik a vetélkedőt mint ő. Tudatom mindenkivel, minden egyes pénteken a szavazás be nem mutatatott, nem ismertetett eredménye szerint Melinda kapta a legtöbb szavazatot. Ezt pedig jóbarátom felesége aki a TV2 nél dolgozik. Ez is manipuláció.
Egyszóval, Melinda the best, de ez egyáltalán nem számít, csupán egy gazdsági hóka móka áldozata lett.
Szégyelje magát az egész adó úgy ahogy van.

ne most 2010.12.11. 20:35:32

"Nagyon ügyes, de nehogy már ő nyerje." A média nem birja elviselni, hogy nem tudja mi fog tetszeni a nézőnek, mi lesz a sláger.

Behajtó70 2010.12.11. 20:36:31

Ha neked nem világos, hogy nem az utolsó adásban csaltak a szavazatokkal, hanem azokban, amikben azt hazudták: a hamisan gágogó trampli az über-hiper-szuper sztár, akkor szakmát kéne változtatnod...legalábbis nem blogolni arról, amiről fingod és érzéked sincs!

Hurri Kán 2010.12.11. 20:37:31

Kitömött búvárruhatestű Lótolvai Renátának küldeném a következő nótát:

www.youtube.com/watch?v=PUITI5zEkJM

ne most 2010.12.11. 20:45:03

@potyus: A zsürit az bosszantotta fel, hogy Melinda nem örült a sikernek, ahogy szerették volna. Mint amikor a megajándékozott nem örül - meggyűlölöd. Mester Tamás, aki az életét a zenélésre tette fel találkozik egy ügyintézővel, aki folyamatosan nyer énekesek versenyén és még csak halványan sem látszik, hogy örülne neki. Friderikusz, akinek az élete a televízió rádöbben, ha Melinda megnyeri, akkor a finálé egy temetéshez fog hasonlítani és ő ebben zsüri.

aszekelyek 2010.12.11. 20:47:27

@kamarti: Most jövök rá, úgy megharagudtam rájuk Oláh Ibolya miatt, azóta egy smst se láttak tőlem:) Bele, bele néztem csak ebbe is. Az erre van igénytől hányok. Bocs. A mai huszonévesek le vannak butítva szándékosan a sok xarral, ami ömlik rájuk, oktatás és ált. műv. sehol a kanyarban sem... Jó ha olvasni képes, meg érteni, amit olvas... a nagy része. .Marketing szempontból a legnagyobb üzlet a gagyi. Amibe ez a CD kerül, annyit ki tudnak szedni a bulvármédia fogyasztóiból. Macchiavellisták dolgoznak a tv2-nél.Is. Ebben megegyezhetünk. Bármit rásóznak a vevőre, ha nekik az hoz. Nincsenek erkölcsi fenntartásaik. Tankönyvi példa, amit tegnap élőben megcsináltak. Az ezirányú kutatások pedig arra jutottak, meglepően sok a macchiavellista ......money makes the world go round .... Nem is értem, miért nem ezt énekeltették Melindával a Kabaréból....:D Ja, az stílusos lett volna.... értem. Attól meg tartózkodtak.

aszekelyek 2010.12.11. 20:50:47

@ne most: Ez szép csak nem fog kiderülni, hogy valóban az lett volna, vagy csak egy gagyi duma ez is. Amíg el nem vették a kedvét, addig nem volt ez. Ja, bocs. Láttam szélesen mosolyogni és örülni is. Kicsináltátok. és annyi.

aszekelyek 2010.12.11. 20:56:01

@ne most: Lehet, hogy te meggyűlölöd, akinek nem vagy képes egy rendes ajándékot adni de ezt ne told ránk, nem totál egoistákra. Aki szerint az a gyűölni való, aki nem azt kapja, aminek tudna örülni és azt ki is mutatja , azzal komoly baj van.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2010.12.11. 20:57:28

@Behajtó70: Ha te képes lennél az elemi szövegértésre, akkor képes lennél átlátni azt is, hogy nem gondolom, hogy csaltak a szavazatokkal és ez a poszt nem is erről szól.

aszekelyek 2010.12.11. 20:59:39

@ne most: A zsűrinek mi is az érdeme a tegnapi eseményekben? Ki volt írva a versenyben, hogy ha esik, ha fúj, mindennek örülni kell?

