Kedden elindult a Times és a Sunday Times tetszetős új honlapja, amit még egy ideig nézegethetnek az olvasók, de hamarosan nagyon szigorú fizetőkaput állítanak eléjük: heti két fontot (650 forintot) kell majd fizetni a látogatóknak, a napi belépő pedig egy font (325 forint) lesz. A lap a lehető legszigorúbb modellt választotta, azaz nem lesznek ingyenes cikkek, és a Google sem kukucskálhat be a fizetőkapu mögé, így a tartalom a keresőben sem listázódik majd.
Soha-soha nem lehet megunni a Bukás-feldolgozásokat. Most éppen a Média Hungary vs. Generál Média-fightra készült egy szerintünk fasza feldolgozás, voltak részek, amin fetrengtünk a röhögéstől. Holman Endre, a Generál Média vezére Hitler képében vall az össze nem jött Fall Gelbről a Média Hungary ellen, a vadkattintásokról és a hódmezővásárhelyi gyerekmunkáról.
(Aki nem tudja, miről van szó, itt a sztori összefoglalója.)
Elérte gyakorlati fázisát a Pannon átmárkázása Telenorrá. Ahogyan arról anyaoldalunkon is beszámoltunk, a több milliárdos procedúrát egy délelőtti sajtótájékoztató után kezdték meg maguk a cég csúcsvezetői. Mindez több szempontból is érdekes, hiszen ez a második nagy mobilszolgáltató átmárkázás Magyarországon a Westel vs T-Mobile után, valamint nemrég a Djuice elkezdett külön úton járni korábbi anyacégétől.
Az átmárkázást a tömegmédiában is kommunikálják, íme tehát a Telenor márka bevezető imázsszpotja, melyben elmagyarázzák, hogy na most mi is van itt.
Pincérek és hostessek fakadtak dalra, míg a közönség az esti előadás kezdetére várt a Művészetek Palotájában (Müpa). Persze nem amatőrök énekelték a népszerű operarészleteket, hanem beöltözött és így elvegyült énekesek, az akció pedig a ház születésnapi meglepetése volt.
Több operából - A sevillai borbélyból, a Gianni Schicchiből, a Rigolettóból, a Carmenből - hangzottak el részletek, a csokrot pedig a Traviatából jól ismert Pezsgőária zárta.
Hasonló opera-flashmobot már Valenciában is kieszeltek tavaly, ott egy piacon kezdtek el énekelni a „zöldségesek”, és az akciót itt is közös pezsgőzéssel Verdi Brindisije zárta.
A valenciai videó óta várom, hogy Budapesten valakinek eszébe jut hasonló módon népszerűsíteni a feltámadóban lévő operát. Remélem a Müpa legközelebb bátrabb lesz és nemcsak a saját közönségét lepi meg, hanem mondjuk a Gödörét.
Update: a Falk Art Fórum nem is olyan rég szervezett egy utcai operaéneklést Budapesten.
Ami nem is reklám. Jó nézni az ilyen just for fun filmeket ("hát igen, ahol van pénz"), mi ebéd után vagyunk, és kellemesen elpilledtünk tőle. Szép, szép, nyalogatjuk, és még pár napig emlékezni fogunk rá. Készítette Drea Cooper és Zackari Canepari. A filmben szereplő művész Eric Bailey. A zene a Begone Slumber a Danimals-től.
De hisz - utalván az elősző poszt kommentjeire - mi is azt mondjuk, hogy reklám és képzőművészet igazán jól megfér egymás mellett, néha kicsit nyögvenyelős a kapcsolat, sokszor viszont kifejezetten szellemes, ötletes, zsír. Az ezt érintő sokkal mélyebb eszmefuttatásunkat lásd a Kreatív ma megjelent legfrissebb számában, és akkor itt ezt most le is zárjuk. Következő találkozása a képzőművészetnek és a reklámnak a boncasztalon (nagyon régen le akartam már ezt így írni) Salvador Dalí. A szürrealistákat imádják a kreatívok és az art directorok, hiszen jó asszociációkat lehet velük újra megjátszani, és egy-egy utalással is frappáns képi leleményeket lehet létrehozni. Múltkor éppen Escher optikai paradoxonaira hoztunk fel egy regiment reklámpéldát, most pedig Dalí cseppfolyós-szétolvadós képeinek újraértelmezései, illetve egyéb Dalí parafrázisok következnek. Jó szórakozást.
Áprilisban kezdték vetíteni az amerikai mozik a The Joneses című filmet, ami egy túlságosan is ideális, kizárólag gyönyörű és okos emberekből (Demi Moore, David Duchovny, Amber Heard, Ben Hollingsworth) álló, jómódú családot mutat be, vagyis ahogy ők bepottyannak egy kisvárosi közösség életébe.
Az első csavar az egészben az, hogy ők valójában nem egy család, hanem egy újfajta és rendkívül hatékony marketinggépezet eszköze, a másik pedig az, hogy a hollywoodi filmgyártás ezzel a sztorival talán még a James Bond filmeknél is brutálisabb termékelhelyezési dömpinget tudott megvalósítani.
Bármi is legyen az a hand freestyler, Max Vlassenko az - itt meg lehet nézni, ahogy trükközik, impresszív -, a Nokia vele készített egy megkukkantós filmet a vadiúj okostelefonjához, az N8-hoz. Ügyes, a srác is, meg az ötlet is, szépen megnézhetjük minden oldalról a kütyüt, és mégiscsak szórakoztatóbb (és virulensebb), mint egy sima körbeforgatós videó/animáció.
A lehetetlenség üzenetét optikai paradoxonokkal kifejezni akaró art directorok polcán majdnem százszázalék, hogy van egy ötkilós Maurits Cornelis Escher (1898 - 1972) nagymonográfia. Escher műveit reklámcélokra felhasználni kb. akkora képi közhely, mint Charles C. Ebbets vagy az ebben a sorozatban elsőként bemutatott Sikoly Edward Munchtól. Bizonyságul szolgáljon egy regiment reklám a közelmúltból.
Újabb, a kultúrtörténet során széthordott gobolyagszálakat tekerünk vissza a kezdetekig, ezúttal a Vodafone új hondája*, a Domino vírusfilm (kösz a CreativeRepublicnak) szolgált alapul, ami a máshonnan már ismerős láncreakció, vagy pillangóhatás, vagy dominó elvére épül.
A megoldást tarkón ragadva érdemes 2003-ban kezdeni. A Wieden+Kennedy reklámügynökség londoni irodája elkészítette a Honda "Cog" reklámját, amire a Peter Fischli és David Weiss svájci videoművész-páros írt egy levelet az ügynökségnek és a Hondának, hogy ők bizony nem járultak hozzá az 1987-es Der Lauf der Dinge (A dolgok folyása) harminc perces alkotásuk semmilyen kereskedelmi célú felhasználásához. Az ügyből egyrészt elég komoly médiahype lett, mindkét fél végignyilatkozta a szaksajtót, másrészt mindkét félnek nagyon is jót tett. Fischli és Weiss ázsiója az egekbe szökött, a kritikusok ömlengésére pedig a Honda "Cog"-ja minden idők legdíjazottabb reklámja lett a Guiness Rekordok Könyve szerint. Egyedül Cannes-ban nem kapta meg a Grand Prix-t (a történetről bővebben, a képzőművészeti alkotások és reklám kapcsolatáról írt cikkünket lásd majd a Kreatív májusi számában).
Peter Fischli & David Weiss - Der Lauf Der Dinge, 1987
