A kreatív reklámötletektől eddig sem ódzkodó IKEA (elég csak a Facebook Showroom kampányra vagy a nemrégiben osztrák mozikban zajló árkivetítéses Mozikatalógus kampányra gondolni) megint előrukkolt valamivel, ami nem csak kreatív, de alapjaiban rengetheti meg a webes megoldások üzleti modelljeivel kapcsolatos vélekedéseket. Az IKEA által szponzorált Easy to assemble című internetes tévé-, vagyis hát webvideó-sorozat ugyanis második évadjában váratlanul nagy sikereket hozott a svéd bútoráruháznak. 

Szinkronicitás vagy bosszú, ez a két magyarázat lehetséges. Volt ugye az előző Soproni-szpot, ami megszólalásig hasonlított egy régi Molson-reklámra, ami egy kanadai sörmárka (erről többet itt), most pedig ugye fut a Soproninak az új filmje (bővebben itt):

amire, hát, eléggé hasonlít a Molson legújabb reklámja:

A két film nagyjából egyidőben jött ki, a kanadai talán kicsit később, de persze ki tudja, melyiket mikor kezdték forgatni. A szöveg ugyanúgy a hazaszeretet húrjait pengeti, a képek is hasonlók (bár a kanadai nyilvánvalóan jóval nagyobb büdzséből készült), és még a zene is egy alomból való (ezúttal már tényleg a Rekviem egy álomért zenéje, a Soproni alá a sok tucat hasonló közül választottak egyet).

Na most vagy egyszerűen az van, hogy a két márka ugyanarra a kommunikációs sínre csatlakozott rá, ami egy idő után óhatatlanul ugyanoda vezet, vagy szinkronicitásról van szó, arról a csodálatos jelenségről, amikor két esemény egymástól teljesen függetlenül, egyidőben következik be. Vagy a kanadaiak megorroltak az előző miatt, és most ők is csináltak egy ugyanolyat. Vagy beépített kémei vannak a Soproninak a Molsonnál. Vagy a Molsonnak a Soproninál. Vagy.

Nagyon szimpatikus tud lenni, ha valaki nem idétlen sajtóközleményben ordibálja, hogy megint tervez valamit webkettes értelemben, hanem szerényen és csendben megcsinálja. Az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének online mozgolódása ez utóbbi kategóriába esik, és mindemellett a végeredmények is biztatóak. 

Most vasárnap kellemetlen dilemmával szembesül a világ futballszerető férfitársadalma: egyszerre lesz meccs és Valentin-nap. Zseniálisan lovagolta ezt meg a Puma a Hard Chorus szájttal: konkrét szurkolókórusok – egy angol meg egy olasz – énekelnek szerelmes dalokat, de úgy, mintha a stadionban lennének: marconán, üvöltve, és néha megindulnak hozzá. A videókat természetesen elküldhetjük szívünk választottjának, hátha megenyhül, hogy nem az Igazából szerelmet nézzük vele otthon, hanem részegen ordibálunk a lelátón. Ez az angol verzió:

Ez meg az olasz:

via Mozaik Kávézó

Megdöbbentően hasonlít a Duna Televízió félkésznek tűnő nyitóoldalán a grafika és a British Heart Foundation éves jelentésének weboldala. A különbség csupán annyi, hogy a brit oldalon a szívformát kiadó szavak és mondatok kattinthatóak, a Duna tévé szíve viszont statikus. A nemzet televíziójának szíve a "Nekem a Duna Televízió a kedvencem" kampány része, ami néhány hónapja fut és az a lényege, hogy a csatorna rajongói elküldhetik a saját verziójukat arra a mondatra, hogy "Nekem a Duna Televízió a kedvencem, mert..." Ha jól értjük, ezekből a szövegekből állt össze ez a kék szív. A piros szív szöveges részei, a BHF éves jelentésének bizonyos fejezeteire mutat.     