Kiss Géza Ilona (törölt) 2010.12.11. 21:04:35

Index oldalról jöttem ide, nem ismerem a blog íróját. Viszont amit leírt és ahogy leírta az ugyanaz ami az én fejemben kavarog tegnap óta.
Köszönet érte.
A véleményem leírása erről a kereskedelmi tv jelenségről sajnos a blogról való örök kitiltással járna, ezért inkább magamban tartanám.

aszekelyek 2010.12.11. 21:05:59

@potyus: HA egy kis tudásod lenne , legalább, akkor tudnád, a művészek, az igaziak, túlérzékenyek és egyáltalán nem rendelkeznek a derék, egyszeri polgár pszichikai adottságaival. A kettő között összefüggés van. :D A Pici úr is a piacról él de könyörgöm, az ne adja már ehhez a nevét, akinek olyan dalszövege van, saját magáról, hogy -"Egy furcsa tanár nem engedte , hogy igazi művész legyek".... Bocs Pici úr.

xenuka 2010.12.11. 21:06:10

Közjegyző? Ne bazd má!

Van egy cég amelyiknek a telefonos-rendszere fogadja a hívásokat és az sms-eket. Ez egy számítógépprogram. Az eredményt megjelenítik a kijelzőn vagy kijelzőkön.

Mennyire bonyolult olyan programot írni, amelyik PONT azt a szavazási eredményt írja ki a zsűri meg a közjegyző elé helyezett kijelzőkre, amit a programozó - akár totál függetlenül a bejövő sms-ek/hívások számától - előre leírt?

Nulla a bonyolultsága vazze!

Ha akarom elvágom az ÖSSZES bejövő telefonkábelt és akkor is szépen folyamatosan változó adatokat fog kiírni a gép. Pont azokat, amiket előre megírtam.

Pl 2 percben 32% Melinda, 5 percben 16%-ra visszaessen stb-stb

A közjegyző meg totál hülye a telefon vezérlő szoftverekhez és a számítógépekhez külön-külön is, nem hogy még egyszerre.
Ha meg szőrözni akar legközelebb nem őt hívják és nem lesz neki zsé!

Remélem érthető voltam.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2010.12.11. 21:07:01

@Kiss Géza Ilona: Nem fogalmaznád meg mégis szalonképesen a kedvünkért? :)

Kiss Géza Ilona (törölt) 2010.12.11. 21:14:52

@szigetipeter:

Megpróbálom:
Ízlésromboló, pénzhajhász, hazug, ostoba fogyasztóvá átnevelő, értéktelen, manipulatív, senkiházi celebvilágot kitermelő, primitív sorozat / film gyártó / játszó nagy büdös nulla.

egy maréknyi dollár 2010.12.11. 21:18:46

@potyus: Megkíméltél az írástól.Szinte pontosan ugyanezek a gondolatok merültek fel bennem is.
Tetszett a cikk és jó volt a kommenteket is olvasni.
Remélem, Melindának hamarosan lesz lemeze, bár az is benne van a pakliban,hogy - ezek után - ő fogja mereven elutasítani ezt a szépen induló,de gusztustalanul megtorpedózott "új életet".

kamarti 2010.12.11. 21:34:45

@átlátó: bár színpadhoz van némi közöm, nem tartom fenn a kizárólagos jogot, hogy megmondjam a tutit... szóval csak arra utaltam, hogy nem csak szöveggel (ld. Mester Tamás) lehet manipulálni a nézőket

Bruno 2010.12.11. 21:35:48

Édes istenem.... Ha jól érzem akkor elég sokan vannak akik azt hiszik, hogy az újmódi Ki Mit Tud bármiben is különbözik elődjétől.
Nos: semmi különbség nincs köztük.Akkor a politika döntötte el hogy ki utazik Nyugat Helsinkibe (ld: aktuális film), mostmeg a szponzorok döntikel, hogy ki kapp fellépési lehetőséget.
Ennyi, ésnem több.

kamarti 2010.12.11. 21:40:10

@aszekelyek: amit írtam, egyáltalán nem dicséretnek szántam - remélem, nem is hangzott annak
az Oláh Ibolya jelenség tényleg nagyon nevetséges volt a csatorna részéről, de szerencsére Ibolya nem roppant bele. Melindában már nem vagyok ennyire biztos, bár egy sérülékenynek látszó negyvenesről kiderülhet, hogy keményebb, mint gondoltuk (és ezt én nem tartom képmutatásnak)
és hát igen, itt most nagyon egyetértünk: "az erre van igény" nevű ócska kifogást magam is álságosnak, szégyenletesnek, a felelősség alóli kibújásnak tartom - legyen szó zenéről, színházról, tévéről stb. És különösen felháborít, ha - ez ellen általában koruknál fogva is - védtelen kölkökkel teszik ezt, mindegy, hogy szülő, tanár vagy bárakárki az a drága ember.

Hurri Kán 2010.12.11. 21:43:00

@kamarti:
"az erre van igény"
inkább azt mondanám hogy erre van igénytelenség...

kamarti 2010.12.11. 21:43:10

@Bruno: egyrészt a csecsemőnek minden vicc új - nem mindenkinek volt része a Ki mit tudokban. Aki viszont látta anno (és felfogta, hogy mit lát), talán épp azért dühös, mert nem változott semmi.
szóval nem tudom, miért ne lehetne szóvá tenni, ha valami nem tetszik

kamarti 2010.12.11. 21:46:33

@gyvy: hát épp ez az, hogy ebben a mondatban az van, hogy ők csak alázatosan kiszolgálnak - ha ez kell, hát ezt adják -, mintha nem épp ezzel alakítanák (vastagon és folyamatosan) az igényeket, avagy igénytelenséget. Szóval amit te mondasz, az is felmentő!

AnnaKarenina 2010.12.11. 21:49:20

Jó az írás, egyet lehet vele érteni. De hogy mégis téves is lehet a TV2 koncepciója, azt mutatja a Blikkben megjelent, néhány lemezkiadó véleményét tartalmazó írás, amiben a szokásos felvetéseken kívül semmi dehonesztáló nincs Szíj Melindára nézve és van, aki lemezt készítene vele.

Én azt érzem súlyosnak, hogy ilyen kampánnyal manipuláltak, miközben szóban persze "óvni" szerették volna Melindát. Az önbecsülését szinte lenullázták, holott a tegnapi teljesítménye is nagyon élvezhető volt. Súlyos az is, hogy a versenyben maradt énekesek között ott van Tolvai Renáta, akinek nem elegendő a tehetsége ehhez. A zsüri talált egy új kulcsszót: fejlődés, holott csak arról van szó, hogy még most is (a finálé előtt) az egyik dalát el tudta énekelni, a másikban teljesen hamis volt. A kiesettek közül is számosan lennének, akik jobbak voltak ennél, Lakatos Yvette, vagy Giorgio pl. Egy tehetségkutató egy ker. TV-ben sem üzenheti azt, hogy elég akarni a sikert és akkor tehetséges is leszel.
Ezért Mester Tamás odadobta Kállay-Saunders Andrást. Friderikusz elfelejtette régi önmagát, hogy tényleg azért lett sikeres, mert tehetséges volt, szerinte egy énekversenyben az énektudás nem elég és bebizonyítja, hogy nem is szükséges, amikor Tolvai Renátát favorizálja.
Presser Gábor csalódás, ha nem tudja kimondani azt, hogy hamis, ami hamis, gyenge, ami gyenge.

Kökény Attila tehetsége kétségtelen, remélem, győzelmét nem befolyásolja semmi, egyértelműen ő 2010 hangja.

aniriga 2010.12.11. 21:57:00

@brazileiro: A Tabáninak volt egy teltházas koncertje a SZIMA csarnokban és most jelent meg a 2.Nagylemeze,ami már aranylemez.Az elsőhöz képest,amit gyorsan kiadtak mérföldkövekkel jobb.Zeneileg korrekt,szövegei művésziek.Ajánlom figyelmedbe,ha nem is kedveled,egyszer hallgasd meg,szerintem megéri!

gyurma6 2010.12.11. 22:04:34

@pocokpocok:

Na, na! Egy Pataki, aki még lakodalmas rockot is énekel, az bármikor beülne ezért a lóvéért.Meg talán a többi is. Komoly zenészt meg ugysem érdekli, eddig se voltak médiasztárok azok.

egy maréknyi dollár 2010.12.11. 22:10:35

@Bruno: Ebben nem értek egyet.Ha megnézed a Wikin az 1990-ig lezajlott tehetségkutató versenyek(az MTV-n:Ki mit tud,Táncdalfesztivál,Tessék választani,Made in Hungary/győzteseinek névsorát, csupa ma is ismert,nagy nevet találsz.Szerintem egy-két kivételtől eltekintve a mai tizenévesek is ismerik mindet.A teljesség igénye nélkül:Koncz Zsuzsa, Kovács Kati,Hofi,Kern - és sokan mások.
Abban az időben nem voltak ker-tévék,bulvár-sajtó:az indulók csinálták,amihez tehetségük volt és nem kezdte ki őket a média.Lehet, hogy volt bizonyos politikai elvárás,nyomás(ehhez nem értek),de ennek ellenére és ezzel együtt: a későbbiekben szép pályát befutó,igazi tehetségek győztek.

kamarti 2010.12.11. 22:16:48

na, és akkor most mi történt az X-ben? Nem merték kirakni Norbit (akit csípek, de ma gyenge volt, énekben meg sose versenghetett a másik még bent lévő hárommal, és hát ven egy olyan mentora, aki többet árt, mint használ)? Vagy az X nézőinek nem jött be a Gesztiméter (értsd: halott nagymama bevetése), és ezért büntettek?
megvan az új téma, ami egyelőre kilőheti a Szij Melinda-ügyet...
Viszont kíváncs leszek a jövő pénteki nézettségre, amikor a Mega döntőzik (ezek után), az X meg szombat-vasárnapozik, és szombaton szintén már döntő

gyurma6 2010.12.11. 22:18:58

Kicsit javitok. Hobo se vállalná, az tuti.