A Story magazinban személyiségi okokból kitakarják, pontosabban elhomályosítják azoknak az arcát, akik nem járultak hozzá képük közléséhez, vagy nem közszereplők, ez a gyakorlat azonban képes egészen különös képeket eredményezni, mint például a mostani számban. Az egy dolog, hogy Norbi első esküvőjén egy arc nélküli nőt vett el (a tanúja és a koszorúslányok is minden bizonnyal az ő családjából kerülhettek ki, mert nagyon hasonlítanak):

A BB Évi gyermekéről készül hatalmas fotó viszont kifejezetten bizarr lett így:

A Magyar Telekom idei évindító rendezvényén az első magyarországi, "ténylegesen architektúrára szabott panorámavetítést" mutatták be a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A vetítést a Bordos.ArtWorks, azaz a Bordos–Kovács–Vicsek hármas készítette, ők panorámavetítésekkel, holografikus vetítésekkel, színházakban vetített díszletekkel, számos vj-show-val és képzőművészeti tevékenységükkel már nagy sikereket értek el Los Angelesben, New Yorkban, São Paulóban, Bejrútban, Dubaiban, Párizsban, Genfben, Kölnben és Rómában is. A rendezvény egyúttal világpremier is volt: Vicsek Viktor saját fejlesztésű rendszere, melyen több évig dolgozott, első alkalommal tette lehetővé az ívelt formára szabott precíz panorámavetítést, amely illeszkedett a hangversenyterem színpad mögötti félköríves falának vonalához, az erkélyekhez és az orgonához.

A rendezvényt a HD Group bonyolította le, a vetítés mellett 3D-s prezentációk is voltak a programban, melyek a beszédeket kísérték. Ezekhez a jelenlévők speciális szemüveget kaptak.

A tavalyi óriási siker után ezútal is lesz Kreatív Farsang, ahol végre mindenki azzá válhat, amivé igazán szeretne. Ha te vagy az úgynevezett kommunikációs szakma egyik szereplője, vagy szeretnél az lenni, vagy ismersz olyanokat, vagy szeretnél ismerni, vagy csak szeretnél rajtunk röhögni, akkor február 12-én, pénteken este 9 után irány  a pesti Broadway, ott is a csodálatos nevű Vakpóni Bisztró pincéje!

"A trailer a mozik reklámfilmje, azért van, hogy a filmet eladja" – világított rá a trailerek lényegére Szepessy K. Ricsárd, a Magyar Trailerszövetség elnöke a Szívlapát blog érdeklődésére. A szakember úgy véli, hogy a hosszú trailer kétélű fegyver, mint elmondta: egy látványos filmelőzetes önmagában csak arra jó, hogy felkeltse az érdeklődést, de nem szabad az összes puskaport ellőni benne, sem hazudni, mert a nézőközönség csalódottan fog távozni a vetítés után. "Olyan ez, mint a push up-melltartó, már ha élhetek ezzel a képzavarral" – fogalmazott Szepessy K. Az elnök szerint a magyar trailerek színvonala kezd közelíteni a nemzetközi standardokhoz, de még mindig találni köztük túl hosszút, túl laposat vagy épp túl érthetetlent. A Kreatív Online szavazással egybekötött trailerversenyével kapcsolatban úgy fogalmazott: "Nagyon nagy szüksége van a traileres szakmának egy ilyen nívós megmérettetésre, amiért nem lehet eléggé hálásnak lennünk a kreatívszakma hírportáljának." A szakember mondandóját "Győzzön a legjobb!" felkiáltással zárta.

A Soproni a „Magyarország, én így szeretlek” után újabb, a hazaszeretet témájában mozgó reklámfilmet hozott ki. Friss, ropogós, tekintsük meg, aztán folytatjuk:

Én személy szerint szerettem az előző reklámot, annak ellenére, hogy sokaknak voltak vele problémái, a border collie-tól és a kakastól magáig a szereplőig, illetve addig, hogy erős utánérzése is egy kanadai szpotnak (szőrösebb szívűek koppintásnak mondanák). De ezek ellenére működött, amellett ügyes húzás a Sopronitól, hogy stabilan befoglalta magának a hazaszeretet témakört, és az sem baj, ha egy cég – ha mégoly közhelyesen és polírozottan is – de tud ilyesmiről beszélni.

Viszont már az előző reklámmal is az volt a fő problémája sokaknak, hogy a kanadai eredeti iróniáját pátoszra cserélte, de nekem az még pont belefért. Ebben az újban viszont már túl nagyot csavartak az adagolón: a gyakorlatilag csak reklámklisékből álló képek (családi ebéd, gólöröm, tábortűz, búcsúzkodás a pályaudvaron), a Rekviem egy álomért zenéje által ihletett aláfestés [kiegészítés: ez az X-Ray Dog Here Comes the King című száma, gyakran használják trailerekben, kösz silverwol,hmmmmm és Gery.Greyhound!], a Radnóti-vers – ez így együtt túlságosan sok. És az sem segít az ügyön, sőt kifejezetten bosszant, hogy tudom: az egyik kedvenc versemet a szemem láttára fogják értelmetlenné koptatni.