átlátó 2010.12.11. 22:30:37

@kamarti: Akkó igyunk. :) A zene pedig szép hangszer. Szokta nekem mondani Muck Feri miközben a tenorsaxofont a szopránra cseréli. Ilyenkor meg nekem az jut eszembe, hogy úgy élek, mint egy vidéki színiigazgató és a kóristalány. Mos rám, főz rám, takarít rám, szoprán. :) És szoprán az egész világ.

Bruno 2010.12.11. 22:48:40

@kamarti:
Nem ezt mondtam, hogy nem érdemes szóvátenni, csak annyit szerettem volna kifijezni, hogy csodálkozni nem érdemes.

@egy maréknyi dollár:
Abban igazad van, hogy komoly tehetségek jöttek fel ott. A többit meg fedje homály. Maradjunk annyiban, hogy voltak érdekes heylezetek ott is csak azokból senki nem látott semmit.

rockjano_ 2010.12.11. 22:50:02

Az X-ben is a legjobbat küldték el...jajjjhhh.

German Shepherd 2010.12.11. 22:55:34

A poszttal teljesen egyetértek.
Így volt - így lehetett.

Állásrafal 2010.12.11. 23:21:01

A helyzet számomra érthetetlen. Annyira nem értem, mint általában a tv. nézettségének a statisztikáját.
Számomra nézhetetlen műsorok, emberek, ismeretségi körben sem kedveltek elől a nézettségben. Szíj Melinda is mindig magasan vezetett, veszélyhelyzetben sem volt, most pedig... Nevetséges volt az a megnyilvánulás, ami az utolsó részben Szíj Melindával kapcsolatosan a zsűri részéről kijött, Friderikusz jellemhibái is magasan verték a lécet, nem maradt el a többi zsűritagtól, behozta Mestert.

FEDA 2010.12.11. 23:23:15

A megasztárban egyértelműen fellelhető a szándékosság, ami Melinda elhallgattatására irányult. Azzal azonban már vitatkoznék mennyire elítelndő-e ez, avagy sem. Mivel Melinda sohasem tudott volna a megasztársággal járó világban az maradni, aki eddig élete 40-50 elmúlt évében. Ő elérte, amit akart, erre büszke lehet, valószínűleg az is, másra (sztárnak, celebnek) viszont nem alkalmas karakter. Ritkán látom, olvasom a párhuzamot, de megkockáztatom: az Utasi-Tabáni effektus újabb taggal bővült. Sok ember példaképként tekint rájuk, joggal persze, de meg kell érteni a másik oldal érdekeit is. Summa summarum örülök, hogy LEGALÁBB a Megasztár így alakult..

Shinnotenshi 2010.12.11. 23:25:39

Nem a kiesésben volt a manipuláció, hanem abban, hogy idáig eljutott.
Annak ellenére, hogy mindvégig negatív és látványosan alkalmatlan volt a "sztár" szerepre. De arra is, hogy egy kezelhető előadó legyen belőle.
Felelősséget nem akart vállalni. Ki nem lépett volna, fel nem adta volna magától, persze maradni sem akart, sőt nyerni sem. Mindent hárított. Döntsenek a feje fölött mások.
Persze nézettséget és nem kevés szavazatot "zsebelhetett" be a tévé azzal, hogy ott volt annak ellenére, hogy már mindenki utálta.
Egyszerűen kiesett. A jelenlétével hozta, amit kellett, addig amíg kellett.

picula 2010.12.11. 23:57:29

Ezt még tegnap éjjel írtam, de csak most adom közre.

De előzőleg Shinnotenshi: Nem lehet csak úgy kiugrálni, kiugrott volna már korábban magától, de olyan szerződést iratnak alá az elején mindenkivel, hogy kétszer is meggondolja megteszi-e.

Megvan az év hangja. Meg, de ez nem most derült ki, már régebben: ő Szíj Melinda. A Megasztár utolsó fordulójába ugyan már nem került be. A műsorvezető amikor a továbbjutó személyét bejelentette, ezúttal nem mondta, hogy „a legtöbb szavazatot kapta:” Lehet, hogy ez sem véletlen.(Mindenki gondoljon arra, amire akar.) A műsor koreográfiája ezzel együtt látszik. Minél tovább bent tartani a műsorban „érdekes” (pl. az amúgy nem tehetség híján levő 11 éves Patai Anna - érdekességként a műsor karikás 12-es ), vagy akár szó szoros értelmében színes figurákat. Utóbbira a múlt heti kieső – Kállay-Saunders András a példa. Érezhető volt a zsűri színeváltozása. Az első jel Mester Tamás (akit ha nem választották volna be a zsűribe, legtöbbünk nem is tudná kicsoda) szájából hangzott el, kit nem szeretne látni a végső győzelem küszöbén, azután jött a műbalhé Friderikusz Sándorral, aztán az utóbbi két héten már Fridi is tépte rendesen Melindát, most pedig a zsűri ki is ejtette. Lehet persze, hogy a dolgok ilyetén alakulása nem volt Szíj Melinda ellenére, de azért mégis; ha az „év hangját” keressük, akkor tárgyilagosan szemlélve megállapíthatjuk, kiemelkedett ebből a mezőnyből. Ám szinte beteges ön(le)értéklelése, skatulyába nem gyömöszölhető, nehezen kezelhető önálló egyénisége alapján nem találtatott alkalmasnak arra a profithozó Megasztár szerepre, amire a műsort kitalálták.
A héten olvastam a hálón mit mondott Elton John a „Britains got talent” (a brit X faktor) és egyéb „tehetségkutató” műsorok kapcsán: ezek nem tehetségek felfedezéséért , hanem azok anyagi kiaknázásért vannak. Mintha már látta volna az e heti magyar Megasztárt.

picula 2010.12.12. 00:04:43

@Állásrafal: Csak azért nem érted,mert Te és környezted nem a plebs alja!

picula 2010.12.12. 00:18:43

@potyus: Nem olvastam mielőtt elküldtem az enyémet, de akár ezt is írhattam volna!

@Shinnotenshi: megismételem külön is, hogy értsd: ez egy olyan műsor amiből nem lehet csak úgy kiugrálni. Aki jelentkezik első dolga aláírni egy szerződést - enélkül el sem indulhat - amely szerint az élete kivételével mindene (pl. ideje,) a kertv-é, szerződésszegés esetén sokáig fizetheti a súlyos milliókat.

Shinnotenshi 2010.12.12. 00:23:29

@picula: Te, én láttam ám, hogy mit írtál. Beszívtál, hogy úgy ismétled meg, mintha olvastad volna a nem létező soraimat?

TBG 2010.12.12. 00:24:01

@picula: Afennébe...profitorientált? Azt hittem, hogy szívjóság az egész és tényleg trampli ügyintézők lesznek az új celebek....na ne vicceljünk már...

Shinnotenshi 2010.12.12. 00:42:27

@TBG: Azért gusztustalankodni nem kell. Megnézném a kedves mamát és nagymamát és dédmamát, hogy melyik grófságból szalasztották őket. Azért mert egyszerű ember rögtön trampli? Ejjj-ejjjj......

TBG 2010.12.12. 00:44:10

@Shinnotenshi: Nem értem.

www.idegen-szavak.hu/keres/trampli

Ebben semmi sértő nincs. Tényközlés, ország világ láthatta heteken keresztül.

Shinnotenshi 2010.12.12. 00:47:19

@TBG: Szótárilag lehet, hogy nem sértő, de ennek ma már nagyon is sértő jelentése van. Főleg egy nőre nézve.

TBG 2010.12.12. 00:52:30

@Shinnotenshi: Nem értek egyet. Ha azt írom, hogy "nehézkes mozgású, esetlen", mint a szótár, akkor mennyivel vagyok kíméletesebb?

Ez sajnos ténykérdés. Érdekes, hogy a korábbi "rakat szerencsétlenség" és egyéb jelzők nem verték ki a biztit Nálad, csak a "trampli"....

Mindenesetre megkövetem Melindát.....nem trampli, nem nehézkes mozgású és nem esetlen..csak egy rakás szerencsétlenség. És énekelni sem tud, csak visít és vinnyog...de ez már szubjektum.

Hurri Kán 2010.12.12. 01:19:39

@TBG:
Mert zsáktestű lótolvai renáta az tud... egy bornyú értelmesebben bőg nála... na mindegy...

Gatinho 2010.12.12. 01:53:36

halleluja

halleluja

halleluja

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.12.12. 02:18:09

1 lépés: SZM kap a nézőktől n1 szavazatot. Ez p1 pénz.
2. lépés: egy alvállalkozó beküld p1/2 értékben sms-t a kívánt másik versenyző javára. A számlákat később elintézik.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.12.12. 02:18:46

mármint a tv és az alvállalkozó.

SzaGyu 2010.12.12. 05:50:28

Csalás lehetett.
Attól tartok, a vezetés utasítására.
Legalább is Friderikusz Sándor arca és hirtelen véleményváltozása -ami rá nem jellemző- ezt sejteti...

Az előző szavazáskor az összes szavazatok 48%-át kapta Melinda, míg a másik kettő 20 illetve 30% körüli szavazatot kapott. Koncepciósan lejárattál ugyan Melindát, (ezt mindenki észrevette) de ekkora szavazatbeli különbség akkor sem alakulhat ki a következő fordulóban.

Megpróbálták lejáratták Melindát már azzal, hogy leopárd ruhát adtak rá, és ugráltatták, míg a másik énekest csinosan, elegánsan öltöztették.

Nem beszélve a -ha jól tudom a címét- Fék, virágok, fény című Zalatnay szám Melindának való kiosztásáról.
Tehát buktatni kellett, de mivel a szavazati arány nem a TV2 igényeinek megfelelően alakulhatott, így csakis a csalás lehetősége állhat fenn.

Ezek mind egy koncepciós buktatás jelei.

Ez a Szíj Melinda bukás időzítve volt, mi több megvolt koreografálva!
Szégyellje magát A TV2, de főleg a beképzelt Mester Tamás, és a producer is!!

2010.12.12. 06:47:03

Én megértem a TV2-t, itt sztárt keresnek nem énekest, Melinda pedig szerintem inkább az utóbbi.

Studt 2010.12.12. 07:07:30

RUSNYA MAGDI RESZELT ÜVÖLTŐ HANGJA A LEGSZARABB--HA NEM LETT VOLNA AKKOR vajdasági SEGGNYALÁS, AKKOR MÉG MOST IS OTT ÜVÖLTHETNE a születendő gyerekekkel--mert szülésznő!-....de azóta a nyakunkba akasztották!

blexpress 2010.12.12. 08:29:30

ROHADT GAGYI,GAGYI GAGYI....!!!!!!!!!
AZ EGÉSZ TV2 ELMEHET A PI.......BA!
UNDORÍTÓ AHOGY EZT A BUNKÓ MAGYAR NÉPET AZ ORRUKNÁL FOGVA VEZETIK!!!!!
ÉS SAJNOS NAGYON SZOMORÚ IS EGYÚTTAL, HOGY ILYEN PRIMITIVEK ÉS BUNKÓK A MAGYAROK EZEKNEK TÉNYLEG AZ MSZP VALÓ A FECÓVAL AZ ÉLEN ÉS TERMÉSZETESEN A TV2-VEL.SZÖRNYŰ!!!!!!!!!!!!!!!DEHÁT EZ VAN,DE MI KEVÉS NORMÁLISAK NE SZERESSÜK EZT INKÁBB PRÓBÁLJUNK MEG EZ ELLEN TENNI VALAMIT.

sprenczl 2010.12.12. 09:02:39

Komolyan, mit vártatok egy tv2-től???. Idióták. Bár mondjuk Fletót is komáltátok sokáig.

www80 2010.12.12. 09:17:59

szerintem se a Melinda a legjobb, viszont van azért pár szám, amelyet lelkemet megérintve énekelt el:-)
Az Attila a legtehetségesebb, a Reni meg minden második alkalommal annyira hamis, hogy fáj hallgatni...

a Melindára talán azért is szavaztok kevesebben mert egyszerűen szar volt tegnap! nem biztos, hogy összeesküvést kell a háttérben sejteni. (nyilván az Attila gyereke féle manipuláció valóban manipuláció volt)

2010.12.12. 09:37:29

OFF hozzászólás lesz ez, de ma reggel, ahogy pakolom az MP3 lejátszómra a Quimby új albumát, átnézve a zenei listákat AC/DC-től Tom Waits-ig az jutott eszembe, nagy röhigcsélések közepette, hogy ezek az előadók meddig jutottak volna el egy ilyen "tehetség" kutatóban.
Még szerencse, hogy a világ nem a kereskedelmi TV-ék megálmodta szabványokkal működik.

Hypofx 2010.12.12. 10:04:51

Nem értem az egész problémát. SZ.M. nem az év hangja max az év röheje. A Hangja kappan szerü, a magas hangjai orr hangok, mely hangjai nem voltak, ritmus érzéke semmi, akkor kérdem én Miért is lenne ö bármi is Az volt a sajnálatos hogy idáig elengdték, Persz leht szeretni meg minden, de messze alulmaradt barkivel szemben aki ebben a szériában volt. Azért hadd ne örüljek már mert el tud énkelni egy dalt. Akik szimpatzaltak vle foleg azert mert sajnaltak es benne lattak sajat elcseszett eletuk megvaltojat, csinald melinda nked sikerulhet, te vagy a bizonyiték hogy leht vinni valamire tehetség nélkul is........

Senkifia 2010.12.12. 10:23:51

ez az egész megasztár úgy f.s,ahogy van :) Én azon szórakozom a legjobban,ahogy ott ülnek a zsűriben a "nagymenők",és néha fikázzák az utcáról épp hogy beesett énekest, akik között azért van-volt olyan,hogy az ember álla leesik:9 Persze,hozzátartozik a show-hoz,hogy kiosztanak egy énekesre olyan dalt,ami semmilyen formában nem fekszik neki, se hangilag, se alkatilag,se sehogy, utána meg nagyon okosan megkommentálják,hogy "hát igen, eddig voltál jó is, de hát ez nem volt az igazi" ,miközben ha a zsüri tagjait tenné ki valaki ugyanilyen próbának, nagy ívben esnének pofára:) Pl képzeljük el, ahogy Presser a "Fáradtnak tűnsz" hangján elénekli az ACDC Thunderstruck-ját :) Vagy eszenyienikő, aki azt hiszi magáról,hogy ért az énekhanghoz:) Fridi meg ugye sómen, de ezen kívűl akár én is ülhetnék ott,mert lehet,jobban értek az énekléshez,mint ő :)
na de hát erről szól a show....

Senkifia 2010.12.12. 11:20:05

@Hypofx: @Azonosították Jézus dédanyját: :) na ezzel hadd vitatkozzak kissé :) szerintem meg a presser nulla,ami az éneklést illeti,mégis ott zsürizik :D

Senkifia 2010.12.12. 11:21:40

@Studt: te szegény,annyira sajnállak, a nyakadba akasztott Magdival....de komolyan. Annyira felelmelő lény lehettél előtte:)
beszarok, ekkora hülyéket :D

monyon le 2010.12.12. 11:40:48

Sz.M + TV2 kombó, számomra a következő kis jelenetet juttatja az eszembe a "Papírkutyák" c. filmből: www.youtube.com/watch?v=jC_boSzk8Lg&feature=player_embedded

Szar a műsor? Nincs közönség? Törjünk cseréplécet háton :)

fraki 2010.12.12. 11:51:27

Részigazság, ami a posztban olvasható.

Kassian 2010.12.12. 11:56:32

@blexpress: te olyan hülye vagy, mint a seggem...na, takarodj innen.

iksz01 2010.12.12. 12:23:35

@blexpress: lol :D Zseniális. Ti normálisak inkább hanyagoljátok a kommentelést!

Amúgy, nincs azzal baj, hogy kirakták Szíj Melindát, aki 300 Ft-os SMS-eket küld ilyen műsorba, az vagy gazdag, vagy bolond, a nő pedig nagyon nem való egy ilyen műsorba. Ezek a műsorok esti szórakoztatásra vannak, nem igazi tiszta tehetségkutatók, szerintem ez a legtöbb embernek nyilvánvaló, nem is kell elvárni, hogy spontán legyen.

obisanyi 2010.12.12. 12:23:48

Az itt a fő probléma , h minden manipulált , itt verseny tisztaságáról szó sem lehet , nem érdekes itt a hang , meg tehetség, egy a lényeg , jöjjön a pénz , az pedig akkor jön ha nagy a nézettség,,,,,és itt jön az öngól,,ugyanis ezekkel a huzásokkal a tv2 elveszti a hitelelességét - ha még van - ,,,,és a nézőszám lassan elfogy , gondolom én - bár,,,,,
A 40 milliós játékra való bekerülés az online játékból,,illuzió - sok hühó semmiért , bravo tv2, gratulálok

PiszkosFreddy 2010.12.12. 12:25:10

A magyar nép egyszerű szíjjmelindája....én szívből drukkoltam Neki,de tudtam,hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik...semmivel nem rosszabb sem Rúzsa Magdinál,sem királyviktornál,csak a tv2 koncepciója eddig tartott.

obisanyi 2010.12.12. 12:27:52

@PiszkosFreddy: van benne igazság " kepten "

PiszkosFreddy 2010.12.12. 12:35:54

@obisanyi: a Te fentebbi hsz-edben is,és még sok másikban is van igazság.Azt hiszem sokan jól látjuk ezt a médiának nevezett Álomgyárat,ami egyben az
álmokat is megöli tudatmódosító áfiumával.

PiszkosFreddy 2010.12.12. 12:40:54

Juj,a vége képzavar lett...
A médiának nevezett Álomgyár az egészséges álmokat öli meg a nézőkben(akit képe befolyásolni)és helyére beteg,aberrált álmokat gyárt tudatmódosító áfiumával.

Hypofx 2010.12.12. 12:53:47

@Senkifia: Hol mondtam én, hogy Presser jo enekes.

Sz.M. egy no aki nem hamis, de inkabb fejhang, ritmus erzek nulla, de egy alomot testesitett meg, lehetsz nagy átlagos tudassal is.....

Sokorai_Atala 2010.12.12. 13:08:47

Nekem még az is eszembe jutott, ha sajnálatból, meg megvalósuló álmok stb. miatt szavaztak rá az emberek, azt miért nem vették észre, hogy ő bár egy elvált nő,de kapcsolatban él, két egészséges gyerekkel, lakással, jó állással, normális kollégákkal és főnökkel. És ez sokkal több, mint a nagyon sokak élete. Persze vannak vágyaink és nyilván demagóg vagyok, de jobb az, ha állunk a földön, erősen, két lábbal.

fraki 2010.12.12. 13:14:49

@szigetipeter: Igen.

Nem volt nyilvánvaló, miért is ne volna alkalmas Szíj Melinda megasztárnak. A nézők imádják, Susan Boyle, stb. Nem alkalmas, ezt mostmár tudjuk, az állításom annyi, a posztéval ellentétben: ez nem volt nyilvánvaló.

Vagyis nem "aludt el" a csatorna, és senki sem, itt szerintem antropomorfizálod az eseményeket ("összeesküvés-elmélet"). Evolválódhatott volna ez a történet a Susan Boyle vonalon is tovább, és igencsak jó biznisz lett volna. Az, hogy nem evolválódhat, csak idővel derülhetett ki: túl sok a kétség, Melinda túl "okos", állandóan magára és a helyzetére reflektál, és azért hamis hangokból is akadt bőven.

Tehát igazad van, nem alkalmas, a korrekciós momentum is igaz, de részigazság mindent a média nyakába varrni. Ahhoz, hogy így alakuljanak a dolgok, szükség volt Melindára is. Ugyanolyan érvényes felfogása a dolgoknak az is, hogy a tv2 pusztán asszisztált Melinda akaratához (az "engedett" olvasat).

obisanyi 2010.12.12. 13:25:05

@PiszkosFreddy:

Igen , ,,nagy fegyver a média , és sajnos nincsen mendenki ellene felvértezve,,,,,

fraki 2010.12.12. 13:25:15

@szigetipeter: És továbbmenve ezen a gondolatszálon, az is egy érvényes olvasat (számomra), hogy SzM története egy ügyes médiahekk: tehetséges, bekerült a show-ba, de a "show must go on" kellős közepén lelépett.

És teljesen ízlés kérdése, hogy e médiahekk mögé milyen karmestert képzelünk bele (ezért a médiahekk szó is félrevezető): a gonosz/mindenható/alamuszi médiát, vagy mondjuk SzM ambivalens lényét.

Az SzM-történet egy valós dilemmát hozott a felszínre. A Boyle-effektust ismerjük, SzM rávilágított arra, hogy ez a nemcsak Boyle-effektus továbbra is egyénenkénti dilemma marad.

sipos 2010.12.12. 13:37:10

en.wikipedia.org/wiki/Chart_Throb

Ajánlott olvasmány: Ben Elton - Chart Throb.

obisanyi 2010.12.12. 13:38:41

És még van egy nagyon nagy gond.
Hiába írogatunk mi ide akármit is , akár igen egyszerüen , akár már "doktori disszertáció" - ban megfogalmazva, semmi nem fog változni.
Csak egy megoldás van - most már - nem nézzük a tv2 - t,,,,,,,,,de azt hiszem ehhez túl kevesen vagyunk!

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2010.12.12. 14:06:46

@fraki: Köszi, egyetértek, ez is lehet egy olvasat, bár én az általam vázolt vonalat valószínűbbnek látom.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2010.12.12. 14:08:11

@sipos: Igen, az nagyon jó, mint ahogy az éruntőlegesen kapcsolódó valóságshows regénye, a Dead Famous is.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2010.12.12. 14:35:32

@Fraki: részben egyetértek, tényleg ő ia benne volt. Azt viazont nem gondolnám, hogy a csatorna csak asszisutált volna a dologhoz. Azt en sem hiszem, hog kezdetektol nyilvánvaló volt, hogy ez lesz, de szerintem már pár hete látszott, hogy ez igy nem fog működni. Én ezt azértnem összeesküvés elméletnek gondolnám, inkább csak egy értelmezési lehetőség. :)
süti beállítások módosítása